A kibeszélő első részében taglalt Kurt Busiek távozása után irdatlan mélyrepülésbe kezdett az Avengers-sorozat. Geoff Johns úgy összeveszett a szerkesztőséggel, hogy ezek után nem csak a szériátt, hanem a Marvelt is otthagyta, majd átment a DC-hez, és azóta is a kiadó egyik legmegbízhatóbb szerzője. Johns húsz számot írt, ami három nagyobb történetet foglalt magába, a négyrészes Világbizalmat, a hatrészes Vörös Zónát és a négyrészes Amazon nyomábant.

GEOFF JOHNS-ÉRA

Épp hogy végre összeállt egy szimpatikus állandó csapat, erre Johns egy szó nélkül kiírja a Busiek által bevezetett szereplőket. Meg sem próbálja megmagyarázni, hogy hova lett Triatlon, Jogbajnok, Ezüstkarom, vagy Tűzcsillag, egyszerűen csak nem vesz róluk tudomást (megjegyzem, én azóta sem hallottam róluk).  A döntés hátterében valószínűleg az áll, hogy a szerkesztők szerettek volna eltávolodni Busiek világától, és nem volt idejük/kedvük magyarázkodással tökölni (egyedül Ms. Marvelt voltak hajlandóak normálisan búcsúztatni a Vörös Zónában, aki az eset után állást kapott a haderőnél). Helyettük visszatér néhány régi, már-már megszokott figura, de ők is csak úgy a semmiből, nem azért, mert egy szituációban oda keverednek és bizonyítanak, hanem mert miért ne? Sólyomszem például minden korábbi sérelmét elfeledve állít be a kúriába, és egy szóval sem említi, hogy hogyan végződött a Mennydörgőkkel eltöltött időszak. Amazon is egyszer csak ott ül az asztalnál a többiekkel, és érdeklődve hallgatja a fejleményeket. Ja, és hova lett Wonder Man?

Johns látványosan nem tud izgalmas konfliktusokat teremteni a tagok között, Pym és Janet kapcsolata például úgy folytatódik, mintha semmi sem történt volna velük a Busiek-éra alatt, ahol azért eléggé összemelegedtek. Erre most megint elkezdenek a múlton rágódni, és nyoma sincs azoknak a felelősségteljes figuráknak, akikké a Busiek-éra végére váltak. Elmennek nyaralni Las Vegasba, mert miért is ne? Valamilyen okból kifolyólag csapattag lesz Kör Bubi (ő az, aki a Káosz legelején felrobbantja magával együtt az egész kúriát) és a Hangya is, akik kisgyerek módjára marakodnak. Valószínűleg ez a szembenállás akart lenni a legambiciózusabb, végtére is a Johns-éra pont kettejük gyors kibékülésével végződik, de nem lett az, főleg a buta dialógusok miatt, amikbe nem sikerült belesűríteni az észérveket. Utálják egymást, mert csak.

A Vörös Zóna legalább izgalmasan indul, mert a hősöknek egy természeti csapással kell felvenniük a harcot, de aztán kiderül, hogy e mögött is áll valaki, nevezetesen a Vörös Koponya, aki a védelmi miniszternek adta ki magát, és már kezdődhet is a püfölés. Kár érte. Ugyanakkor a Johns-éra talán legjobb húzása, hogy visszahozza az Angyalok régi összekötőjét, Gyrichet, aki most ebben az új helyzetben bizonyíthatja rátermettségét, és ő az egyetlen, aki normális, érthető fejlődésen megy keresztül – más kérdés, hogy ezek után róla sem hallunk soha többet. Végül jön az Amazon nyomában, Amazon ugyanis a zónában történtek hatására megszökik, bár azt nem sikerül normálisan elmagyarázni, hogy miért nem megy inkább haza pihenni. Mert csak. Hogy legyenek jó nagy bunyók a Hulkkal. Tetézi a bajt, hogy ennek a történetnek rettenetes rajzoló-színező párosa van, fan-art comicnak se menne el ez a négy rész.

