Amikor azt vizsgáljuk, hogy a képregény mennyire átfogó médium, mennyire képes komplex és emberi történeteket átadni, és mennyire tudja kinőni azt a gyereknadrágot, amit az évek és a szülők (irodalom, folyóiratok, stb.) aggattak rá, meglepő, hogy mennyi pozitív választ kapunk. Ezek a képregények, túlnőnek a bugyutának is mondható Lucky Luke-os vagy akármilyen szuperhősös képregény kliséin, hiszen ezek irodalmi alkotások, csak éppen rengeteg kép van bennük és relatíve kevés betű. Mariko és Jilian Tamaki képregénye a This One Summer, az egyik legjobb és legközelibb élményem, amelyre azt tudom mondani, hogy ez KépRegény.

Johnny Deppnek, hogy lerázza a válláról az évek alatt rárakodott „jacksparrow”-ságot és kilépjen végre a „timburtonkedvence” státuszból, utoljára a kiábrándítóan béna Transzcendensben lett volna lehetősége javítani. Néhány nagyon induri-pinduri mellékszerep után (21 Jump Street, Tusk, Into the Woods) a Mortdecai sem fogja megmenteni egyre a sztár csak lefele ívelő karrierjét. De akkor miért szerelmes ebbe az 50 éves ráncosodó csávóba minden 16 éves kislány?