J. K. Rowling Harry Pottere óta minden filmstúdió meg akarja találni a maga aranytojást tojó szériáját, olyan alkotások formájában, amelyek könyvverziója már meghódította a tinédzserlelkeket (értsd: bejáratott brand), és bízvást sokakat vonzana be a mozipénztárakhoz is. Ezek zömében a kamaszkori elveszettség, önkeresés, coming of age tematikáját járják körül, nem túl hétköznapi köntösbe (többnyire valamilyen disztopikus, sci-fi, avagy okkult környezetbe) helyezve. A távolról sem jól sikerült Az emlékek őre premierje kapcsán összegyűjtöttük azokat a kimondottan young-adult regényekből készült filmeket a 2000-es évekből, amelyek kritikai fogadtatása, és jegyeladási statisztikái mutatják, egy bestseller alapvetően nem predesztinál gigahasznot, ha a film szar.

Vannak jól sikerült könyvadaptáció-szériák (lásd: Éhezők viadala), de a legtöbbről lerí, hogy nem a rajongók kiszolgálása, hanem a dollárcsilingelés maximalizálása a cél. Félreértés ne essék, nincsenek naív hippielképzeléseink arról, hogy például A gyűrűk ura, vagy éppen A hobbit nem pusztán profitorientált megfontolásból készült el! De egyszerűen dühítő, amikor egy film nézése közben azt veszi észre a néző, hogy hülyének van nézve, slendriánul összerakott dialógusokkal, random Coelho-i okosságokkal, és elnagyolt montázsokba sűrített történethalommal találkozik, mert az alkotók „alapos adaptáció” címszó alatt a könyv lehető legtöbb elemét szeretnék másfél-két órába belesűríteni.

Korábbi írásainkban már szót ejtettünk a Roboraptor ars poeticájáról, miszerint a filmadaptációkat nem szabad olyan alkotásokként kezelni, amelyek szolgalelkűen követik egy-egy könyv narrációját, történetvezetését, vagy dialógusait, és bizony el kell fogadni azt is, ha valamely szál elsikkad, avagy felerősödik a vásznon. A két médium egyszerűen máshogyan működik, más eszköztárral dolgozik, így felhívom a figyelmet arra, hogy a következőkben az alábbi időrendi sorrendben közölt filmek esetében, ha kritikával illettem az adaptációkat, azokat audiovizuális valójukban elemzem, nem pedig úgy, mint amely kihagyott 50 oldalt, vagy három fejezetet az alapul szolgáló könyvből. A felsorolásból hiányzik majd az Alkonyat, amellyel kapcsolatban fenntartom, hogy a legócskább, legártalmasabb és legborzasztóbb regénysorozat, amiből ráadásul 4 silány trágyahalom is mozivászonra adaptálódott, de mivel rengeteg tinédzser kislány váltott rá jegyet, és a pénztáraknál jól teljesített, így sajnos nincs helye a listán.

Eragon (2006)

Amikor a film alapjául szolgáló könyv szerzője, Christopher Paolini 15 évesen befejezte középiskolai tanulmányait, magántanulói magányosságában brahiból elkezdett regényt írni saját szórakoztatására. Hogy mennyire nem voltak tervei az írással, az is jól mutatja, hogy eredetileg kézzel írva vetette papírra a történetet, s amikor már 60 oldalnál tartott, akkor tért át a digitális munkára. Alig egy év alatt be is fejezte a könyvet, szülei nyomására pedig önerőből kiadták. Végighaknizták a könyvvel az USA-t, majd egy kiadó felfigyelt rá, az újranyomott kiadás pedig olyan sikeres lett, hogy 2003-ban a bestseller listákon lenyomta a Harry Pottert is. A fiatal író sikersztorija a mozivásznon azonban nem folytatódott. A 20th Century Fox meglátta ugyan a potenciált a tizenéves parasztfiú, Eragon történetében, és egészen hamar le is csapott a megfilmesítés jogára, de a sárkánytojásra lelő, a mágiát megismerő, és idővel Sárkánylovassá váló srác sztorija olyan csapnivalóra sikeredett, hogy Rachel Weisz, Jeremy Irons és John Malkovich jelenléte sem tudta megmenteni a filmet. A részben Magyarországon (Pilisborosjenőn, Celdömölkön és a Velencei tónál) forgatott film fogadtatása rettenetes volt, a Star Wars, a Harry Potter és A gyűrűk ura egyes elemeit ötvöző katyvasz 14%-os átlagos értékelést szerzett a Rotten Tomatoes oldalán, amely a 2006-os év 10. leggyengébb filmjévé tette. A lassú, unalmas, és jóindulattal is csak átlagosnak mondható fantasyt még a könyv rajongói sem kedvelték.

