Johnny Deppnek, hogy lerázza a válláról az évek alatt rárakodott „jacksparrow”-ságot és kilépjen végre a „timburtonkedvence” státuszból, utoljára a kiábrándítóan béna Transzcendensben lett volna lehetősége javítani. Néhány nagyon induri-pinduri mellékszerep után (21 Jump Street, Tusk, Into the Woods) a Mortdecai sem fogja megmenteni egyre a sztár csak lefele ívelő karrierjét. De akkor miért szerelmes ebbe az 50 éves ráncosodó csávóba minden 16 éves kislány? 

Wally Pfister, aki korunk filmes messiásának, Christopher Nolannek a házi operatőre, első rendezéseként, a Transzcendens bizony nem mindennapi egy „filmélményt” tartogat ám: nem, hiszen jelen alkotás esetében kis túlzással az utóbbi idők talán legnagyobb potenciállal bíró magas labdáját sikerült melléütni, magyarul elbagatellizálni. A Johnny Depp képében megtestesülő hiperprogram-szuperelme meséje ugyanis minden, csak nem meglepő avagy kielégítő, főleg nem az elszalasztott orbitális lehetőség tükrében.