A krimi műfajának manapság egyik legfelkapottabb ága azzal hódítja az olvasókat, hogy történelmi közegbe helyezi a cselekményt, így alkalmassá válik arra is, hogy a történetvezetésbe szőve az író bemutassa egy adott kor társadalmi visszásságait és képet fessen a választott éráról. A történelmi krimi egyik legismertebb szerzője a grúz születésű, de orosz nyelven alkotó Borisz Akunyin, akinek számos sorozatát fordították már egy rakás idegen nyelvre. Magyarországon a Fandorin-sorozattal tett szert ismertségre, melynek indító darabja, az Azazel immár a második kiadást érte meg.

Képzeljük el, mi lett volna, ha a Twin Peaks vége befejezett, kerek egész lett volna (oké, tudom, hogy jön a folytatás, de akkor is). És most képzeljük el, milyen lett volna a Lost, ha az alkotói nem megszívatják a nézőket a „tudjuk ám, mit csinálunk" puszta látszatával, hanem ténylegesen van koncepciójuk a sűrűsödő rejtélyek magyarázatára. Ugye, hogy jó lett volna? Na, valami ilyesmire számítsunk Blake Crouch trilógiájának nyitó kötete, a Wayward Pines esetében.

Sorozatunk második részében ezúttal is a modern horror gyökereivel foglalkozunk. Mary Shelley regénye, a Frankenstein után mostani cikkünkben a műfaj következő mérföldkövét vesszük górcső alá, amely szintén egy brit szerző, a többnyire kalandregényekkel foglalkozó Robert Louis Stevenson 1886-os kisregénye. Következzen a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete.

Egy év várakozás után elindul a True Detective második évada. Tűkön ülünk, vajon megugorja-e a soron következő évad az elsőt. Amíg ezen izgulunk, egy év távlatából próbáljuk vizsgálni az előzményeket. Szerkesztőségünk belelendült az írásba, figyelem, hosszú bejegyzés következik!

”Itt van, és még sincs itt”- hangzik el a tételmondat a filmben. Szerintünk jobb lett volna ha inkább nincs sehol, és ott is marad. A vetítés végeztével szerkesztőségünk oszlopos tagjai szinte menekültek a moziteremből. Az ominózus film az elolvasom gomb után ONLINE is megtekinthető!

A művészetek sajátja, hogy egyes témák, karakterek felvetődnek benne újra és újra, úgy nagyjából az idők végezetéig. Nem szabadulunk egykönnyen az untig ismételt Odüsszeia-feldolgozásoktól vagy a Rómeó és Júlia ihletésű csöpögésektől. Jelenkorunk egyik ilyen reneszánszát élő témája nem más, mint Sir Arthur Conan Doyle zsenialitásban felülmúlhatatlan nyomozófigurája, Sherlock Holmes valamint hű segítője és egyben krónikása, Dr. Watson.

Brooklyn gonosz és sötét hely. Az ember egyedül van, örökké egyedül, senkire se számíthat, se istenre, se emberre, se kutyára. Gengszterfilm, thriller, illetve krimi ez a James Gandolfini utolsó szereplésével hamarosan mozikba kerülő amerikai film, a Piszkos pénz. Michaël R. Roskam belga filmrendező (Bikanyak) ezúttal Dennis Lehane krimiíróval dolgozott együtt, akinek ez már nem az első forgatókönyvírói munkája (Viharsziget, Drót, Titokzatos folyó). 

A brit szépirodalmi és filmes hagyományt követve, Mary Shelley halhatatlan remekműve, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz időről-időre újra felüti fejét, és adott esetben új köntösbe bújtatva napvilágot lát, valamilyen formában. Így történt ez tavaly is, a második nagyjátékfilmjét jegyző Caradog W. James rendezte A gép esetében, amely ötletességével és sajátos megoldásaival szimpatikus módon igyekszik többé válni ennél, de végeredményben mégiscsak egy újkori Frankenstein és szörnye interpretációt fedezhetünk fel benne.

A tavaly Cannes-ban debütált Alex van Warmerdam (Grimm, Emilia Blank utolsó napjai) rendező, író, színész, producer és operatőr új filmje a Borgman, vérfagyasztóan félelmetes módszerekkel beszél családi, párkapcsolati, és társadalmi problémákról misztikus fátylat húzva a minket körülvevő káoszra. A premieren 10 deka cementet nyomtak a kezekbe, a várakozó nézősereg értetlenkedve forgatta, és izgatottan foglalta el helyét Warmerdam első misztikus thrillerén.