Az arany iránytű (The Golden Compass, 2007)

A New Line Cinema 2002-ben A gyűrűk ura: A gyűrű szövetsége sikere után vásárolta meg Philip Pullman Az Úr sötét anyagai trilógiájának jogait. A Lyra nevű kislányról szóló kaland, aki jegesmedvék segítségével barátját keresi a kies északon, rendkívül költséges film volt (180 millió dollár), és már a nyitóhétvégén látszott, a prognosztizált bevétel elmarad a várakozásoktól. Ebben közrejátszott az is, hogy 2007 októberében a Katolikus Liga a film bojkottjára szólított fel, a tartalom anti-katolicista jellege okán. A film alig több mint 50 millió dollárt hozott az USA-ban, ám a külföldi vetítésekkel együtt felkúszott 280 millióra (mára a DVD-eladások miatt elérte a 370 milliót). Ez azonban nem győzte meg a stúdiót, hogy lenne értelme a fantasy folytatásait leforgatni, így hiába a veretes színészgárda (Nicole Kidman, Daniel Craig, Sir Ian McKellen), a vásznon nem bővül trilógiává a széria.

A Spiderwick krónikák (The Spiderwick Chronicles, 2008)

Tony DiTerlizzi és Holly Black ötkötetes angol könyvsorozata három gyerekről, Jaredről, Simonról és Malloryről szól, akik üknagybácsikájuk titkos dolgozószobájában rálelnek a manók könyvére. Ennek segítségével manókkal, koboldokkal, és rengeteg kalanddal találkoznak. A Paramount Pictures kezdetben azt hihette, hogy sikerült megtalálnia saját különbejáratú Narnia krónikáit, de a nézők kegyeit még a kedvező kritikák ellenére sem sikerült elnyerni. A 90 millió dollárból készült film napjainkig 170 milliót fialt (egy blockbuster esetében pedig legalább a büdzsé duplája tekinthető rentábilisnak), így a folytatás itt is elmaradt. A 2000-es években talán ez volt az utolsó olyan széria-kezdemény, ami vállaltan a már említett C. S. Lewis mű sikerességét szerette volna kopírozni.

Rémségek cirkusza (Cirque du Freak: The Vampire's Assistant, 2009)

Miután az ifjúsági fantasyknek beáldozott, a stúdiók egy új divathullámot, a vámpíros youngadult könyvek megfilmesítésére csaptak át. Ezek közé tartozott Darren Shan 12 kötetből álló (!) ifjúsági horrorsorozata, a rendkívül kreatív elnevezésű Vámpír könyvek széria is, amelynek első három kötetéből készült a Rémségek cirkusza. A film főhőse maga Darren Shan (lol), aki haverjával ellátogat a városba érkező freak show-ra. A srác meggyőződése, hogy a cirkusz egyik tagja, Larten Crepsley (John C. Reilly) biztosan vámpír, és nem nyugszik, amíg ki ne deríti. Persze tényleg vámpír, sőt Darren is az lesz, s a film innentől a kívülálló srác beilleszkedését mutatja a „éjszaka gyermekeinek” világában. A könyv rendkívül népszerűvé vált az ifjúság körében (hazánkban is), ám a film már nem aratott ekkora sikereket. A gyártási költséget vissza sem hozta (pedig alig volt 40 millió dollár), és kritikai fogadtatása is megosztó lett. A béna outsider srácból béna outsider vámpírrá váló fiú sztorija nem sok mindenkit érdekelt. A film külön érdekessége, hogy az összlakosság arányaihoz viszonyítva a magyarokon kívül csak az ukránokat érdekelte jobban a sztori.

