Tim Burton kézjegyét eléggé könnyű felismerni, bőven elég egyetlen filmjét látni, hogy lássuk, kivel is van dolgunk. Torz, expresszionista díszletek, torz expresszionista lelkek és éjsötéten morbid humor. Aki még szereti is a rendezőt, az azt is látja, hogy az utóbbi években sok mindennek lehet nevezni az alkotásait, csak éppen jónak nem. De mi a helyzet tavalyi filmjével, a Nagy szemekkel?

Egy film, ami annak az amerikai katonának állít emléket, aki több, mint 160 hivatalosan jegyzett találatával messze az Egyesült Államok történelmének leghalálosabb mesterlövészévé avanzsált. Hogy ezzel jogosan vívta-e ki magának azt, hogy egy ország hősként ünnepelje, mindenki döntse el magának. Talán az USA az egyetlen ország bolygónkon, ahol Chris Kyle életéből nemhogy filmet, hanem óriás kasszasiker filmet lehet forgatni, ami már az első hétvégén többszörösen behozza a gyártási költségeket.

Szerettem volna azzal kezdeni, hogy Reese a kanalával együtt sokat sétál, picsog, picsogva sétál, és mindeközben az életén lamentál. Azonban nem írhatok le ilyet, mivel ez így nem teljesen igaz. De kanál tényleg van nála. Ha A nyughatatlannal nem sikerült, ezzel a filmmel biztosan kitörölheti a fejéből a Reese Witherspoonhoz társított Doktor Szöszit. Vagy csak egyszerűen fogadjuk el, hogy az is megtörtént egyszer?... Kétszer.

Alan Turing brit matematikus a huszadik század egyik kiemelkedő személyisége volt, ő a modern számítógép-tudomány egyik atyja, korát messze megelőzve írt tudományt a mesterséges intelligenciáról, számos fontos matematikai alaptézist fektetett le és nem mellesleg évekkel rövidítette le a második világháborút azzal, hogy csapatával megfejtette a nácik feltörhetetlennek vélt Enigma kódrendszerének titkát. A brit kormány pedig hálából kémiai kezeléssel kasztrálta őt és öngyilkosságba kergette 41 éves korára. Az ország szégyenfoltját helyretenni igyekvő film szép tisztelgés egy nagy ember előtt és egy elsőrangú dráma a világháborút nyögő Anglia igényes korrajzával.

A Foxcatcher iskolapéldája annak, hogyan ne csináljunk 5 Oscar-jelölést kapó filmet. Pontosabban mégis, mert végülis a szándék kifizetődő, csak éppen ordít róla az akaratlagosság.

2008-ban az akkortájt még relatíve az ismeretlenségből érkező, pusztán 38 éves dán rendező Nicolas Winding Refn jött, látott és letette az asztalra az első nem Dánhonban forgatott nagyjátékfilmjét, a Bronson-t.  Azt a félig-meddig életrajzi tébolyt, melyből gyakorlatilag már a bemutatását követően egykettőre kultfilm lett, olyannyira nem hasonlított (és azóta sem hasonlít) semmi másra, ami vicces és ami mozgókép. A Michael Peterson-ról, alias Charlie Bronson-ról szóló művet nem lehet és nem is szabad kihagyni: egyszerűen látni kell.