„A sivatagban nincs semmi és az senkinek sem elég.” – idézi fel maga David 8 (Prometheus, 2012) is az Arábiai Lawrence egyik legemlékezetesebb sorát. Eme 1962-ben bemutatott, a mesteri David Lean rendezte halhatatlan klasszikus annak a már akkortájt is legendás T. E. Lawrence-nek a történetét meséli el, aki az első világégés során mint a Brit Birodalom tisztje vett részt az 1916-18-as sínai és palesztin hadjáratban. Az arab erőket sikerre vezető Lawrence megformálója, Peter O’Toole sem akármilyen alakítást nyújtott a filmben, mely egyéb korabeli színészóriások mellett a szemet gyönyörködtető fényképezésével és epikus hangvételével méltán vált Nagy Britannia filmgyártásának egyik időtálló darabjává.

Thomas Edward Lawrence, született 1888-ban, mindössze 22 évesen került Beirutba, Libanon fővárosába, ahol is aztán mint praktizáló archeológus, arabul tanult. 1914-ben csatlakozott a Brit Hadsereghez, majd két évre rá csupán hadnagyként, egy önálló hadműveletben az irreguláris arab erők élén kivételes vezetői képességről tett tanúbizonyságot, hiszen gyakorlatilag a brit csapatok támogatása nélkül foglalta el mind Aqaba városát (1917), mind Damaszkuszt (1918). Hőstetteivel (és mert egy Lowell Thomas nevű amerikai újságíró is körülötte ólálkodott és tudósított róla), elsöprő nemzetközi hírnévre tett szert az I. világháború évei alatt. Gyakorlatilag ez T. E. Lawrence története röviden, hovatovább erről szól a film is, de az a monumentalitás és azok az színészi játékok, melyek a képet teljessé teszik, már egytől-egyig nemcsak, hogy többek ennél, de egyszersmind lebilincselőbbek is. Akárcsak a sivatag maga és a vizuális élmény, melyet annak végtelenje kínál. Ez az aminek maga a címszereplő is a rabjává vált.

Az Arábiai Lawrence legfőbb erőssége természetesen Peter O’Toole játékában rejlik. A címszerepet éppen 30 évesen megkapó fiatal angol-ír színész, utóbb egy egészen rendkívüli és ikonikus alakítást nyújtott a műben: küllemével, azaz a szőkés fürtjeivel és azzal az ábrándos, mélységesen kék szemeivel konstans rettentően átható tekintettel bír a filmben. Abszolúte autentikusan hozza a különc, álmodozó britet, aki már azzal kilóg a sorból, hogy a környezetében levőkkel ellentétben teljesen odáig van a forró pusztaságért és annak kietlenségéért, úgymond „tisztaságáért”. Ezt a cselekmény során mind honfitársai, mind a későbbi arab harcostársai is értetlenül és kétkedve fogadják, noha egyikük sem olyan romantikus alkat, mint amilyen Lawrence. O’Toole ilyen szempontból mesterien ragadja meg a figurát: tökéletesen hitelesen hozza ezt az attitűdjét az ifjú tisztnek. Ehhez jön még a fokozatos átváltozása; átlényegülése angol katonából egyfajta sehová sem illő kivülállóvá, aki a „hadjáratuk” alatt részint egyre messzebb eltávolodik angolságától és bizonyos fokig el is veszti nemzeti identitását, másrészt viszont adaptálódik az általa rajongott sivatagi környezethez. Mindez idővel a megjelenésén is kiviláglik, hiszen egy ponton az egyenruháját is arra az emblematikus, fehér, fejkendős viseletre cseréli. 

