Amikor azt vizsgáljuk, hogy a képregény mennyire átfogó médium, mennyire képes komplex és emberi történeteket átadni, és mennyire tudja kinőni azt a gyereknadrágot, amit az évek és a szülők (irodalom, folyóiratok, stb.) aggattak rá, meglepő, hogy mennyi pozitív választ kapunk. Ezek a képregények, túlnőnek a bugyutának is mondható Lucky Luke-os vagy akármilyen szuperhősös képregény kliséin, hiszen ezek irodalmi alkotások, csak éppen rengeteg kép van bennük és relatíve kevés betű. Mariko és Jilian Tamaki képregénye a This One Summer, az egyik legjobb és legközelibb élményem, amelyre azt tudom mondani, hogy ez KépRegény.

1981-ben a Gonosz halott gyakorlatilag Sam Raimi válasza volt a fellángoló és elharapódzó új horror-lázra: az ún. slasher filmek hódítására. Ez a végtelenül abszurd, ámde egyúttal mégis sokkoló remekmű, nem csupán, hogy kifigurázta az új zsánert, de egyszersmind utat is mutatott: mondván valahogy így kellene ezt jól csinálni, gyerekek. Utóbb az pedig már csak hab a tortán, hogy megajándékozta a filmtörténelmet, minden idők egyik legvagányabb horrorhősével, a démonok láncfűrészes kedvencével: Ash-sel.