Ismeritek azt a viccet, amikor a rendőrt behívják vizsgázni és az a csattanó, hogy „még egy esélyt”? Hát így voltam én is a Titánemberrel. Az első füzet hangulatteremtő meg minden, de túl sok dolog van benne, ezért tűnik kapkodósnak, meg egy kicsit esetlennek. A második rész, egyáltalán nem kapkodós, mert hát feleannyi sem történik benne, mint az első részben, de ami ebben lepereg az ember előtt, az igen csak hagy kívánni valót maga után. Mielőtt megkapnám a skarlát betűt, hogy csak ócsárolni akarom a képregényt, azelőtt hadd mondjam el, hogy nem így van. Értem én, hogy magyar, és ez egy igazán dicséretes törekvésnek számít. Viszont ez nem lehet amellett érv, hogy mennyire jó. Mert a Titánember nem jó. A Titánember nem is egy történet igazán, hanem csak egy általános szuperhős-séma, amit magyar nevekkel és helyszínekkel töltenek fel. Többnyire.
Az első rész végén ugye Paks egyes reaktora megadta magát. Titánpajtás eltűnt, se híre, se hamva. A miniszterelnök, meg teljesen szét van, hogy most mi lesz. Tipikus bürokrata, és a saját hátsóját félti, főleg, hogy most valami orosz befektetővel (igen, persze, hogy ő lesz a csavar a sztoriban) kell találkoznia, és hát igen, rossz fényt vet az országra ez a kis fiaskó az atomreaktorral. De sebaj, hiszen, mint kiderül, Titánember eltűnt, szóval rákenik az egészet, hiába ő mentette meg fél Magyarországot. Na de hol is van hősünk? Titánemberből nem lett Dr. Mátészalka, hanem felült a pont 88 mérföld/órával robbanó, 1.21 gigawattot leadó egyes reaktor expresszre és visszautazott az időben. Pontosan a Prágai Tavasz idejére. De persze mivel ez már update időgép, így a helyet is tudja változtatni, mert nem csak időben, hanem térben is elvándorolt. Aztán persze megismerkedhetünk a paranoiás orosz százezredessel, akinek minden második mondatában benne van az imperialista szó. És akkor jönnek a vörös csillagok!

Na, akkor itt álljunk meg!

De csak egy kicsit. Szóval ezek a vörös csillagok, ilyen mech-szerű cuccok, benne ül a táváris, és ellopja a munkát és a kombinált fogót. De ezekbe a gépekben tonnaszámra vannak rakéták meg ágyúk, meg minden, hogy csak na. Persze atommal megy. Hogyha 68-ban ilyen cuccok voltak, akkor majd 50 évre rá, nem kellene egy kicsit fejlettebb világban élnünk? Vagy valami. Vagy akármi. Oké, oké, persze, de akkor már ez nem a kelet-európai romantika része. Nem gáz, mert az oroszoknak van ám más tervük is, aki Viktor névre hallgat. Kitaláljátok ki ő? Igen ő a főginigoni a jelenben. Aztán van benne a CIA ügynökkel egy teljesen felesleges oldal, ami valószínűleg, valami moralitás-szerűt szeretne becsempészni a történetbe. De annyira nem sikerült. Majd a füzet végén…

Kb. ennyi. Viszont ebben rengeteg jó ötlet volt. Tényleg. Az időutazós téma, az egy kicsit gyér, de ez a sarló és kalapács operáció nem rossz gondolat. Viszont ahogy fentebb is említettem, ez csak összeollózása sztoriknak és karaktereknek. A karakán újságírócsaj, az annyira egy az egyben Lois Lane, hogy már fáj, minden kirohanása, minden megnyilvánulása. Egy az egyben. Ez lustaság kérem szépen. Az USA vs. Oroszország című vígoperának pedig megmondom őszintén, hogy Red Son meg Watchmen utóérzete van. Sajnos a képregény teljesen elvérzik, az olvasó kezei között.

Az írás is érdekes. Mert nagyon magyar akar lenni. Izzadságszagúan magyar. Ezzel az erőlködéssel, néha sokkal többet árt, mint használ. Egy példa:

„Nyugdíjas tempóban zakatolunk, nincs wi-fi, és eltűnt a 3g térerő. Mindjárt én robbanok fel, nem Paks.”

A másik kedvencem Titánember egyik belső monológja:

„Mindegyik csak lőni tud, de angolul már egyik sem…”

És most ezt nem lehet, megmagyarázni, hogy nosztalgia, meg tisztelgés, meg blablubla, mint anno Rakéta Robinál. This is just lazy writing. A rajzok még mindig furcsák. Van egy panel, ahol nekem annyira nem jön át, hogy Titánunk, most éppen testével védi az ártatlan civilt, vagy éppen valakinek kitöri a nyakát. És persze, csak ott van háttér, ahol nagyon muszáj, amúgy meg csak elmosódott témázgatás az egész. A borítón lévő testfelépítés pedig nem létezik, viszont van herevédőpáncél!

Szeretném újra leírni, hogy nem szeretném az alkotók vérét szívni ezzel, de véleményem szerint, lehetett volna bele több energiát, vagy időt feccölni. Biztos, hogy el fogom olvasni a képregény többi részét is, mert azért kíváncsi vagyok a történésekre, de remélem lesz benne olyan csavar majd, ami kitörli az első pár számot a fejemből.

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!