Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Hősiesen átléptük az 500. tetszikelőt a RoboRaptor Blog Facebook-oldalán, ezért hálánk jeléül mi mást is tehetnénk, minthogy egy szerencsés olvasónkat megajándékozzuk egy kis aprósággal. Na és hogy mivel? Természetesen játékot sorsolunk és persze, hogy a Deus Ex: Human Revolution-t!deus-ex-human-revolution.jpg

Az egykor igen nagy hírnevű Eidos Interactive (a Tomb Raider-, illetve Hitman-szériák ismerősek lehetnek) 2009 után beolvadt a Square Enix mellé és rá két évre egy legendás szerepjátéknak, a Deus Ex-nek újragondolt változatával álltak elő. A történet előzményként szolgál az eredeti sorozat mellett, de önállóan is megállja a helyét, így mostanra az újkor gyermekei is megszerethették a 2011-es alkotást.

A Deus-Ex világa azért is nevezhető önállóan működőnek (emellett jónak is), mert a játéktér és a történet a széria védjegyévé váló "augmentációról", azaz magyarra lefordítva a beültetések jelenségéről szól. Szabad-e a mai világban az ember testi egyensúlyát bárminemű külső technológiai kütyüvel, "felpimpelve" felborítani? Avagy az ember tökéletes lenne, úgy, ahogyan teremtetett? Ezt a kérdést (és még számtalan másikat) feszegeti a sztori és annak főszereplőjén, Adam Jensen-en keresztül próbálja érzékeltetni "a lelkileg ember, testileg már nem annya" érzést. Egy balul elsült rendőri akció során a főhős életének megmentése érdekében megkapja az éppen újonnan kifejlesztett nanotechnológiai képességek zömét, és a körülötte zajló eseményeket pedig ezen augmentációk segítségével kell megoldania. Egy komplett sci-fi kém neo/nano-világösszeesküvős szerepjátékról beszélünk tehát, ahol minden válaszunk befolyásolja az Adam körüli történéseket, de emellett számtalan módon változik a játék általunk kreált képe is.

Lopakodás, vagy lövöldözés? A játékosra van bízva, hogy miként oldja meg a különböző helyzeteket. Sunnyogsz, kombózol, avagy rambózol, ez mind az önálló döntés része, mindemellett viszonylag nagy szabadságot kapunk a borongós, noir-hangulatú, sötét városokban is. Washington, Montreal, Kína – rengeteg helyen megfordulunk, míg végül egy világméretű céges összeesküvés közepébe nem csöppenünk! Ám többet erről nem érdemes elmondani, ha még nem játszottál a játékkal (aktiválása steam-en történik).

deus_ex_human_revolution_by_primalclone-d6csay0.jpg

A sorsolásban való részvételhez az alábbi egyszerű kérdésre kell megadni a helyes választ (ami egy kis internetes kutatással könnyen megtalálható):

- Melyik évben jelent meg az első Deus Ex játék?

A válaszokat, illetve a helyes megfejtők neveit a roboraptorblog@gmail.com email-címre várjuk legkésőbb Szeptember 14 estig, 15-én pedig kiderül, hogy ki is bújhat majd augmentációs bőrbe a monitor előtt.

 

Köszönjük nektek, kedves Olvasók/Nézők! :)

Címkék: játék game nyereményjáték deus ex PC Game Hitman Tomb Raider Roboraptor Roboraptor Game Adam Jensen Human Revolution

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr716658859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.03.24. 20:25:32

sajnos a harmadik részt is elérte a casual játékosok átka, és a használható cuccok sárgán villognak, hogy biztos észrevegyed
süti beállítások módosítása