Az emberi társadalmat kötelékek végtelen hálója szövi át. Alapvető társadalmi normák, családi és baráti viszonyok. Törvények, melyekre felesküsznek és kimondatlan egyességek amik egy-egy félrészeg koccintás közben születnek. Ilyen cinkosság az író-olvasói viszony is. Olyan tettestársi kötelék, ami két ember között alakul ki, akik soha a büdös életben nem találkoztak, és mégis van bennük valami közös. Vagy csak két ember között, aki sosem látta egymást azelőtt a pillanat előtt, míg valaki be nem dobta a kérdést: „te láttad a True Detective-et?”, és erre a kérdése csak annyit mondanak, hogy „Baszdmeg…” (a szó pozitív értelmében). Van abban a sorozatban, ami nagyon kevés alkotásban van jelen számomra. Chinatown, BB. King - Lucille, The Bronx Kill. A cikkben a harmadik címről lesz szó. Meglepő módon ez biza képregény.

Ismeritek azt a viccet, amikor a rendőrt behívják vizsgázni és az a csattanó, hogy „még egy esélyt”? Hát így voltam én is a Titánemberrel. Az első füzet hangulatteremtő meg minden, de túl sok dolog van benne, ezért tűnik kapkodósnak, meg egy kicsit esetlennek. A második rész, egyáltalán nem kapkodós, mert hát feleannyi sem történik benne, mint az első részben, de ami ebben lepereg az ember előtt, az igen csak hagy kívánni valót maga után. Mielőtt megkapnám a skarlát betűt, hogy csak ócsárolni akarom a képregényt, azelőtt hadd mondjam el, hogy nem így van. Értem én, hogy magyar, és ez egy igazán dicséretes törekvésnek számít. Viszont ez nem lehet amellett érv, hogy mennyire jó. Mert a Titánember nem jó. A Titánember nem is egy történet igazán, hanem csak egy általános szuperhős-séma, amit magyar nevekkel és helyszínekkel töltenek fel. Többnyire.

Az a baj a Titánemberrel, hogy amúgy nincs vele, olyan nagy baj. Olyan, mint az Üvegtigris, tök jó kuncogós film és történet, de amúgy se eleje, se vége nincs. Az egész egy katyvasz. Értem én, hogy a kelet-európai romantikát próbálta megfogni, és hogy nagyon magyarra akarták venni a figurát, de pont ezért vérzik el. Na meg a rajzoláson. Mert az botrányos.

A kibeszélő első részében taglalt Kurt Busiek távozása után irdatlan mélyrepülésbe kezdett az Avengers-sorozat. Geoff Johns úgy összeveszett a szerkesztőséggel, hogy ezek után nem csak a szériátt, hanem a Marvelt is otthagyta, majd átment a DC-hez, és azóta is a kiadó egyik legmegbízhatóbb szerzője. Johns húsz számot írt, ami három nagyobb történetet foglalt magába, a négyrészes Világbizalmat, a hatrészes Vörös Zónát és a négyrészes Amazon nyomábant.