Alex Garland filmje sajnos Magyarországon nem jutott el a forgalmazásig. Bánhatják, és mi is nagyon bánhatjuk, mert unikálisan szép és filozófikus science ficton, mely egy olyan témát feszeget, amely szinte már az ajtón kopogtat. Az Ex Machina nem csak arról szól, hogy mi történik akkor, ha a gépek intelligensebbé válnak mint mi, hanem arról is hogy mi tesz minket igazán emberré. Bár korlátlannak és szabadnak hisszük magunkat, mi magunk is program szerint működünk, kérdés, hogy így alkalmassak vagyunk-e olyat alkotni, amely bármikor felülemelkedhet rajtunk. Érdemes erről előre gondolkodni. Spoilerektől sem mentes elemzés-kritika cross-over következik!

Wally Pfister, aki korunk filmes messiásának, Christopher Nolannek a házi operatőre, első rendezéseként, a Transzcendens bizony nem mindennapi egy „filmélményt” tartogat ám: nem, hiszen jelen alkotás esetében kis túlzással az utóbbi idők talán legnagyobb potenciállal bíró magas labdáját sikerült melléütni, magyarul elbagatellizálni. A Johnny Depp képében megtestesülő hiperprogram-szuperelme meséje ugyanis minden, csak nem meglepő avagy kielégítő, főleg nem az elszalasztott orbitális lehetőség tükrében.

Robot, kiborg, android, géplény. Mind olyan teremtmény elektromechanikai szerkezet, amely előzetes programozással vagy mesterséges intelligenciával bír a sci-fi zsánerén belül, és békés, segítő vagy pusztító szándék vezeti őket. Ha a felszínt kapargatjuk, valóban ennyivel el is intézhető a szerepük, ám jelenlétük igazán akkor válik izgalmassá, ha azon kezdünk lamentálni, vehetjük-e őket "emberszámba". A Roboraptor Podcast három film kapcsán is ezt boncolgatja: beszélünk emberi életet megkönnyítő/helyettesítő robot-"héjakról" (Surrogates), egy kisfiú tudatával rendelkező kibergyermekről (Astroboy), és ... az Eváról. (Figyelem, utóbbinál spoilerveszély!!!)