Ahol a vadak várnak (Where the Wild Things Are, 2009)

Ez a film némiképp kilóg a felsorolásból, mert véleményem szerint az Ahol a vadak járnak 2009 egyik legjobb filmje. Ennek ellenére helye van a listán, mert Magyarországon is például csak DVD-verzióban jelent meg, megosztó kritikai fogadtatása, és a jegypénztáraknál való nem túl kimagasló szereplése miatt. Spike Jonze (John Malkovich menet, Adaptáció, Her) alkotását rendkívül nehéz megemészteni, és sokan hajlamosak megtekintés nélkül egyszeri, felejthető filmnek tekinteni, holott a rendező egyik legszerethetőbb és legzavarbaejtőbb művéről van szó. Ahogy Maurice Sendak 1963-as azonos című könyvében is, Max a főszereplő, aki érzékeny és figyelemhiányos gyerekként távozik otthonról, majd a kertet, a sövényt, és az óceánt is maga mögött hagyva kiköt a fenevadak szigetén. A vadak rögvest királyukká választják, ahol a kis srác kiélheti végtelen képzelőerejét és agresszióját egyaránt. Max idővel próbál ezen úrrá lenni, sőt elhatározza, hogy újraegyesíti a fenevadakat, ám kudarcot vall. A film ezen a ponton nem alakul át didaktikus tanmesévé az egymás elfogadásáról, hanem további cinizmussal és szarkazmussal mélyíti a problémákat. Innentől még nehezebb eldönteni, hogy tulajdonképpen gyerek-, avagy felnőttfilmet nézünk-e. Ezt a százmilliós gyártási költségét éppen visszagründoló filmet viszont ettől még látni kell!

Lenyűgöző teremtmények (Beautiful Creatures, 2013)

Amikor már mindenki azt hitte, hogy Alkonyat emós vérfarkasos vámpíros melodrámájából már mindent kihoztak, minden bőrt lehúztak, és mindenki megírta a maga vérszívós történetét, érkezett Kami Garcia és Margaret Stohl romantikus fantasy regénye 2009-ben, amely csavart egyet a megszokott toposzon (muhhaha, persze, hogyne). A főhős(nő) ún. Igéző lett, akinek a tizenhatodik születésnapján örökre szólóan el kell döntenie, hogy a Fény vagy a Sötétség oldalára áll-e (magyarul jó vagy rossz boszi lesz belőle). Szegény lány tehát nem elég, hogy kamasz, hülye a családja, a szerelem szele is megérinti, még egy sötét örökséget is a vállán cipel, és természetfölötti dolgokkal találkozik. Ismerős sztori? Ha a válaszod igen, kedves nyájas olvasó, akkor ezzel nem voltál egyedül, a film jócskán alulteljesített, a Warner Bros. pedig nem találta meg vele az aranyAlkonyattojást tojó tyúkot. 60 milliós gyártási költsége épphogy megtérült, azt pedig magyarázza el valaki, hogy efféle szutykokat miért vállal fel Jeremy Irons és Emma Thompson???

Eleven testek (Warm Bodies, 2013)

Egy újabb WTF a listán. Amikor azt hiszed, már mindent kimaxoltak az előző témából, megjelenik a „paranormális románc” kategória modern Rómeó és Júlia története zombikkal. ZOMBIKKAL! Értem? ZOMBIKKAL! A Shakespeare-i vonalat erősíti, hogy a főhős R névre hallgat (érted…), szerelme Julie, legjobb cimbije pedig Marcus (a.k.a. Mercutio), a két ellenségeskedő család megfelelője pedig a sima ember és a zombi. Az Isaac Marion I Am a Zombie Filled with Love című regényéből készült film egy ideig még vicces is. Az, hogy a főhős megeszi valakinek az agyát, és ezáltal megszerzi emlékeit, sőt szerelmes lesz a halott csajába, egy olyan történetszál, amit csak humorral lehet tálalni. A film azonban a legvégén csúcsra járatott érzelgősséggel telítődik, némi társadalomkritikával megfűszerezve (fogadjuk el egymást minden másságunk ellenére blablabala), így aztán az ember kellemes érzése a filmmel kapcsolatban elillan. Ráadásul nem vagyok hajlandó megbocsájtani az alábbi terminológiát: a zombik két típusba sorolhatók, vannak a foszladozó „husik”, és a lecsupaszított „csontik”. A filmet egyébként az a Summit Entertainment gyártotta, amelynek az Alkonyat-sagát is köszönhetjük (sic!)...

