A Whiplash az elmúlt évek legcsodálatosabb filmje, ami zenéről, tehetségről és kitartásról szól. Két hihetetlenül tehetséges színész brillírozik, és bemutatkozik a nagyközönségnek Damien Chazelle író és rendező, akiről remélem még nagyon sokat fogunk hallani!

A művészetek sajátja, hogy egyes témák, karakterek felvetődnek benne újra és újra, úgy nagyjából az idők végezetéig. Nem szabadulunk egykönnyen az untig ismételt Odüsszeia-feldolgozásoktól vagy a Rómeó és Júlia ihletésű csöpögésektől. Jelenkorunk egyik ilyen reneszánszát élő témája nem más, mint Sir Arthur Conan Doyle zsenialitásban felülmúlhatatlan nyomozófigurája, Sherlock Holmes valamint hű segítője és egyben krónikása, Dr. Watson.

Nem is értem hogyan rendelkezhet ennyire önironikus címmel ez a film. Olyan káosznak voltam szem és fültanúja, amire egy ember fia-lánya sem lehet eléggé felkészülve. Kérem, csatolják be öveiket.

Őszintén mondom, komoly fenntartásaim voltak a Manccsal kapcsolatban, nagyon régen láttam jó magyar családi vagy ifjúsági filmet, hiszen nem is igazán készült ilyesmi az elmúlt években. Kellemesen csalódtunk, a Mancs egész bájos, és a kisebbek garantáltan izgulni fognak rajta!

Jason Statham legújabb filmje tulajdonképpen akár még jó is lehetne. Jason Statham akár lehetne az új Bruce Willis. Jason Staham akár figyelhetne is arra, hogy miket vállal el, mert a látszat ellenére több van ebben a csávóban mint amennyit rendre kihoznak belőle. A Joker ugyan megpróbálja árnyalni a megszokott - vagyis az aránylag jó faszi, aki tud verekedni jellegű - zsánert, de sajnos a próbálkozáson kívül nem tesz különösebben sokat ennek érdekében.

Alan Turing brit matematikus a huszadik század egyik kiemelkedő személyisége volt, ő a modern számítógép-tudomány egyik atyja, korát messze megelőzve írt tudományt a mesterséges intelligenciáról, számos fontos matematikai alaptézist fektetett le és nem mellesleg évekkel rövidítette le a második világháborút azzal, hogy csapatával megfejtette a nácik feltörhetetlennek vélt Enigma kódrendszerének titkát. A brit kormány pedig hálából kémiai kezeléssel kasztrálta őt és öngyilkosságba kergette 41 éves korára. Az ország szégyenfoltját helyretenni igyekvő film szép tisztelgés egy nagy ember előtt és egy elsőrangú dráma a világháborút nyögő Anglia igényes korrajzával.

A Foxcatcher iskolapéldája annak, hogyan ne csináljunk 5 Oscar-jelölést kapó filmet. Pontosabban mégis, mert végülis a szándék kifizetődő, csak éppen ordít róla az akaratlagosság.

Ash visszatért! Méghozzá egyenesen a sötét középkorba. Ami ezúttal még annál is sötétebbnek tűnik, miként azt a töriórákon megtanultuk. Szörnyetegek, boszorkányok továbbá démonok ólálkodnak mindenütt és sanyargatják a szerencsétlen egyszerű népeket. Utóbbiak viszont amilyen ostobák, Ash-t kiakarják végezni, merthogy olyan furcsa az öltözéke és mindemellett sokat jár a szája. Ebből sem lesz egyszerű kimásznia Raimiék kultikus hősének, de hát ki más is találná fel magát, ha nem Ash, a (csaknem) rutinos démonvadász?

Amikor jött a hír, hogy Miklauzic Bence (Hőskeresők, A zöld sárkány gyermekei) újra forgat, és ezúttal egy parkoló lesz a helyszín, a történet pedig két különböző társadalmi rétegből érkező férfi párbaja lesz, sokan jegyezték meg félszegen, hogy oké-oké, jó, de ehhez brutál erős forgatókönyv kell. A történet húzza az ember idegszálait, sőt, csűri-csavarja, amikor már pattanásig feszültek, még bele is harap egy nagyot, hogy fájjon és érezzen tulajdonosa.

Johnny Deppnek, hogy lerázza a válláról az évek alatt rárakodott „jacksparrow”-ságot és kilépjen végre a „timburtonkedvence” státuszból, utoljára a kiábrándítóan béna Transzcendensben lett volna lehetősége javítani. Néhány nagyon induri-pinduri mellékszerep után (21 Jump Street, Tusk, Into the Woods) a Mortdecai sem fogja megmenteni egyre a sztár csak lefele ívelő karrierjét. De akkor miért szerelmes ebbe az 50 éves ráncosodó csávóba minden 16 éves kislány?