Mindazonáltal nem O’Toole és az ő zseniális jelenléte az egyedüli, ami az alakítások tekintetében különlegessé teszi ezt az alkotást. Hiszen mellette olyan, már akkortájt is (megérdemelten) elismert sztárok formálják meg a jelentősebb mellékszereplőket, hogy az ember legszívesebben megnyalná a tíz ujját a szereposztás láttán. Kezdésnek ott van Omar Sharif (Dzsingisz Kán, Doktor Zsivágó, Hidalgo) a valaha élt legismertebb egyiptomi színészként a darab Lawrence utáni leghangsúlyosabb karakterét, az előbbi legjobb barátjává és követőjévé váló Ali ibn el Kharish-t alakítja. Utána következik az ugyancsak arab harcos és vezető Auda Aby Tayi-t játszó, Mexikó halhatatlan büszkeségének számító Anthony Quinn (Viva Zapata!, A nap szerelmese, Zorba a görög), aki ugyan kevesebb játékidővel bír kollégáinál, de a maga pillanataiban mindvégig bámulatosan erőteljes és meggyőző. Végül pedig, de messze nem utolsó sorban többször feltűnik a színen az az immáron szintén legendás Alec Guinness (Híd a Kwai folyón, A Levendula-dombi csőcselék, Kis Dorrit), aki Feisal herceg figurájaként szinte felismerhetetlen a filmben (és akit a plebsz ma már szégyen-szemre jobbára csak mint ’Ben’ Obi-Wan Kenobi ismer). A főszereplővel kiegészülve ez a négyes pediglen nemes egyszerűséggel magával ragadja a néző figyelmét, minekután minimum az egyikük szüntelenül ott van a színen.

A parádés színészgárda mellett még külön említést érdemel a rendezés és a remekbe szabott fényképezés. A filmet levezénylő David Lean (Twist Olivér, Híd a Kwai folyón, Doktor Zsivágó) már a ’40-es és az ’50-es években is rendezett a korabeli költségekhez képest nagy büdzséjű nagyjátékfilmeket. Ezek közül is különös tekintettel a Kwai folyónra, mely utóbb a 20. század derekán fellendülő háborús eposzok egyik legnívósabb darabja lett. Így aztán a Lawrence 1961-ben kezdődő forgatásán már nem volt szűz terület a számára egy szánt szándékkal nagyszabású mozgókép koordinálása és a végeredményt elnézve valóban tudta is, hogy mit csinál. Az Arábiai Lawrence egy 222 perces (!), mérhetetlenül epikus alkotás, mely a későbbi drága Hollywood-i monumentális művekhez viszonyítva kevés „akciót” és annál több dialógust tartalmaz. A hasonló produkciók tükrében látatlanba ez igencsak elrettentőnek tűnhet, azonban ha az olvasó nem látta még a filmet, úgy megnyugtatom, hogy nincs miért aggódnia. Ugyanis a Robert Bolt - Michael Wilson szerzőpáros által jegyzett forgatókönyv telis-tele van izgalmas, érdekfeszítő és leleményes párbeszédekkel, illetve a későbbi (főként amerikai) filmgyártásra oly jellemző rövid, „egysoros beszólásokkal”. Utóbbiak ugyan nem kizárólag humorosnak szánt megnyilvánulások a karakterektől, de hogy szinte kivétel nélkül emlékezetesek, az egyszer biztos. Mindebből pedig az következik, hogy a terjedelmes játékidő dacára a darab egyáltalán nem fullad unalomba, sőt! A remek párbeszédek között/mellett a Freddie Young-féle lenyűgözően szépen fényképezett sivatagi szcénák és tömegjelenetek garantálják, hogy a néző figyelme egy percre se lankadjon.

Az Arábiai Lawrence a ’63-as Oscar-gálán (amikor még ért is valamit a jutalmazás), a maga 10 jelöléséből 7-et szoborra is váltott, köztük a legjobb film, legjobb rendezés, legjobb fényképezés, legjobb vágás és a Maurice Jarre-t dícsérő legjobb eredeti filmzene díjakat. Sajnálatos módon, éppen a visszatekintve kétségtelenül élete alakítását nyújtó Peter O’Toole nem nyerte meg a maga kiüntetését, pedig igazán megérdemelte volna, akárcsak Omar Sharif, a legjobb férfi mellékszereplőnek járóét. Utóbbi egyszer aztán egy interjúban azt mondta O’Toole-ra, hogy „a ripacs valóságos prototípusa”. Nos, ez alapvetően akár így van – akár nem, egy biztos: T. E. Lawrence-ként éppenséggel az abszolúte ellenkezőjét bizonyította be, a briliáns játékával.

Arábiai Lawrence (Lawrence of Arabia, 1962) – Értékelés: 10/9.5 raptor
- Rendezte: David Lean
- Szereplők: Peter O’Toole, Omar Sharif, Anthony Quinn, Alec Guinness

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!