A majmok bolygója – Forradalom kapcsán felidéztük a realisztikus sci-fi nagymesterének, Michael Crichtonnak egy korai könyvéből készült filmet, a Kongót. Azt gondolnánk, hogy az ember, aki a Jurassic Parkot írta, a dinoszauruszokon kívül más fajokkal foglalkozó műveit is sikerülhet izgalmasan és jól adaptálni. Az 1980-ban megjelent Kongó ugyan Michael Chrichton egyik legjobban sikerült kalandregénye volt, amit a 90'-es évek közepén vászonra is álmodtak, ám Frank Marshall több mint 10 évvel az Indiana Jones produceri munkája után egy ízig-vérig B-kategóriás, közel sem igazán majmos filmet készített, amin mai szemmel néha mosolyogni, vagy csak agyilag lefáradni lehet.

Az idei nyár eddigi elég silány blockbuster-felhozatala miatt kevés várakozással ültem be A majmok bolygója franchise második előzményfilmjére – aggodalmam azonban alaptalannak bizonyult. A Forradalom látványos, egyedi világot varázsol a szemünk elé és még szól is valamiről. Ez utóbbi talán a legüdvösebb, különösen az utóbbi idők szuperprodukcióit elnézve.

A George Lucas-nak hála a köztudatba beépült "előzményfilm" terminus ismeretében jómagam is igencsak kétkedve fogadtam 3 évvel ezelőtt a hírt, miszerint a nagy klasszikus A majmok bolygója prequel-t kap. Ráadásul nem is egyet, hanem kapásból hármat... Ha nem többet. Miután az ilyesmiről ma már jól tudjuk, hogy kockázatos vállalkozás, függetlenül attól, hogy az eredeti széria alkotói settenkednek a háttérben, avagy sem, így aztán a 2011-es Lázadásról elmondható, hogy egyfajta globális szkepticizmus előzte meg a darabot. Egészen premierjéig, mikor is kiderült, hogy nem csupán az új koncepció, de a tálalása is kifejezetten élvezetes lett.

Az 1984-ben készült, 2010: A kapcsolat éve akár iskolapéldája is lehetne annak, hogy miként is kell egy vitathatatlanul kolosszális, legendás mű mitikusságát a sárba tiporva, annak minden egyes titokzatos eleméről a leplet lehullajtani. Ugyanis ez, a 2001: Űrodüsszeia arcátlan folytatásának szánt űrparádé minden, csak nem méltó a nagy elődhöz, mely utóbbit nem mellesleg minden sci-fi filmek alfájaként tartunk számon. Elnézve utóbb a 2010-et, a helyzet sajnos az, hogy ha létezett valaha alapmű, amit sosem lett volna szabad folytatni, akkor az valóban Stanley Kubrick klasszikusa volt.

Múlt héten szentesítést kaptak a Vatikánban az ördögűzők. 250 ember dolgozik világszerte 30 országban (ha jól tudom, itthon is működik egy hivatásos ördögűző). Megmagyarázhatatlan esetek és a természetfeletti ismeretlensége remek alapanyagul szolgált a filmvilágnak. Ördögűzős filmek tömkelege készült már el, köztük Az ördögűző, A rítus, illetve az Ördögűzés Emily Rose üdvéért stb. Az utóbbi film rendezője Scott Derrickson újra a primer gonoszság kutatására adta a fejét, legújabb filmje, a Távozz tőlem, Sátán! kifordult végtagok, óriási sikolyok és The Doors számok egyvelege.

„A sivatagban nincs semmi és az senkinek sem elég.” – idézi fel maga David 8 (Prometheus, 2012) is az Arábiai Lawrence egyik legemlékezetesebb sorát. Eme 1962-ben bemutatott, a mesteri David Lean rendezte halhatatlan klasszikus annak a már akkortájt is legendás T. E. Lawrence-nek a történetét meséli el, aki az első világégés során mint a Brit Birodalom tisztje vett részt az 1916-18-as sínai és palesztin hadjáratban. Az arab erőket sikerre vezető Lawrence megformálója, Peter O’Toole sem akármilyen alakítást nyújtott a filmben, mely egyéb korabeli színészóriások mellett a szemet gyönyörködtető fényképezésével és epikus hangvételével méltán vált Nagy Britannia filmgyártásának egyik időtálló darabjává.

Ez alkalommal lézerlizát és osztálytársát a jegyszedő véletlenül kizárta a moziteremből, majd hét ember próbálta bejuttatni a filmre. Amikor végre sikerült, még nem tudták, hogy akkor léptek be a pokol kapuján, s így utólag sajnálják a kedves dolgozók erőfeszítéseit. Yesim Ustaoglu török rendezőnő (Utazás a Napba, Pandora szelencéje) új filmdrámáját láttuk.