J. K. Rowling Harry Pottere óta minden filmstúdió meg akarja találni a maga aranytojást tojó szériáját, olyan alkotások formájában, amelyek könyvverziója már meghódította a tinédzserlelkeket (értsd: bejáratott brand), és bízvást sokakat vonzana be a mozipénztárakhoz is. Ezek zömében a kamaszkori elveszettség, önkeresés, coming of age tematikáját járják körül, nem túl hétköznapi köntösbe (többnyire valamilyen disztopikus, sci-fi, avagy okkult környezetbe) helyezve. A távolról sem jól sikerült Az emlékek őre premierje kapcsán összegyűjtöttük azokat a kimondottan young-adult regényekből készült filmeket a 2000-es évekből, amelyek kritikai fogadtatása, és jegyeladási statisztikái mutatják, egy bestseller alapvetően nem predesztinál gigahasznot, ha a film szar.

A Serious Man szerű intro jön: a The Giver sajtóvetítése után be volt ígérve, hogy Dr. Boldizsár Ildikó mesekutató érkezik beszélgetésre. Pár érdemi információ a filmről és az annak alapjául szolgáló könyvről, majd jött az első kérdés. Majd a válasz. A válasz közben aztán beindult a pláza a hangrendszere. Nem hallani semmit. A zene maradt, mi pedig távoztunk. Kaotikusan hangzik? A film is az!

Volt egyszer egy Vadnyugat (Once Upon a Time in the West, 1968): a 20. századi amerikai és olasz filmgyártás királykategóriájának: a western műfajának halhatatlan alapműve. Szó se róla: enyhén szólva is ironikus az, hogy a nyugati cowboy-kultúra hőseinek és banditáinak meséit megéneklő számtalan alkotás közül, éppen az egyik "spagettiwestern" az, melyet röpke 46 év távlatából is a zsáner netovábbjaként tart számon a világ. A Hét tényező sorozat harmadik részében újfent egy jóféle beutalót nyertek mindazok a lényegi elemek és attribútumok, melyek alapvetően meghatározzák és emlékezetessé teszik ezt az egyfelől abszolúte klasszikusként számon tartott, másfelől pedig hallatlanul mesteri Sergio Leone-filmet.

Mr. Rabbit, st ranger és barátunk: Knowledge Supervisor ellátogattak a IV. Corvin Moziéjszakára, ahol elsősorban az idei blockbusterek közül válogathatott a nagyérdemű. Öt filmet néztek meg a srácok, melyről egy-egy rövid, néhány perces villámkritikát készítettek.

A második évad első vendége, a Roboraptor Blog állandó képregénykritikusa: Captain Urzatron. Témánk: a Sin City: Ölni tudnál érte. Elméláztunk az első rész nagyszerűségén majd boncolókés alá vetettük a már korántsem olyan jól sikerült másodikat. Korábbi kritikánkat a filmről itt olvashatjátok.

Hősiesen átléptük az 500. tetszikelőt a RoboRaptor Blog Facebook-oldalán, ezért hálánk jeléül mi mást is tehetnénk, minthogy egy szerencsés olvasónkat megajándékozzuk egy kis aprósággal. Na és hogy mivel? Természetesen játékot sorsolunk és persze, hogy a Deus Ex: Human Revolution-t!

2008-ban az akkortájt még relatíve az ismeretlenségből érkező, pusztán 38 éves dán rendező Nicolas Winding Refn jött, látott és letette az asztalra az első nem Dánhonban forgatott nagyjátékfilmjét, a Bronson-t.  Azt a félig-meddig életrajzi tébolyt, melyből gyakorlatilag már a bemutatását követően egykettőre kultfilm lett, olyannyira nem hasonlított (és azóta sem hasonlít) semmi másra, ami vicces és ami mozgókép. A Michael Peterson-ról, alias Charlie Bronson-ról szóló művet nem lehet és nem is szabad kihagyni: egyszerűen látni kell.

Cikksorozatunkban szemügyre vettük az 1989-ben debütáló és egyben korszakalkotó Prince of Persia-t, amit további folytatások és rebootok is követtek. A széria utolsó darabjában a befejező részként szolgáló The Two Thrones-ról, valamint a mellékvágányként üzemelő The Forgotten Sands-ről lesz szó. 

Évadindítóként kivételesen nem egy geek-filmet vettünk elő, hanem egy nagyon is aktuális új magyar produkció: a Free Entry alkotóival készítettünk interjút. A Kerékgyártó Yvonne első rendezéséről szóló kritikánkat itt olvashatjátok.

Az elmúlt két hetemet a csodálatos magyar egészségügy karjaiban töltöttem egy meglehetősen szocreál Pest megyei intézményben. Leszedáltan a kezem ügyébe keveredett a Story magazin legfrissebb száma, a címlapon Andy Vajna 70. szülcsinapcsijával. Fellapoztam. Hosszan nézegettem ezt a nagy, ősz pasast, aki dönt a kicsi filmesek nagy álmairól. Elméláztam azon, hogy tett-e, mit tett, illetve mit nem tett az elmúlt hosszú három esztendőben. Miután nehézkesen sikerült internetet csiholnom, mert nem: ilyesmi nincs a kórházakban, jött a hír, hogy titokban lett egy tisztára amcsi Filmakadémiánk, meg egy őrjöngő Tarr Bélánk, akit kicsit későn értesítettek erről, és akinek tényleg lassan fel fog robbanni a feje. Nem sokkal ezután kihirdették, hogy a Filmalap, az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Filmakadémia október 13-19. között rendezi a Magyar Filmhetet, a Filmszemle helyett. Ennek keretében az Andy-éra művei kerülnek vetítésre (hogy melyek is ezek, az lejjebb felsorolásra kerül).