Egy valóban egyszerű, de baromi hangulatos és egyedi grafikai megjelenítéssel is olyat lehet alkotni, aminek brutalitása mellett komoly művészi értéke is akad. A félig nagyon elborult, félig nagyon meta Hotline Miami szivatós nehézségével és komoly taktikai érzéket követelő játékmenetével sokkal többet nyújt, mint "csak" egy 8-bites, felső nézetes shooter.

Mi tesz egy játékot igazán élvezetessé? A látvány, a történet, a dialógusok, a karakterek? A Psychonauts kísérletet tesz rá, hogy bizonyítsa ezek mind elengedhetetlenek. Szembe megy a jelenleg regnáló AAA játékokkal és visszanyúl a platformerek gyökereihez. Humoros, kedves és kalandos játék ez, s ha egyedi furcsaságaival együtt be tudjuk fogadni ezt az elmeszuperhősös-elmebajos pszicho-ügyességi játékot, mindenkinek tetszeni fog a Psychonauts. Vagy felidegesít. Nagyon.

Ha még nincs eleged a Roboraptoros promó videókból... fogadjátok szeretettel Prof. DnS gamer beharangozóját!

A játékoknál nem csak a szemünkre, hanem hallójáratainkra is egyre nagyobb szükségünk van. Évről évre megjelenik egy-egy cím, aminek zenei aláfestése és benne hallható motívumai, vagy maga a főcímdala is a játékra hangolódást, a világába való bevonódást (függőség esetén "beszopódást") segíti elő. Megfigyeléseim alapján akkor jó egy játékban hallható zene, ha az tökéletesen passzol a világának hangulatához és valamilyen plusz érzést tud kelteni a játékosban, a másik pedig, hogy könnyen társíthatóvá válik, "hozzánő" a játékhoz az éppen felcsendülő dallam.

A platformjátékok között sokféle meghatározó címet lehet felsorolni, ám kétségtelen, hogy Jordan Mechner munkássága mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni. Egy olyan – nem csak hatásában máig tartó – szériát rakott le az asztalra '89-ben, ami a következő 20-25 év játékipari termését is jócskán befolyásolta. Az idén 25. évfordulóját ünneplő Prince of Persia mérföldkőnek számított már megjelenésekor is, ma pedig méltán jegyezhetjük a játéktörténelem legfontosabb darabjai közt.

1994  – a játékipar egyik, ha nem a legmeghatározóbb éve volt, sorra jöttek ki a mai meghatározó game-címek és a világ (egyik) legismertebb konzolja, a Playstation. Ebben az évben jelentek meg a platformerek legnagyobbjai: például a Jazz Jackrabbit vagy az Earthworm Jim kukacoskodó oldalnézetes mászkálása is, melyek mélyen az emlékezetünkbe vésődtek az idők során. A háttérben meghúzódó Capcom ekkor dobta piacra a Super Nintendo egyetlen X-Men játékát, a Mutant Apocalypse-t, amivel mind a hétköznapi játékost, mind a fanokat is megizzasztotta. A rajongói X-Men nap közeledtével szemügyre vettük, hogyan teljesít mai szemmel egy közel 20 éve megjelent X-Men játék, ami jobban megizzaszt, mint Pyro a gázrezsó fölött!

Mitől lehet erőszakos egy játék? Attól, hogy mi magunk válunk agresszívvé a játék közben, vagy csak egyszerűen, amiből tocsog a bél és véres kézzel kell kitépni a velünk szemben álló monstrum szívét? A kutatások nem tudják semmilyen vizsgálattal bizonyítani az erőszakos játékok negatív élettani hatását, akármilyen agyi mágnes-rezonancia gépezettel tanulmányozzák egy vérbeli gamer hipotalamuszát. Az agresszív játékok tömeges gyártásával brutális világoknak, zúzdáknak, vérfürdőknek lehetünk szereplői. Összeszedtük azt a tíz valaha megjelent játékcímet, ami a legtöbb erőszakot, félelmet, vértócsát és húscafatot tartalmazza. Vigyázat! Csak 18 év felettieknek ajánlott!