Végjáték (Ender’s Game, 2013)

A vénségére megátalkodott homofóbbá váló, és melegellenes szervezeteket támogató Orson Scott Card kiváló military sci-fi regénye, a Végjáték sem lett remek mozivászonra álmodva. Köszönhetően annak is, hogy a majd 400 oldalas könyv lehető legtöbb tartalmi elemét bele kívánták zsúfolni a filmbe, amelynek végeredménye az lett, hogy egy széteső, motivációkat nem jól kidolgozó alkotást kaptunk, melynek főszereplője Asa Butterfield olyannyira tenyérbemászó játékot produkál, hogy az ember legszívesebben felpofozná. Egyszerűen nem lehet elhinni róla, hogy ő az emberiség utolsó reménysége, aki speciális vezető képességeinek köszönhetően képes a kimagasló technikai fejlettségű rovarszerű idegenek, a Hangyok támadását megállítani. Másik nagy baj, hogy miután kiderül, Ender genocídiumot hajt végre egy egész fajon, a filmben egy borzasztó melankolikus fordulat végeredményeképp gyakorlatilag összepuszizkodik egy Aliennel. Köszi.

A beavatott (Divergent, 2014)

A beavatott iskolapéldája a futószalagon gyártott, puszta profitszerzés céljából, mondvacsinált társadalmi töltettel, Oravecz Nóra idézetekkel  felturbózott Harry Potter/Alkonyat/Éhezők viadala klónoknak. Ez az a film, amelynek már a könyv verziója is egy borzalom, nem csoda, hogy a slendriánul összerakott, szórakozásra abszolúte alkalmatlan audiovizuális maszlagot kap az ember. Egy borzasztóan naiv posztapokaliptikus disztópia ez, ahol tessék-lássék módjára kialakítják a tökéletes társadalmat úgy, hogy érettségi helyett minden fiatal 18 éves korában kötelezően eldöntheti, őszinte, művelt, önzetlen vagy bátor lesz. Aki nem tud dönteni, segít neki egy gép. Ha nagyon nem tud dönteni, és több csoporthoz is tartozna, divergens lesz, és üldözik majd. Na de miért??? Mindegy, a történet idegesítő fordulatok garmadáját tartalmazza (további arconpörgés itt), és csak remélni tudom, hogy a szegény ember Hunger Games-e, amely úgy ért véget, folytatódni fog, nem fial több epizódot. Ez a film borzasztó.

+1 Az útvesztő (The Maze Runner, 2014)

Listánk plusz egyedik egyede lehetne akár az Emlékek őre is, de inkább egy nagyobb kakukktojást választottam. Az útvesztőt ugyanis még csak egy helyen, tegnapelőtt óta Mexikóban játsszák a mozik, és az Egyesült Államokban is csak szeptember 19-én mutatják be. Viszont már most prognosztizáljuk neki a helyet a listán, mert ugyanazt a vonalat erősíti, amit a Divergent is. A főszereplő Thomas gyerek egy liftben ébred, nem emlékszik semmire, csak a nevére. Az ajtón kívül fura univerzum várja, és túl kell élnie ezt a helyzetet. Lassan kiderül, hogy 60 másik srác van a szigeten, és havonta érkezik egy-egy új ember. Szökni a labirintus-szerű világból lehetetlen, aztán érkezik egy csaj, aki mindent megbolygat. Elnézést az előítéletekért, de nyilvánvaló, hogy ebben az esetben is kapunk valami mondvacsinált társadalomkritikát egy disztópikus környezetben, Éhezők viadala-szerű látványvilágban fényképezve. Köszi, de ez tuti nem lesz az új Hunger Games (pedig bevallottan az akar lenni).

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!