A Telltale Games sorra hozza ki a legjobb sorozatokból és filmekből, képregényekből adaptált kalandjátékokat. Az amerikai fejlesztőgárda baromi okosan csinálja a munkáját, mert egyszerre három, rendkívül fontos elemet visz tovább, sőt, előremutatóan a fejlődés irányába tolja a játékipar bizonyos szegmenseit. Elsősorban a régi kalandjátékosoknak próbál kedvezni, ami az utóbbi időben a mainstream-től sokkal távolabb került. Másodsorban a sorozatokat, képregényeket, filmeket zabáló tizen-huszon-harminc-éveseknek játék formájába oltja eme komoly és lassan a könyvolvasást is felváltó szenvedélyüket, egy teljesen új formulában. Harmadrészt a kalandjátékot eddig kevésbé preferálóknak akar nyújtani valamit. Sok esetben leegyszerűsítve, fogyasztható, interaktív moziként hivatott átadni a játszás élményét. Legújabb címük, a The Game of Thrones: Iron from Ice – A Telltale Games Series hozza a szintet, de vajon kinek való a Telltale Games legújabb játéksorozata?

A Ubisoft közönségének kevésbé tetszett az első Assassins's Creed, mert a monotonitás, a feladatok állandó ismétlődése a játékosok legtöbbjének kedvét szegte a folytatástól, ellenben szakmailag elismert lett, hiszen a sandbox játékokon belül mégis teljesen új elképzeléssel találkozhattunk. Az Ubisoft – akkor még – hallgatott a közönség kritikájára: 2009 novemberében a második epizóddal folytatta az asszaszinok és a templomosok közötti küzdelem bővebb kibontását. Minden hibáját próbálták kijavítani, ami az első részben felróható volt, minden apró elemét tökéletesen helyretéve egy forradalmian új lopakodós-akció-kalandjátékot sikerült összepakolniuk. Miért mondhatjuk, hogy a második rész a legkomplexebb és legjobban sikerült epizódja az azóta (talán már túl) sok részesre duzzadt szériának?

Idén november közepétől újra felvehettük a mára már ikonikussá vált csuklyát, hiszen kijött az Assassin's Creed konzolos és újgenerációs mókája, előbb a Rogue, aztán a Unity. A minden téren felújított Unity egyelőre csúfos bukással indít, hiszen alig van olyan asztali PC, amin hajlandó volna normális sebességgel futni, emellett rengeteg ronda bug is benne maradt, amit jelenleg is próbál foltozgatni a kiadó. Sajnos nálunk egyelőre ezen okok miatt maradt el az új AC tesztelése, ráadásul a nextgen konzolokon is ingadozik a sebesség, ami végképp a rajongók szembeköpése a Ubisoft részéről. Amíg azon ügyködnek, hogy az új résszel végre mi is játszhassunk, addig érdemes visszatekinteni a kiadó jelenlegi legpörgősebb játéksorozatára. Honnan indult, hova tart és miből építkezik az Assassin's Creed világa?

A játékoknál nem csak a szemünkre, hanem hallójáratainkra is egyre nagyobb szükségünk van. Évről évre megjelenik egy-egy cím, aminek zenei aláfestése és benne hallható motívumai, vagy maga a főcímdala is a játékra hangolódást, a világába való bevonódást (függőség esetén "beszopódást") segíti elő. Megfigyeléseim alapján akkor jó egy játékban hallható zene, ha az tökéletesen passzol a világának hangulatához és valamilyen plusz érzést tud kelteni a játékosban, a másik pedig, hogy könnyen társíthatóvá válik, "hozzánő" a játékhoz az éppen felcsendülő dallam.

A játéktörténelem kezdete óta a férfiak uralják a játékos-társadalom nagyobbik részét - tisztelet a kivételnek, illetve azoknak a nőknek, akik rendkívül lenge fehérneműkben Xbox-oznak és még fotózni is engedik magukat. Jómagam (és talán férfitársaim nevében is) bizton állíthatom, hogy imádunk a gép előtt görnyedni és kockulni, ám azt kevesebbszer vesszük észre, hogy többnyire, sőt, rendszerint férfi karakterrel megyünk, főleg az akciójátékok zömében. És persze egyre többször kapunk ellenpéldát is, de valljuk be, hogy az esetek többségében mindig a kigyúrt, izmos, tipikus férfias jellemekkel rendelkező hímnemű egyeddel kell megmenteni, elpusztítani, vagy helyrepofozni a világot, az egész univerzumot, vagy a leendő asszonyt. Érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy a férfi hőskarakterek milyen tulajdonságaik által válnak el, vagy csatlakoznak egymáshoz, és milyen csoportokba sorolhatjuk őket.

A játékokról és filmadaptációikról szóló podcast-ünk utolsó részében a jövő felé pislantunk. Az elmúlt pár évben elterjedt az a trend, hogy a játékok egyre filmszerűbbé váltak. Jó példa erre a Beyond Two Souls vagy a Mass Effect-trilógia. Hová vezethet a virtuális tér kiterjedése, illetve milyen hatással lehet ez a jövő generációira? Egyáltalán kell-e nekünk gamer-eknek még egy dózis a filmszerű játékokból? Az előző részek itt és itt érhetőek el. A válaszok pedig alant a podcast-ben...

A számítógépes játékokból készült filmekről szóló adásunkban, ezúttal napjaink adaptációval foglalkozunk. Számos példát találhatunk az elmúlt 14 évből, ám a megannyi cím nem feltétlenül jelenti ám a minőséget is. Sőt mi több: inkább az a jellemző, hogy mialatt a stúdiók milliókat ölnek a látványba, illetve abba, hogy alapvetően "visszaadják a játékot" a nézőknek, addig a történetekkel már kevésbé foglalkoznak. Persze azért akadnak kivételek...

Bizonyára mindnyájan láttatok már olyan filmet ami egy számítógépes játék adaptációja volt. Prof. DnS-sel megvizsgáltuk a gamekből készült filmtörténelmet az elmúlt 24 évre visszamenőleg. Az adás első részében a '90-es években készült darabokat poroltuk le. Kevés sikerrel... Jön a Super Mario Bros. és Mortal Kombat nosztalgia-party! 

Prof. DnS az év egyik legjobban várt játékát elemezte és hát... izé. Magasan a legjobb Alien-játék, viszont nem feltétlenül váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ettől függetlenül mondjuk még jó, hogy a Földön nem Alien! Muhahaha! Korábbi kritikánk a filmről itt olvasható. 

E heti vendégünkkel 'Ron és Neridával' beszélgetünk a már végtelenségig ismert Marvel-filmek sikeréről és azt pedzegetjük, hogy mi jöhet majd a Guardians of the Galaxy után. Korábban már foglalkoztunk ezzel a jelenséggel itt, a Guardians kritikáját pedig itt olvashatjátok. 10 film és alig hat év elteltével a Marvel Studios pillanatnyilag a leghoszabb ideje tartó összefüggő filmes franchise-t tudhatja a magáénak. Fő ellenlábasuk a DC Comics pedig szintén próbálkozik, de kérdés, hogy valaha is nyomába érhet-e a Marvelnek. Beszélgetünk még a most futó DC-s sorozatokról és szót ejtünk az Agents of S.H.I.E.L.D.-ről is. Végezetül 'Ron és Nerida' pedig bemutatja a Guardians of the Galaxy képregénysorozatot és azt, hogy miként is idomult ez a franchise növekedése közben a filmekhez.