Ritka, hogy egy regény egyszerre álljon páros lábbal a melankóliával átitatott realizmus talaján a felhúzott világnak és a részletesen kidolgozott karaktereknek köszönhetően, szépirodalmi igényességű szöveg legyen és még zsánerirodalmi kánonba is beleférjen. Ben H. Winters krimije, a Gyilkosság világvége előtt sikeresen behúzkodhatja a pipát mindegyik kívánalom mellé.

Hank Palace nyomozó, a concordi gyilkosságiak legfrissebb tagja nap mint nap találkozik öngyilkosságokkal, köszönhetően a Föld felé tartó aszteroida, a Maia által hordozott végzetnek. Ezúttal egy férfi akasztotta fel magát a helyi McDonald's vécéjének kilincsére. Míg a többiek behúzzák a strigulát az öngyilkosság mellé, Hank úgy érzi, hogy valami nincs rendben az eset körül és nyomozni kezd, annak ellenére, hogy szélmalomharcot kell folytatnia nem csupán a többi rendőr, de a felbomló társadalmi rend és a közelgő világvége értelmetlensége ellen.

A könyv legnagyobb erőssége, hogy tökéletesen hiteles képet fest az apokalipszis előtti Amerika kisvárosairól. A szereplők egyikén sem érződik, hogy kidolgozatlan lenne, egy azonban mindenkiben közös: az emberek mindannyian teljesen reményvesztettek. Egyesek az öngyilkosságot választják, mások otthagyják a munkájukat, hogy végrehajtsanak mindent, amit meg akartak tenni a haláluk előtt, megint mások éjt nappallá téve drogoznak és nem érdekli őket, hogy mi folyik körülöttük. Ennek következtében társadalom szövete szép lassan felbomlik, a gazdaság rogyadozik, az állam pedig értelmetlen konstrukcióvá válik, ahol a rendőrök feladata a puszta kármentés. Azonban érezhetően a teljes összeomlás előtt járunk. A főszereplő Hank Palace figurája nem egyszerű nyomozó, aki a szobában ülve old meg ügyeket vagy összever másokat az igazságért. Még csak nem is az ügy vagy az igazságszolgáltatás a legfontosabb a számára, hanem hogy végezze a kötelességét. Ez pedig tökéletesen értelmetlennek tűnik egy olyan világban, ahol mindenki a saját kedvében akar járni, mielőtt eljön a biztos halál.Azt gondolhatnánk, hogy az aszteroida közeledése csupán díszlet, amely a társadalom ziláltságát és a vele szembenálló, mégis azt szolgáló főhős szélmalomharcát hivatott felfesteni, ez azonban közel sincs így. A társadalom mindig zilált, az emberek mindig mohók. Az apokalipszis mégsem csupán ürügy a gyilkos számára, hogy gyilkolhasson, a díler számára, hogy árulhasson, az egyszerű ember számára, hogy kihúzkodhassa a bakancslistája tételeit. Az apokalipszis mindezek kiváltó oka, amely arra predesztinál mindenkit, hogy tegye, amit úgy érez, hogy tennie kell (Palace-t is, hogy végezhesse a kötelességét), mert egész egyszerűen nincs több lehetőség rá. A kisbolygó ilyen módon nem csak háttér, hanem integráns része a történet szövedékének - még ha nem is csapódik be az utolsó lapokon sem.

A szerző kisujjból képes vaskos hangulatot teremteni a szöveg igényességével és világvége szimbóluma mögé felfűzött gondolatisággal. Az aszteroida nem csupán a végzet eszköze, hanem az összes szereplő életének metaforája. A karakterek éppúgy sodródnak a világban, ahogyan egy hat kilométer átmérőjű kődarab is sodródik az űrben láthatatlanul. Azt hihetnénk, hogy míg az emberek céltalanul tengődnek, addig a kisbolygó célja a Föld. Az író azonban rávilágít, hogy hozzánk hasonlóan éppen ugyanolyan céltalanul kering az égben, mi pedig pont az útjában vagyunk.

Winters regénye, bármennyire is értékes látlelete egy haldokló világnak, közel sem tökéletes. Ennek az oka pusztán annyi, hogy a szerző felvállaltan nem vegytiszta szépirodalmat írt, hanem kevert bele némi műfajiságot is. Ezért nem lehet elmenni amellett, hogy a regény milyen teljesítményt nyújt zsáneralkotásként. A krimi szál, habár remek nyomozófigurával dolgozik, a cselekmény szintjén nem kiugró. Nem kell tapasztalt fogyasztónak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk a sztori csavarjaira és a gyilkos kilétére. A sci-fiből pedig néhány odaszórt tudományos kifejezésen kívül jobbára semmit nem kapunk.

Ezek a hibák viszont nem sokat rontanak a könyv élvezeti értékén. Az író, habár van hová fejlődnie a cselekményt illetően, izgalmas világot alkotott, a türelmes kézzel vezetett építkezés és a szöveg minősége pedig kiemeli a regényt a tucatkrimik sorából. Mivel a történet áprilisban ért véget, az októberben esedékes világvégéig még bőven belefuthatunk Hank Palace nyomozóba.

Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt
- Kiadó: Agave Könyvek
- Sorozat: Az utolsó nyomozó
- Kiadási év: 2015
- Eredeti cím: The Last Policeman
- Fordító: Falvay Dóra
- Oldalszám: 272
- Értékelés: 10/8 raptor

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!