Amikor azt vizsgáljuk, hogy a képregény mennyire átfogó médium, mennyire képes komplex és emberi történeteket átadni, és mennyire tudja kinőni azt a gyereknadrágot, amit az évek és a szülők (irodalom, folyóiratok, stb.) aggattak rá, meglepő, hogy mennyi pozitív választ kapunk. Ezek a képregények, túlnőnek a bugyutának is mondható Lucky Luke-os vagy akármilyen szuperhősös képregény kliséin, hiszen ezek irodalmi alkotások, csak éppen rengeteg kép van bennük és relatíve kevés betű. Mariko és Jilian Tamaki képregénye a This One Summer, az egyik legjobb és legközelibb élményem, amelyre azt tudom mondani, hogy ez KépRegény.

A This One Summer olyan, mint egy kora nyári eső. Csendes, megnyugtató, de mégis valamennyire felkavarja az ember gondolatait. A nyári záporok alkalmával az ember önkénytelenül is megnyugszik és önreflexióba kezd. Az, hogy mennyire mélyül el magában az ember persze rengeteg mindentől függ. A This One Summert lehet élvezni csupán egy nyári meseként, avagy egy komplex egészként, amely mélyebb, mint elsőre hinnénk.

A cselekmény egy szokásosnak mondható „comming of age indie movie” képregényes átiratának tekinthető. Rose, egy nagyvárosi tinédzser visszatér változó életének egyetlen statikus helyszínére Awagoba. A kisváros egy tó mellett terül el, amit Rose és családja minden nyáron meglátogat, és ez az egyetlen időszak ahol találkozhat Windy-vel, a másfél évvel fiatalabb nyári barátnőjével. Awago, Rose számára a kiszakadást képviseli a mindennapok szürkeségéből, a megnyugvást és az állandóságot biztosítja számára. Természetesen ez a nyár nem lesz olyan, mint amire számít, bár a bonyodalom, sosem teljesen kimondott, sokkal inkább érezhető. Tamakiéknak remek érzékük van, hogy a rajzok és a betűk árnyalt oldalát fogják meg, a direkt üzenet mellett mindig van, egy sokkal mélyebb aspektusa. Az ördög a részletekben rejtőzködik, és itt sincs másképp. A regényt dekonstruktív módon kell szemlélni. Megpróbálom rétegekre lebontani a művet, persze csak nagy vonalakban, mivel inkább az olvasó fedezze fel magában.

Első réteg: Egy három perces speedrun, vagyis egy buddis olvasat: Rose elmegy Awagoba. Nyáron együtt lóg, pancsikol a kis barátnőjével. Rose anyja teljesen be van fordulva. Rose haza megy.

Második réteg: Amerikai pite - pite nélkül. Rose találkozik a nagybetűs tini szerelemmel „The Dud” személyében. A srác a helyi boltban dolgozik, ahova Rose csak azért jár, hogy láthassa a srácot. A srácban, amúgy semmi vonzó nincsen, elnagyolt vonásai vannak, nagy fülek és orr. Mégis amikor Rose szemszögéből van ábrázolva Dud, egy csapásra vonzóbbnak tűnik, a vonásai teljes mértékben megváltoznak, sokkal férfiasabbnak és attraktívabbnak tűnik. Természetesen Dudnak van barátnője, akiről később kiderül, hogy terhes. Arra is rájöhetünk a történet folyamán, hogy a srác egy puhapöcs, mert nem keresi a csajt, aki az ő gyermekével terhes, sőt el sem hiszi neki, hogy tőle van a gyerek. Rose a történetnek csupán közvetett szemlélője, csupán információmorzsái vannak, de az elég, hogy a szeretett fiú párját fogja. Szerinte a csaj egy ribanc. Amikor szemtanúja lesz a két fiatal személyes konfrontációjának, darabokra tör, hiszen rájön, hogy Dud, tényleg seggarc. Amilyen gyorsan jön az első nyári szerelem, olyan gyorsan el is tűnik. Mondtam én, hogy olyan ez, mint a nyári zápor. Ahogy elhagyja Awagot, maga mögött hagyja a srácot és a felé táplált érzelmeit.

Harmadik réteg: Rose anyja. Rose anyja az egész regény alatt hihetetlen mértékben távolságtartó. Nem csak idegenekkel, hanem a saját családjával is. Ez olyan mértékeket ölt, hogy Rose apja egy pár napra visszamegy a városba. Rose természetesen hiányolja az apját, és az anyját okolja mindenért. Gyermeki ártatlansággal hallgatja és nézi végig szülei veszekedését, olyan dologgal kapcsolatban, amiről fogalma sincs, és nem is lesz a könyv végéig.

Negyedik réteg: Rose és Windy kapcsolata. Bár a két barátnő között csak másfél év különbség van Rose javára, pontosan abban az időszakban vannak, amikor jobban nem is különbözhetnének. Rose már a nővé válás küszöbén szteppel, míg Windy még mindig az ártatlan és gyermeteg befogadó szemével nézi a világot. Ez a különbség egyre jobban kettejük közé ékelődik a történet előre haladtával. A ki nem mondott elletnétek egymásnak feszülése mellett rengeteg közös dolgot is fel lehet fedezni a két lány kapcsolatában. Próbálnak felnőttnek látszani és olyan témákat feszegetnek, mint a melltartó méret, a szex és szándékosan 18 éven felülieknek való horrorfilmeket néznek. Érdekes megjegyezni, hogy a Cápát kinevették, viszont a Péntek 13-on beszartak rendesen. Innen is látszik, hogy a gyermeki szem nem tudja felismerni a film valódi értékét, csak az embert a cáparuhában.

Ötödik réteg: Az is van. Olvasd el, mert kurvára nem fogom leírni.

A rajzolásról nem tudok sok mindent elmondani, talán csak annyit, hogy merőben illik a regény hangulatához. Az ábrázolásmód egyértelmű segédeszköz a mű értelmezéséhez. Az egyik legjobb példa, hogy a flip-flop úgy csattog, hogy a „slut-slut-slut”, és ez tényleges csattogás is lehet, és lehet egyben Rose gondolatainak materializálódása is egy képkockán. Ha a rajzra egy megfelelő szót kellene találni akkor az a letisztult lenne.

A This One Summer olvasásához valamilyen szinten át kell állítani az agyunkat, hogy be tudjuk fogadni. Ez nem az a nyár, amit lángosokkal töltöttünk a Balaton-parti gyerektáborban, de valahol mégis ugyanaz. A helyszín csupán másodlagos és azon pedig felül kell emelkedni, hogy Amerikában játszódik. Egy neve nincs falu ez, helyrajzi múzeummal, ugyanúgy, mint Rátapitöszecső. A regény az abszolút ártatlanságot ábrázolja, akkor amikor már kezd alkonyulni, amikor a gyermeki szem még ragyog, de már kopik a lélek. A felnőtté válás bemutatása ez a regény, maga a felnőtté válás nélkül.

És így a margóra, hogy egy kicsit még itt maradjon az aki elment, talán Fodor Ákos festheti legjobban le a kötet hangulatát:

„Csupa-fehér gyöngy-
jázmin fölé görbed egy
sötétlő fűzfa.”

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!