Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Kurt Busiek után az írók látványosan nem tudtak mit kezdeni a Bosszú Angyalaival, vagy tudtak volna, csak nem engedték őket. Ekkor került képbe az évezred elején berobbant Brian Michael Bendis, aki két sikersorozatot is vitt ekkoriban. Az újvilági Pókembert a mai napig írja, a Fenegyereket viszont a Bosszú Angyalai kedvéért otthagyta 2004-ben. A váltást követően viszont Bendis munkássága nem csak az Angyalokra, hanem az egész Marvel univerzumra hatást gyakorolt.kepernyofoto_2015-03-10_20_59_14.png

Bendis ahelyett, hogy megpróbálta volna tovább vinni a sorozatot, és apránként kicserélni a tagokat, inkább feloszlatta az egészet, hogy majd a New Avengersben egy teljesen új felállást hozhasson létre, aminek a legfőbb szervező eleme az lett, hogy a Marvel legnépszerűbb hősei mind benne legyenek (Pókember és Rozsomák).

AVENGERS DISSAMBLRE & FINALE (2004)

Éppen ezért régebben nem szerettem annyira a Káoszt, mert inkább csak valami alapozásnak tekintettem az Új Bosszú Angyalaihoz, de így több év után azt kell mondanom, hogy tényleg jobb, mint a Kitörés. Az Angyalokat sorozatos támadások érik, először egy volt csapattársuk robban fel a kúriánál, majd az android Vízió támad rá a csapatra, akiket a Kreek követnek, végül pedig kiderül, hogy mindezek hátterében nem valami újabb világhatalmi törekvésekkel szónokoló ufó áll, hanem az egyik megtébolyodott csapattársuk. Ráadásként a Johns-éra óta erőltetett ENSZ fennhatóság is a kukában landol, miután Vasember halálosan megfenyegeti a latvériai követet (persze ez is csak a Skarlát Boszorkány műve). Hogy Bendis milyen szinten forgatta fel a Marvel világát ezzel a 4+1 részes történettel (plusz-minusz a kiegészítő történetek), az abból is látszik, hogy milyen sokat profitált belőle a Marvel.

 

Először is a Káosz lett a kiindulópontja az első új generációs crossovernek, a Mutánsvilágnak, ami teljesen új status-quo elé állította az X-Men sorozatokat, amikhez Bendisnek igazából (a közelmúltig legalább is) nem sok köze volt. Másodszor a Káosz után újrainduló sorozatok, mind friss vért pumpáltak a Marvelbe, a vol. 4-es Vasember és a vol. 5-ös Amerika Kapitány egyaránt remek sorozatok lettek. A New Avengers mellett pedig ugyancsak a Káosz alapozta meg az Marvel vadi új tinit-hőseit magába tömörítő Young Avengerst is, akik azóta – még ha ingadozó színvonalon is – de rendszeresen jelen vannak. Harmadrészt pedig nem csak a Mutánsvilágnak, hanem a Titkos Inváziónak is ez az első előzménye, még ha ezt ekkor még nem is tudjuk, és a Marvel 2008-as crossovere ugyancsak feje tetejére állította a hősök világát.

A Káosz önmagában azonban nem teljesen érthető, tartozik ugyanis hozzá még egy one-shot (továbbá nem árt ha tisztában vagyunk az előzményekkel, mint Sólyomszem és Darázs kavarása, Wanda múltja, Jackpot korábbi halála, vagy hogy hol van Thor), és valójában ez az igazi lezárása a több mint 500 részes Avengersnek (azóta persze ez a sorozat is újraindult). A Finaléban oszlik fel valójában a csapat, és csak itt tudjuk meg, hogy a Káosz során padlóra került hősök hogyan szélednek világgá. Pym megbocsát Janetnek, amiért az megcsalta, és együtt lelépnek, Amazon és Britannia Kapitány pedig egyszerűen csak a saját útját folytatja, utóbbi visszamegy Angliába, előbbi pedig annyira szégyelli magát, hogy nem is Amazonként, hanem csak Jenként jelenik meg (nála pedig folytonos probléma, hogy jobban szeret Amazonként élni, mint emberként, lásd a saját sorozatát).

Vasember pedig elmondja, hogy egyszerűen nincs pénze fenntartani a csapatot (az Új Bosszú Angyalaiban később nem is lesz se fizetés, sem edzőterem, csak úgy random módon összecsapódnak). Azért is jó ez az epilógus, mert szót ad néhány olyan hősnek, akik a Busiek-éra után eltűntek a süllyesztőben.  Például Wonder Man, aki nemrég még viszonyt folytatott Wandával, szomorúan idézi fel a kedvenc Bosszú Angyalai pillanatát, amikor is Wanda és Vízió összeházasodtak. Arra ugyan nem kapunk választ, hogy Vízió hol a fenében volt a Káoszbeli szerepléséig (van egy sanda gyanúm, hogy a Busiek által írt 6 részes Avengers/Thunderbolts miniből kiderül), de arra igen, hogy ezután egy dobozban roskad. Nagy kár érte, mert ő volt az egyik kedvenc szereplőm, és a megjavítása után már nem lesz ugyanaz az ember (lásd Young Avengers). De ami a legfontosabb, hogy feltűnik Wanda testvére, Higanyszál is, aki elmondja, hogy Magneto hova vitte a lányát a Káosz utolsó oldalain. Az Angyalok végül tartanak még egy utolsó vacsorát a lerombolt kúriában, majd kiállnak az emberek elé, hogy elmondják, itt a vége. Szerintem méltó lezárása ez ennek a korszaknak, ahol a tagok sokszor inkább családként funkcionáltak, mintsem világmegmentő hősökként, habár annak is mindig eleget tettek.

Korábbi epizódok:
Avengers kibeszélő #1: Az Angyalok aranykora (1998-2002)
Avengers kibeszélő #2: Az Angyalok hanyatlása (2002-2004)

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: képregény Bosszúállók Brian Michael Bendis David Finch Avengers kibeszélő

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr827258141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.07. 13:01:33

A legenda szerint Bendis tudta már ekkor, hogy mire akarja kifuttatni a sorozatot, de szerintem nem kevés random döntés volt a történetekben később.
süti beállítások módosítása