Először is le a kalappal az 5panels képregény-akciócsoport előtt. Magyarországon kiadni egy képregényes kiadványt, ami csak és kizárólag magyar alkotók keze munkája, nem egy egyszerű történet. Magából adódóan nehéz feladat, hiszen nem amerikai képregények újrakiadásáról beszélünk, hanem merőben új, eredeti történetről. Az, hogy Tálosi András és csapata az EpicLine-nal meg-, vagy éppenséggel túlélte az első majd' egy évet hallatlan sikernek számít ebben a szubkultúrában. Ezt a jubileumot (tizedik szám), nem is lehetett volna szebben megkoronázni, mint egy 140 oldalas összefüggő sztori kiadásával, amit Vári Tamás és Sebestyén Bence jegyez. A közreadott Theo egy olyan mű, amire a magyar képregénynek szüksége van!

Mielőtt belemennénk abba, hogy miért jó, vagy éppenséggel nem jó a kötet, először járjuk körbe azt a kérdéskört, miszerint, mit is jelent a történet kiadása számomra. Ha egy szóban kéne leírni a Theot, akkor az a szó az újító lenne. Hazánkban rengeteget foglalkoznak a régi képregények felelevenítésével, gondolok itt a Rejtő Jenő kiadványokra, vagy épp kerekasztal beszélgetésekre a Csehszlovák képregények korábbi helyzetéről. Mielőtt megint szakrális kövezést indítanék el, szeretném kifejteni, hogy ez nem egy rossz dolog, mivel a múltunk része, igenis foglalkoznunk kell vele. Viszont túlerőltetni sem szabad. A megújulás, mint tényező, folyamatosan ott kell, hogy lebegjen a magyar képregényes élet krémjének szeme előtt. A Kingpin megtette az első lépést azzal, hogy elkezdte magyar nyelven is kiadni először a Marvel, majd a DC legnépszerűbb füzeteit. Már ez is győzelemnek számít, hiszen rengeteg új olvasót vonzz be a képregények világába. A Theo és az 5panels ezt emelte a következő szintre. Miért? Mert elkezdett a magyar képregény is többrétű lenni. Ki tudjuk mondani végre valahára, hogy van egy Magyar szuperhősképregényünk! Biztos vagyok benne, hogy nem ez az első próbálkozás, de ez az első amit bizton állíthatunk, hogy megállja a helyét. A Theo persze nem tökéletes, távolról sem az, inkább egy viszonyítási alap, amihez remélhetőleg minél több alkotó vissza fog nyúlni. De elég a filozofálgatásból, lássuk magát a képregényt.

Theodor Lafont történetében nem Theodor Lafont a főszereplő. Legtöbb helyzetben katalizátorként működik. Eszköz a srác, akit a történetben szereplő főbb karakterek, és az író is zseniálisan használ. Külső szemlélőként figyeli a világot, hiszen elég sokat töltött az izolált időtorzításnak köszönhetően mély álomban, ami természetesen neki csak egy perc volt (BÉRKING: LESZ EGY SIMPSONS – FUTURAMA CROSSOVER). Így mint egy kisgyerek csodálkozik rá a megváltozott világra: az ember-állat hibridekre, a végtelen energiaforrásra. Arra, hogy a föld gyorsabban haldoklik, mint egy apa, aki Justin Bieber koncertre vitte a lányát. Magát a világot nagyon jól eltalálta az író, kár, hogy alig mutat meg belőle valamit, szívesen bolyongtam volna még Omikron város kínai negyedében. A történet eléggé gyors, néha egy kicsit talán túl gyors is. Szép árnyalt ívben van ábrázolva a multicég államok fölé emelkedése, az először passzív, majd igen csak aktív ellenállás megszületése, és az ember ráébredése a környezettudatosságra.

Az apró finomságok teszik egésszé a történetet, főleg hogy minden ilyen mozzanat jelentéssel bír. A fekete bőr, a maszk, a Trifor… a fehér háromszög, mind-mind funkcionális eszköz. Külön dicsérendő dolog, hogy a komikum sem hiányzik a műből. Vannak itt finom Spider-Manre jellemző beszólások, vagy épp egy beszélő hal, aki a gonosz multi feje és egyben zseniális tudós is, ne is beszéljünk a hűtőből hóemberré evolválódott prófétáról… Ezen karakterek ábrázolása talán egy kicsit túl viccesre sikerült, hiszen a hóhűtőember egy répaorral osztja a bölcsességet, vagy éppen egy harci robot, aminek a feje helyett egy akvárium terpeszkedik benne egy beszélő hallal. Ezek talán csak apróbb tüskék, amik lehet, csupán az én szememet szúrják. Viszont pár dolog ami ténylegesen szembeötlő problémának tűnik: érzésem szerint az alkotók túl sok mindent próbáltak belegyömöszölni a kötetbe. Ezáltal rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul. Kik is valójában a feministaninják a sivatagból? Honnan tudtak az erdőnépek Theo létezéséről és honnan tudták, hogy pont neki kell adni a magot? A gyerekkori szerelem, hogy kerül pont oda, és, hogy lehet, hogy ő is olyan fiatal mint Theo? Rengeteg kérdést vet fel a képregény amire nem kapunk választ ebben a kötetben. Feszegeti a rohamosan fejlődő világ és a természet szembenállását. A politikába beleszóló gigacégeket, a félkatonai rezsimeket. Azért írom így, mert nagyon megfogott a képregény világa és szeretném ezt a világot jobban bejárni. Remélem hogy az alkotópáros ezerrel dolgozik a folytatáson, mert kár lenne egy ilyen csiszolatlan gyémántot veszni hagyni.

Akit akármennyire is érdekelnek a szuperhős képregények, vagy éppen csak valami újra és eredetire vágyik a magyar képregényes berkeken belül, az feltétlen szerezze be az EpicLine 10. számát a nagyobb újságárusoknál. Az 5Panels csapatának pedig külön szeretném megköszönni azt a munkát amit csináltok, csak így tovább!

EpicLine 10#
Theo
Írta: Sebestyén Bence és Vári Tamás
Rajzolta: Vári Tamás

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!