Amikor jött a hír, hogy Miklauzic Bence (Hőskeresők, A zöld sárkány gyermekei) újra forgat, és ezúttal egy parkoló lesz a helyszín, a történet pedig két különböző társadalmi rétegből érkező férfi párbaja lesz, sokan jegyezték meg félszegen, hogy oké-oké, jó, de ehhez brutál erős forgatókönyv kell. A történet húzza az ember idegszálait, sőt, csűri-csavarja, amikor már pattanásig feszültek, még bele is harap egy nagyot, hogy fájjon és érezzen tulajdonosa.

Egész sok magyar film született ebben az évben, volt vígjáték, szakítástörténet, zenésfilm, dráma, szkeccsfilm, eastern is. Előkerültek régebbi arcok, mint Pálfi György, Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél vagy Török Feri, és újak is lettek, mint Reisz Gábor, Zomborácz Virág és a többiek, sok idén az elsőfilmes!

Az elmúlt két hetemet a csodálatos magyar egészségügy karjaiban töltöttem egy meglehetősen szocreál Pest megyei intézményben. Leszedáltan a kezem ügyébe keveredett a Story magazin legfrissebb száma, a címlapon Andy Vajna 70. szülcsinapcsijával. Fellapoztam. Hosszan nézegettem ezt a nagy, ősz pasast, aki dönt a kicsi filmesek nagy álmairól. Elméláztam azon, hogy tett-e, mit tett, illetve mit nem tett az elmúlt hosszú három esztendőben. Miután nehézkesen sikerült internetet csiholnom, mert nem: ilyesmi nincs a kórházakban, jött a hír, hogy titokban lett egy tisztára amcsi Filmakadémiánk, meg egy őrjöngő Tarr Bélánk, akit kicsit későn értesítettek erről, és akinek tényleg lassan fel fog robbanni a feje. Nem sokkal ezután kihirdették, hogy a Filmalap, az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Filmakadémia október 13-19. között rendezi a Magyar Filmhetet, a Filmszemle helyett. Ennek keretében az Andy-éra művei kerülnek vetítésre (hogy melyek is ezek, az lejjebb felsorolásra kerül).