Az előző részekben megismerkedtünk a műfaj irodalmi és történelmi jelentőségével, valamint vallási és karakterológiai vonatkozásukkal. Rec I-II, I am Legend, 28 days later, The Night of the Living Dead: ezeknek a filmeknek van egy különlegessége, mindegyikben fontos szerepet játszik a tér, mint a dramaturgiai íveket biztosító eszköz. Sok esetben ez fel sem tűnik, pedig az ilyen típusú filmek térhasználata fontos a történet menetét illetően.

A Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) egy semmirekellő, simlis cowboy története, aki annak ellenére, hogy előbb HIV-fertőzött majdan AIDS-es lesz és csupán kemény 30 napot jósolnak neki, mégis mintegy kijátszva a halált, végül évekig húzza a haldoklást, miközben még jól meg is szedi magát anyagilag. Ráadásul mindez az amúgy tenyérbemászó Matthew McConaughey tolmácsolásában történik, méghozzá úgy, hogy a film közel 2 órás játékidejéből jó ha akad 5 perc, amikor őt nem látni. Természetesen azok számára, akik alapjáraton nem szívlelik a hírhedt sármőr színészt, ezek a tények eléggé elkedvetlenítőek lehetnek, mégis, nyugodt szívvel ajánljuk a filmet akár nekik is. Matthew barátunk ezúttal ugyanis messze nem olyan elviselhetetlen, mint a korábbi romantikus vigjátékaiban volt, sőt, igazából még szórakoztató is.

Wally Pfister, aki korunk filmes messiásának, Christopher Nolannek a házi operatőre, első rendezéseként, a Transzcendens bizony nem mindennapi egy „filmélményt” tartogat ám: nem, hiszen jelen alkotás esetében kis túlzással az utóbbi idők talán legnagyobb potenciállal bíró magas labdáját sikerült melléütni, magyarul elbagatellizálni. A Johnny Depp képében megtestesülő hiperprogram-szuperelme meséje ugyanis minden, csak nem meglepő avagy kielégítő, főleg nem az elszalasztott orbitális lehetőség tükrében.