Évek óta óbégatunk az amerikai filmgyártáson elhatalmasodó marketing szemléletről, a brand-mánián, az ötlettelenségen és az üres high-concept látványpornókon. Hollywood nagyüzemben szállítja nekünk a franchise-drogokat, és mi újra és újra bedőlünk neki, pedig összességében elmondható, hogy sokkal több az elbaltázott próbálkozás, mint a jó.  Az idei Terminátor, Mad Max, Jurassic World, és az új Fantasztikus Négyes után gondoltuk, hogy elsőként azokat vesszük sorra ezek közül, amikre nem csak a hullámzó minőségük, hanem a folytonosság hiánya miatt is lehet panaszkodni.

Neill Blomkamp egyenes úton halad az ”elwacsovszkisodás” útján, és nem azért, mert a tesókhoz hasonlatosan szintén Matrix-filmet fog rögzíteni, hanem azért, mert az elődökhöz hasonlatosan szépen induló rövidfilmes pályafutást követően egy kiugró alkotással indította filmográfiáját (District 9), majd az Elysium közhelyességével szépen mindent lerombolt, amit addig épített. Az a nagy baj, hogy a Chappie sem váltja be azt, amit a trailerek és az elhintett információmorzsák sugalltak, a robot cukiságfaktora hamar kifúj, ráadásul ennyi közhelyes gondolatot egy Coelho-generátor sem tudna nyújtani.

Furcsa évet írtunk 2014-ben, már ami a játékcímeket illeti. Ha egy diagramon kellene ábrázolni, hogy az idén hány játék okozott meglepetést és csalódást, valószínűleg egy nyamvadt egyenes vonal nem lenne az ábrán, annyira kiszámíthatatlan lett. Kiugró teljesítményeket láthattunk kis csapatoktól, óriási lebőgéseket a nagyoktól. Ha objektív szemmel nézzük az évet, ez inkább a "folytatások" és remasterelt címek éve volt, amit azért annyira nem szeretünk. Vagy nevezzük inkább rókabőr-lehúzásnak? Mindenesetre pár kellemes folytatás és rengeteg olyan nextgen átportolás is született, ami valamelyik tavalyi nagy cím felturbózott változata. Nézzük, hogy 2014-ben melyek voltak azok a játékok, amik valamivel többet, jobbat, kiemelkedőbbet tudtak mutatni az átlagnál.

1981-ben a Gonosz halott gyakorlatilag Sam Raimi válasza volt a fellángoló és elharapódzó új horror-lázra: az ún. slasher filmek hódítására. Ez a végtelenül abszurd, ámde egyúttal mégis sokkoló remekmű, nem csupán, hogy kifigurázta az új zsánert, de egyszersmind utat is mutatott: mondván valahogy így kellene ezt jól csinálni, gyerekek. Utóbb az pedig már csak hab a tortán, hogy megajándékozta a filmtörténelmet, minden idők egyik legvagányabb horrorhősével, a démonok láncfűrészes kedvencével: Ash-sel.

Prof. DnS az év egyik legjobban várt játékát elemezte és hát... izé. Magasan a legjobb Alien-játék, viszont nem feltétlenül váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ettől függetlenül mondjuk még jó, hogy a Földön nem Alien! Muhahaha! Korábbi kritikánk a filmről itt olvasható. 

Idén 35 éves az Alien, azaz a magyarul annak idején roppant frappáns címmel megtámogatott A nyolcadik utas: a Halál. Ez a Ridley Scott által rendezett, az évtizedek során mind a klasszikus, mind a kultikus, következésképpen a "mestermű" jelzőt is kiérdemlő sci-fi horror, mára már egy megkerülhetetlen tényezővé vált a műfaj(ok) filmtörténetében. Az évforduló kapcsán (végre valahára) a hazai mozikban is bemutatásra kerülő, titokzatos rendezői változat, valamint annak finomságait kiderítendő elővettük és újra végigféltük a legendás filmet. Vigyázat: hajtás után SPOILER-VESZÉLY fenyeget.