Igyekeztem megállni, hogy ez az írás ne habzó szájú gyűlölködő fröcsögésbe menjen át. Nem ment. Rekordrövid okvetetlenkedés következik, mivel az Akasztófa sajnos nem érdemel többet.  

Egy iskolai színdarab előadásán tragikus baleset történik, a főszereplő életét veszti. 20 évvel később újra műsorra tűzik a darabot és kezdetét veszi a nézők diákok terrorizálása.  

Ha az ember a haverjaival készít egy filmet, azzal nincs semmi probléma, sőt! Ilyenkor még az sem baj, ha az a film esetleg ”rossz”. Ez onnantól lesz orbitális probléma, ha az a film forgalmazóra talál, aki terjeszteni kezdi, és amíg más jobbnál-jobb alkotások várólistán rostokolnak, addig ez a "gyöngyszem" rögtön megjelenik a hazai piacon.


Az Akasztófa egy olyan film, amit maximum az aluljárókban lehetne osztogatni, mint a zálogfiókos reklámcetliket. Nemhogy pénzt kérni a vetítéséért. Ezzel kb. minden el is mondtam a filmről.

A rend kedvéért még néhány gondolatfoszlány:

• a színészek úgy elmélyültek az iskolai színjátszás bugyraiban, hogy rögtön meg is rekedtek azon az előadói szinten
• ugyanazt a rohadt unalmas expozíciót szenvedhetjük végig 30 percen át, mint minden tetves, sablonos horrorfilm esetében
• a dokumentarista stílus funkciója értelmezhetetlen (azon kívül, hogy így volt olcsó megcsinálni a filmet)
• a játékidő 25 percében a helyszín „impozáns” padlójában gyönyörködhetünk…
• …már ha épp nem életlen a kép a bravúros koncepciónak köszönhetően
• a filmnek van pofája a műfaj ”klasszikusaira” reflektálni… azaz, a francokat, másolni őket.
• öncélú, bárgyú történet, egy olyan csavarral a végén, ami hát b@szdmeg olyan...
  
  

Ez a film SZAR. Kész. Nem ragozom tovább. Nem is tudnám.
Összességében viszont nem bánom, hogy láttam, mivel kínomban már nagyon rég röhögtem ennyit. Üdítően fájdalmas, kínos és rettentően bosszantó élmény volt. Mindenki mást óva intek, hogy jegyet váltson az Akasztófa címre keresztelt opusra.

 

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!