Múlt héten szentesítést kaptak a Vatikánban az ördögűzők. 250 ember dolgozik világszerte 30 országban (ha jól tudom, itthon is működik egy hivatásos ördögűző). Megmagyarázhatatlan esetek és a természetfeletti ismeretlensége remek alapanyagul szolgált a filmvilágnak. Ördögűzős filmek tömkelege készült már el, köztük Az ördögűző, A rítus, illetve az Ördögűzés Emily Rose üdvéért stb. Az utóbbi film rendezője Scott Derrickson újra a primer gonoszság kutatására adta a fejét, legújabb filmje, a Távozz tőlem, Sátán! kifordult végtagok, óriási sikolyok és The Doors számok egyvelege.

A Távozz tőlem, Sátán! fő témája nem csupán az ördögűzés, annál inkább a hívő lét és a bűnbánat fontosságáról van szó. Főszereplőnk Ralph Sarchie (Eric Bana) new york-i zsaru. Katolikus neveltetést kapott, de 12 évesen elvesztette a hitét, amikor egy drogos rátámadt édesanyjára, és Isten nem lépett közbe, ellenben a kis Ralph igen. Sarchie kemény ügyeken dolgozik, munkája előrébb van a családjánál, akik emiatt gyakran tesznek szemrehányást, amellett, hogy tisztelik a férfit. Sarchie egy napon különös események láncolatát fedezi fel, melyek megmagyarázhatatlanokká válnak idővel. Három Irakból visszatért megkattant katona kezd el őrjöngeni New York szerte, veszélyeztetve ezzel saját, családjuk és környezetük életét. Sarchie-nak be kell látnia, hogy az események nem megmagyarázhatóak materiális szinten, nyomozása során ráébred arra, hogy van ami sokkal hatalmasabb és gonoszabb, mint a földi világ.

Az ördögűzés számomra a világ egyik legizgalmasabb dolga. Egyszer el is adtam magam ördögűzőnek, tökre bevették, hogy képzésre járok a Vatikánba. Számos kutatással próbálják bebizonyítani a mai napig, hogy bizonyos nem ismert, megmagyarázhatatlan mentális betegség tulajdonképpen megszállottságot takar. A keresztény világ nagy része hisz a démonok létezésében, a Bibliában is találunk rá példát: Jézus egy magát kövekkel vagdosó, kivetett férfiból űzi ki a gonosz szellemeket disznónyájba küldve őket, akik aztán a tengerbe rohannak és megfulladnak.

A történet egy ősi jelképrendszer köré építkezik. Aki meglátja a perzsa, latin, görög, kínai betűk tömkelegét, és alkalmas arra (bűnei és lelki állapota okán), hogy démonizálódjon, brutális tettekre lesz képes, és elkezdi a sátán hadseregét toborozni maga köré. A gonosz szellemek furcsa dolgokat hoznak ki belőlük, az exkatona-feleség a csecsemőjét oroszlánok verme elé dobja, míg más majdnem halálra veri nejét. Az összes megszállott zombiszerű agresszív lénnyé válik, nyakat és végtagokat harapnak szét. A falba vésett üzenetet a fentebb említett három Irakban szolgált katona hozza magával, ami egy egészen más olvasatot is ad az alapvetően ördögűzős filmnek. A visszatért katonák hallucinációira és sérüléseire gondolok, amit egész életükben viselni fognak, és sosem szabadulnak meg tőlük. A három megszállott férfi múltját nem véletlenül helyezték Irakba, az ottani szörnyűségek feldolgozása is tipikusan amerikai filmes téma, ilyen kontextusban még nem láttam.  

Sarchie összeismerkedik az exdrogos jezsuita pappal, Mendozával (Edgar Ramirez), aki még izzadtan is szexi – mondják. Mendoza lelkiismeretesen kezeli a bolondok közé zárt iraki katona nejét. Ő egy vagány csávó kemény múlttal, gyógyszerként tekint a whiskyre és láncdohányos, de nem dug meg senkit, mert ugye pap. Mendoza végig támogatja a kétkedő, hitetlen Sarchiet, akit nyilván megtérítenek a látottak a film végére (a váratlan fordulat).

Talán egyedül vihogtam végig a filmet. Klasszikus ijesztgetős horrort láttam, családi drámával, karrierista apukával és a fentebb említett hitetlenséggel körítve. A filmnek mégis van egy humora, de nem tudom eldönteni, mennyire szándékos, és mennyire van komolyan gondolva. Ugyanis a megszállottak The Doors számokat kántálnak (komolyan!!) idegenekről és ajtókról, és Sarchie fejében az ördög közelségét megérezve szintén Doors számok kezdenek el üvölteni. A film az összes közhelyes horroreszközt kihasználja, nyikorgást, kaparászást, sikoltó gyereket, ijesztő zenét, guruló plüssöket, és magától felhúzódó zenedobozt, amiből bohóc ugrik ki. Elmegy az áram, amikor közelegnek a démonikus erők, mindig esik az eső és mennydörög, kitörnek az ablakok. Amit viszont kifejezetten kreatívnak láttam a filmben, az a szobafestő vállalkozást működtető exkatonák ötlete volt. Ez persze egy másik horror elemnek a továbbgondolása: sosem tudhatod, kit engedsz be a házadba, akkor sem, ha egyszerű szobafestőről van szó.

Érzelmileg nagyon nehéz együtt menni ezzel a filmmel, a karakterek teljes mértékben ismertek már azok által, akik láttak bármilyen horrorfilmet, nem történik bennük semmi különösebb dolog. Sarchie, a hitetlenből hívővé váló rendőr, Mendoza a nagyon kúl pap, aki egy pillanatra elbizonytalanodik, de a magabiztosabbá váló rendőr helyre teszi (plusz sok közelit látunk az ajkairól).  Van még az elrabolt kislány és feleség (aki persze terhes), illetve a jóarc rendőrtárs, /SPOILER/ Butler (a nagyon cuki Joel McHale, akinek a hét fő bűn van tetoválva a nyakára, brühaha), akinek a halálán azért picit siránkoztam, mert tényleg nagyon édes volt a kis baseballsapijával meg a menő dumájával. /SPOILER VÉGE/

Összességében a Távozz tőlem, Sátán! nem ígér semmit, de nem is teljesít sokat (és nem is kíván, legalábbis remélem). Nem fogok többet gondolkozni a valláson, nem fogok jobban rettegni Iraktól, meg a démonoktól sem. Egy B kategóriás horror-thriller, amin nagyon ritkán összerezzen az ember, ha esetleg az ijesztő zenéből nem számít az ijesztő történésekre. A Doors rajongók jól fogják magukat érezni, van itt minden, Riders of the Storm ördögűzés közben, Strange Days egy tükörre írva, és a Break on Through kántálva.

Távozz tőlem, Sátán! (Deliver Us from Evil - színes, feliratos amerikai horror-thriller, 118 perc, 2014)
- Értékelés: 10/4 raptor
- Rendezte: Scott Derrickson
- Szereplők: Eric Bana, Edgar Ramirez, Olivia Munn, Joel McHale

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!