Egy film, ami annak az amerikai katonának állít emléket, aki több, mint 160 hivatalosan jegyzett találatával messze az Egyesült Államok történelmének leghalálosabb mesterlövészévé avanzsált. Hogy ezzel jogosan vívta-e ki magának azt, hogy egy ország hősként ünnepelje, mindenki döntse el magának. Talán az USA az egyetlen ország bolygónkon, ahol Chris Kyle életéből nemhogy filmet, hanem óriás kasszasiker filmet lehet forgatni, ami már az első hétvégén többszörösen behozza a gyártási költségeket.

Ne várjunk bonyolult történetmesélést, a film a legegyszerűbb nézőt is meg akarja szólítani (sőt, talán csak őket igazán), így egy a film hangulatát megalapozó flashforward után lineárisan haladunk előre a történettel, megfontolt tempóban. Megismerjük Chris Kyle-t (Bradley Cooper), a texasi rodeós cowboyt, aki szarik a világra, míg egyik nap véletlenül megnéz egy tévés híradást egy közel-keleti amerikai konzulátus elleni bombatámadásról és elhatározza, hogy többre hivatott. Nem vicc, tényleg így kezdődik a film – mert minden szuperhősnek kell egy háttérsztori, ami megadja a kellő motivációt. Ebben az esetben ez a „lehet, hogy több is lehetek, mint egy bevadított lovakon csimpaszkodó, félalkoholista, lakókocsis redneck”. Hiába, szegény ember vízzel főz.

Chris tehát beáll katonának, megkapja a kiképzését, felismeri a távolról gyilkolásban rejlő, kivételes tehetségét, megismerkedik A lánnyal (Sienna Miller), akit rövid úton feleségül is vesz, majd a 9/11-es terrortámadást követően nem sokkal el is utazik első iraki kiküldetésére és kezdetét veszi a film érdemi része. Valahol azt olvastam, a film nem elsősorban a háborúról szól, hanem arról, milyen nehéz a hazatérő katonának visszailleszkedni a társadalomba, ehhez képest a film néhány rövidke és erőtlen jelenetet leszámítva Irakban játszódik és ott sem lelkizéssel telik az idő, hanem azzal, hogy Chris Kyle lelövi az iraki katonákat. És nőket. És gyerekeket. Na jó, utóbbi kettőből csak egyet-egyet, és persze érthető is bajtársainak utólagos hátba veregetése, hiszen a nő a saját gyerekét küldte egy gránáttal felfegyverezve az amerikai katonák ellen. A film azonban sem ekkor, sem később nem foglalkozik a háború mögötti politikával, nem fejtegeti a miérteket, hősünk következetesen úgy nyilatkozik, hogy ők a „gonosz” ellen harcolnak és a hazájukat, a szabadságukat védik. Ez az amerikai mozinézőnek épp elég igazolás Kyle tetteire, tehát ennyivel el is van intézve az egész.

Az akciójelenetek egyébként látványosak, feszesek, Clint Eastwood láthatóan nem felejtett el filmet rendezni és valahol meg is értem, hogy inkább ezekben a jelenetekben élte ki magát, mint abban a kevés, bántóan gyermeteg lelkizésben, amit a film Chris Kyle két iraki bevetése közt az otthonában bemutat. Itt a problémakör a következő: a feleség örül, hogy férje hazatért és nem akarja, hogy elmenjen, míg hősünk gondolatban még mindig a tengerentúlon ragadt és alig várja, hogy újra a tettek mezejére lépjen.

Bradley Cooper alakítását az amerikai kritikusok az egekig magasztalták, ami annyiban valóban elismerésre méltó, hogy nagy energiákat mozgatott meg a színész, hogy felvegye az igazi Chris Kyle gesztusait, beszédstílusát és masszív fizikumát. A katona bajtársai állítólag úgy nyilatkoztak, hogy szinte kísérteties lett a hasonlóság, ez azonban az egyszeri nézőnek, aki soha nem találkozott az amerikai hőssel, mit sem ér. Nekünk megmaradt az a két arckifejezés, amivel Cooper a filmben operál: Irakban az elszánt, megrendíthetetlen sziklaarc, otthonában pedig a bambulás a semmibe. A tény, hogy emiatt Oscar-ra jelölték az akadémia szégyene, vagy még inkább beszédes példa a legrangosabb filmes díjkiosztó szempontrendszeréről.

Az Amerikai mesterlövész ugyanis gyakorlatilag nem más, mint egy propagandafilm. Egy feel-good movie a republikánusoknak, a hadseregnek és minden olyan amerikainak, akinek az életét megérintette a terrorizmus, vagy a háború. Chris Kyle egy hős, mert lelőtte a gonosz terroristákat. Egy hős, mert megölt legalább 160 embert. Egy hős, mert miután hazatért a háborúból, képes volt visszailleszkedni és normális családi életet élni, mint férj és apa. Ez utóbbi mondjuk tényleg elismerésre méltó, kár hogy ennek a folyamatát egyáltalán nem látjuk, hanem egy vágással ugrottunk az időben és voilá! Nincs több bambulás, csak videojáték a gyerekekkel és smárolás anyuval. Érdekes, hogy hősünk a háború után arra a kérdésre, hogy megbánt-e valamit, azt válaszolja: ő tiszta lelkiismerettel áll majd Isten elé és minden kilőtt golyóért felelni tud. Nem hinném, hogy a film ezt akarná sugallni, de ennél szociopatább akkor se lehetne, ha közben egy koponyából készített serlegből inná szűzlányok vérét. Különösen úgy érdekes, hogy a film Chris Kyle önéletrajzi könyvéből készült, tehát a hős a saját ódáját zengi… Vagy a kórlapját írja - ki hogy látja.

Ez a film amerikai közönségnek készült és még odaát is kiverte a biztosítékot bizonyos körökben, így nem tudnám őszintén ajánlani senki hazámfiának a megtekintését. A jól megrendezett akciójelenetek egyszerűen nem képesek ellensúlyozni azt a mennyiségű demagógiát, amit a film a néző arcába zúdít.

Amerikai mesterlövész (American Sniper, 2014). Színes, amerikai háborús dráma, 134 perc.

- Értékelés: 10/4 raptor
- Rendezte: Clint Eastwood
- Szereplők: Bradley Cooper, Sienna Miller, Kyle Gallner, Luke Grimes