Idén november közepétől újra felvehettük a mára már ikonikussá vált csuklyát, hiszen kijött az Assassin's Creed konzolos és újgenerációs mókája, előbb a Rogue, aztán a Unity. A minden téren felújított Unity egyelőre csúfos bukással indít, hiszen alig van olyan asztali PC, amin hajlandó volna normális sebességgel futni, emellett rengeteg ronda bug is benne maradt, amit jelenleg is próbál foltozgatni a kiadó. Sajnos nálunk egyelőre ezen okok miatt maradt el az új AC tesztelése, ráadásul a nextgen konzolokon is ingadozik a sebesség, ami végképp a rajongók szembeköpése a Ubisoft részéről. Amíg azon ügyködnek, hogy az új résszel végre mi is játszhassunk, addig érdemes visszatekinteni a kiadó jelenlegi legpörgősebb játéksorozatára. Honnan indult, hova tart és miből építkezik az Assassin's Creed világa?

A játékoknál nem csak a szemünkre, hanem hallójáratainkra is egyre nagyobb szükségünk van. Évről évre megjelenik egy-egy cím, aminek zenei aláfestése és benne hallható motívumai, vagy maga a főcímdala is a játékra hangolódást, a világába való bevonódást (függőség esetén "beszopódást") segíti elő. Megfigyeléseim alapján akkor jó egy játékban hallható zene, ha az tökéletesen passzol a világának hangulatához és valamilyen plusz érzést tud kelteni a játékosban, a másik pedig, hogy könnyen társíthatóvá válik, "hozzánő" a játékhoz az éppen felcsendülő dallam.

A számítógépes játékokból készült filmekről szóló adásunkban, ezúttal napjaink adaptációval foglalkozunk. Számos példát találhatunk az elmúlt 14 évből, ám a megannyi cím nem feltétlenül jelenti ám a minőséget is. Sőt mi több: inkább az a jellemző, hogy mialatt a stúdiók milliókat ölnek a látványba, illetve abba, hogy alapvetően "visszaadják a játékot" a nézőknek, addig a történetekkel már kevésbé foglalkoznak. Persze azért akadnak kivételek...

Cikksorozatunkban szemügyre vettük az 1989-ben debütáló és egyben korszakalkotó Prince of Persia-t, amit további folytatások és rebootok is követtek. A széria utolsó darabjában a befejező részként szolgáló The Two Thrones-ról, valamint a mellékvágányként üzemelő The Forgotten Sands-ről lesz szó. 

Cikksorozatunkban elérkeztünk a modern idők hercegéhez (hercegeihez?) is. Az idén 25 éves Prince of Persia nem állt meg a 3D-nél, hiszen nem hagyhatták "lógva" a sorozatot, főleg a '99-es turbánfejű herceg kalandja volt az, ami egyáltalán nem lett jó feldolgozása az eredeti szériának. Jordan Mechner be akarta bizonyítani, hogy  a PoP cím valójában az ő érdeme, az ő dicsősége és bizonyos értelemben az is marad. Az Ubisofttal közösen egy olyan projekten kezdtek el dolgozni, amiben a technikai és anyagi feltételek adottak voltak ahhoz, hogy a régi név újra méltó pompájában tündökölhessen. Az akció/kalandjátékok között a korszak legmeghatározóbb és legújítóbb címét sikerült megalkotni, a Prince of Persia: The Sands of Time-ot.

Az idén 25. születésnapját ünneplő Prince of Persia az első résszel alkotott forradalmi újításai révén hatalmas sikereket ért el, mint ahogy azt előző cikkünkben is taglaltuk. A játék folytatása szinte szükségszerű volt a kiadó számára. Az új epizód megjelenésére összesen 3 évet kellett várni a játékosoknak, mert a Brøderbund Software, valamint a sorozat atyja, Jordan Mechner sokféle problémával szembesült a fejlesztések során.

A platformjátékok között sokféle meghatározó címet lehet felsorolni, ám kétségtelen, hogy Jordan Mechner munkássága mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni. Egy olyan – nem csak hatásában máig tartó – szériát rakott le az asztalra '89-ben, ami a következő 20-25 év játékipari termését is jócskán befolyásolta. Az idén 25. évfordulóját ünneplő Prince of Persia mérföldkőnek számított már megjelenésekor is, ma pedig méltán jegyezhetjük a játéktörténelem legfontosabb darabjai közt.