David Cronenberg ha filmet készít, akkor maradandót alkot. Persze ez nem minden esetben jelent jót, és talán ő tipikusan az a rendező, akinek a filmjeiről mindenkinek megvan a maga mainstream-től eltérő véleménye. A rendező legklasszikusabb filmjei a mai napig óriási pszeudo-értelmiségi vitákat képesek kirobbantani, de Cronenberg mindig nyer. Most a Maps to the Stars-szal is.

Kevin Smith, az alacsony költségvetésű komédiák mestere az ezredforduló táján gondolt egyet és a korábbi 4 nagyjátékfilmjét követően, 2001-re leforgatta a mindmáig legbetegebb, egyúttal legszórakoztatóbb alkotását. A korábbi műveiben szétszórt, alkalomszerű feltűnéseikkel kiválóan ágyazott meg kedvenc ütődött karakter-kettősének, akik közül míg a nagydumás vagány Jay-t legjobb cimborája: Jason Mewes, addig annak "hetero élettársát" – Néma Bobot pedig Ő maga játszotta. Végezetül ami a film mindenkori, a létjogosultságát firtató kétkedést illeti: utóbb elkönyvelhetjük, hogy a Jay és Néma Bob visszavág esetében Smith legsikerültebb és immáron legkultikusabb agymenését láthatjuk, már ha bevállaljuk...

Áldott és átkozott legyen egyszerre a internet istene, mivel egyszerre hint gyönyört és szenvedést a kezével. Folyamatosan szivárognak ki az októberi sorozatok pilotepizódjai: a Flash és a Constantine első részét is meg tudja már nézni, aki nem az anyukák felhasználói ismereteivel rendelkezik. Gondolom a Gotham is hamarosan napvilágra kerül, és majd a bajusztalan Gordonban is lehet gyönyörködni egy sort. A Flashben van potenciál, nem is kevés, ha tényleg ráfekszenek, nagyon funky sorozat lehet belőle. Nem úgy mint a Constantine, ami annyira rossz lett, hogy arra szavak sincsenek…

Ha van egy autód, és némi benzined, meg fegyvered persze, akkor öt percre te vagy a császára David Michôd nyomorult posztapokaliptikus világának. Országúti bosszúja tíz évvel azután játszódik, hogy a 21. század társadalmi és gazdasági rendszere összeomlott, és az élet jelentéktelenné vált.  A történet az emberi erkölcsök és a társadalmi normák megszűnését és ezek következményeit tárgyalja az emberi civilizáció megszűnése után. Ausztrália pusztájában kocsikázunk, jobbunkon Guy Pearce-szel, balunkon Robert Pattinson-nal.

Először is le a kalappal az 5panels képregény-akciócsoport előtt. Magyarországon kiadni egy képregényes kiadványt, ami csak és kizárólag magyar alkotók keze munkája, nem egy egyszerű történet. Magából adódóan nehéz feladat, hiszen nem amerikai képregények újrakiadásáról beszélünk, hanem merőben új, eredeti történetről. Az, hogy Tálosi András és csapata az EpicLine-nal meg-, vagy éppenséggel túlélte az első majd' egy évet hallatlan sikernek számít ebben a szubkultúrában. Ezt a jubileumot (tizedik szám), nem is lehetett volna szebben megkoronázni, mint egy 140 oldalas összefüggő sztori kiadásával, amit Vári Tamás és Sebestyén Bence jegyez. A közreadott Theo egy olyan mű, amire a magyar képregénynek szüksége van!

Két dolog miatt volt jelentős az új Hercules film. Egyfelől mert szerepel benne egy rövid jelenet erejéig mindenki Palvin Barbija (a mükénéi királyné TÉNYLEG NAGYON KURTA szerepében) és rövid időn belül ez már a második félistenmozi ugyanarról a mitológiai alakról. Ráadásul ezúttal a szép szemű Dwayne Johnson játssza Herculest.

A Frank marketingkampánya kifogástalan. Már hónapok óta csak azt hallani róla, hogy Fassbender zseniálisat alakít benne, kultfilm-gyanús alkotás lesz, őrült élményt nyújt és en bloc csodálatos mű. Röpködnek a hiper-szuperlatívuszok, amik már-már idegesítően nagyot mondanak, és inkább elidegenítők, semmint csábítók. Persze, Fassy-t illik dicsérni, meg valóban fura és abszurd a nagy fej, amiben játszik, de ez a film nem (csak) ettől különleges. Ha életedben raktál már össze Lego-várat, verted meg a szomszéd gyereket Mortal Kombatban, sportoltál, vagy alkottál valamit a semmiből, akkor fogod igazán értékelni és élvezni ezt a filmet!

25 és 30 év közötti olvasóink biztosan emlékeznek rá, hogy egykoron A majmok bolygója olyan szerepet töltött be a Magyar Televízió műsorkínálatában, mint manapság a Reszkessetek betörők a kertévéken. Míg utóbbit minden esztendőben Karácsony környékén műsorra tűzik, addig a Charlton Heston fémjelezte alkotást mindig Húsvéthétfőn – jobbára délutánonként – sugározta a királyi televízió (a Christopher Reeve-féle Supermannel egyetemben). Ugyan manapság már ritkán veszik elő a filmarchívumból, de még a számos logikai bukfence és Heston modorossága ellenére is az új majmos film kapcsán megéri kikölcsönözni a Kalózöböl Tékából.

A majmok bolygója – Forradalom kapcsán felidéztük a realisztikus sci-fi nagymesterének, Michael Crichtonnak egy korai könyvéből készült filmet, a Kongót. Azt gondolnánk, hogy az ember, aki a Jurassic Parkot írta, a dinoszauruszokon kívül más fajokkal foglalkozó műveit is sikerülhet izgalmasan és jól adaptálni. Az 1980-ban megjelent Kongó ugyan Michael Chrichton egyik legjobban sikerült kalandregénye volt, amit a 90'-es évek közepén vászonra is álmodtak, ám Frank Marshall több mint 10 évvel az Indiana Jones produceri munkája után egy ízig-vérig B-kategóriás, közel sem igazán majmos filmet készített, amin mai szemmel néha mosolyogni, vagy csak agyilag lefáradni lehet.

Az idei nyár eddigi elég silány blockbuster-felhozatala miatt kevés várakozással ültem be A majmok bolygója franchise második előzményfilmjére – aggodalmam azonban alaptalannak bizonyult. A Forradalom látványos, egyedi világot varázsol a szemünk elé és még szól is valamiről. Ez utóbbi talán a legüdvösebb, különösen az utóbbi idők szuperprodukcióit elnézve.