Mindeközben a régi tagok nem csinálnak semmit. Thor csak úgy elrepül, mert dolga van otthon, Vasember kicsit szorosabbra fűzi a kapcsolatát a Fekete Párduccal, elvégre mindketten nagy koponyák, Vízió pedig a Vörös Zónát követően egyetlenegy képkockán tűnik csak fel. Pedig igazán érdekelt volna, hogy kezd-e valamit a szőke barátnőjével, vagy hogy Wandával lesz-e valami. De nem lesz, mert Wanda szerepe is kimerül annyiban, hogy oszlassa a ködöt a Vörös Zónában. Összességében a Johns-éra azért rossz, mert néhány korábbi szereplőt minden magyarázat nélkül mellőz, az újakat pedig csak beleerőlteti, míg a régiekkel vagy nem kezd semmit, vagy ha mégis, az többnyire ellentmond a Busiek-érának. Talán az egész alól kivétel a 63. szám, aminek az első két része Thor és Vasember saját sorozataiban olvasható, de ezeket nem is igazán szükséges elolvasni, mert elég nagy hülyeség ez is, a 3. rész viszont önmagában nézve kifejezetten jó! Mintha csak egy rövid kivonatot olvasnánk az Infinite Crisisből.

CHUCK AUSTEN-ÉRA

Avengers #77-84, New Invaders #0
Austen rövid munkásságából az Avalon oroszlánszíve öt részt foglal el, az "Egyszer egy Megszálló" pedig négyet, az utolsó rész egy külön one-shotban jelent meg, de egy annyira érdektelen történetről beszélünk, hogy senkinek sem ajánlom az elolvasását. Az Avalon oroszlánszíve ellenben eléggé jó lett, egyszerre izgalmas és emberközeli, nagy megkönnyebbülés Johns számai után. Bár Austen nem egy Busiek, nála végre ismét van csapatdinamika, és ami Johnsnál a legjobban hiányzott, életszagú, normális dialógusok. Austen már nem próbál változtatni a csapat felálláson (bár Víziót kihagyja a sztoriból, vele nem is találkozunk egészen addig, amíg a Káoszban  le nem zuhan a Quinjettel, és hogy addig mit csinált, azt ki tudja?), csupán egy új taggal bővíti a csapatot. Az Avalon oroszlánszíve lényegében az ő drámai eredettörténete (egy önfeláldozó anya, aki Amerika Kapitány pajzsával védi a gyermekei és a Kap' életét, az azért elég drámai), ami nem mellesleg tele van pörgős akciójelenetekkel. Az egyetlen baja ennek a történetnek, hogy hiába mutatja be nekünk a legújabb Britannia Kapitányt, a karakter a későbbiekben nem tud kibontakozni, mivel a csapat rövidesen fel is oszlik a Káoszban, a maradék három számban pedig nem sok minden történik vele azon kívül, hogy vitatkozik egy kicsit a Kapitánnyal.

Az "Egyszer egy Megszálló" című sztoriban aztán Austen is ad egy nagy pofont az olvasónak, azzal, hogy hirtelen összeboronálja Darázst és Sólyomszemet. Most komoly, hogy Dr. Pym-et és a szerelmi életét Busiek után senki sem képes koherensen kezelni?! A többi történés lényegében lényegtelen e mellett a fordulat mellett, senkit sem érdekel, hogy az Új Megszállók, Namor, a Bosszú Angyalai és valami óceánszennyező diktátor hogyan akasztja össze a bajszát. Ráadásul ezt is Scott Collins rajzolta, tehát csúnya is, ezek után pedig nem csoda, hogy a Bendis-Finch duóra sokan megváltóként tekintettek, akik kidobták ugyan az ablakon az egész szappanoperásdit és világmegmentősdit, de adtak helyette valami mást. De erről majd legközelebb.