Hogy mi is ez a címben említett Liebster Award? Egy vándordíj a bloggerek között, akik a jelölést tevékenységük elismeréséért kapják. A lényeg, hogy mindenki jelöl mindenkit, így válik ez az egész nagy jelölősdi egy óriási nagy szeretetgombóccá és a végén úgyis mindegy ki kapja, mert szétajánlottuk egymás blogjait és szeretjük egymást! :)

Frank Miller popkultúrális hatása tagadhatatlan, befolyása a mai napig érezhető mind a képregények, mind pedig a filmek világában. Rajzolt Pókembert és Supermant, két Robotzsaru-filmnek is ő jegyzi a forgatókönyvét, de nem ezek tették őt naggyá, hanem az alább felsorolt műremekek. Szubjektív lista következik.

Cikksorozatunkban elérkeztünk a modern idők hercegéhez (hercegeihez?) is. Az idén 25 éves Prince of Persia nem állt meg a 3D-nél, hiszen nem hagyhatták "lógva" a sorozatot, főleg a '99-es turbánfejű herceg kalandja volt az, ami egyáltalán nem lett jó feldolgozása az eredeti szériának. Jordan Mechner be akarta bizonyítani, hogy  a PoP cím valójában az ő érdeme, az ő dicsősége és bizonyos értelemben az is marad. Az Ubisofttal közösen egy olyan projekten kezdtek el dolgozni, amiben a technikai és anyagi feltételek adottak voltak ahhoz, hogy a régi név újra méltó pompájában tündökölhessen. Az akció/kalandjátékok között a korszak legmeghatározóbb és legújítóbb címét sikerült megalkotni, a Prince of Persia: The Sands of Time-ot.

Az orosz Borisz Paszternak által megírt és 1957-ben, Olaszországban kiadott Zsivago doktor sosem volt egy nemes egyszerűséggel történelmi köntösbe bújtatott, hagyományos értelemben vett romantikus regény: a mű burkoltan az 1917-es forradalom kitörésével a nemzeten eluralkodó szovjet ideológiát és az új rezsim generálta későbbi defektusokat támadta. A megjelenése után hét év elteltével, a már életében is tekintélyes David Lean (Híd a Kwai folyón, Arábiai Lawrence) pedig Carlo Ponti producerrel közösen vette a bátorságot és filmre vitte ezt, a Hidegháború során nemzetközi vita tárgyát képező és a Szovjetunió által leginkábbis a pokolba kívánt történetet.

1979. augusztus 16-án mutatták be hazánkban a Csillagok háborúját, a jeles esemény 35. évfordulójának apropóján felbuzdulva pedig apró összejövetellel ünnepelt a Magyar Star Wars Klub. Rohamosztagosok és Jedi lovagok gyűltek össze a budapesti Corvin mozi előtti téren, ahol egy (amatőr) videó-klip forgatásra is sor került. A további részlet a hajtás után képriportunkból derül ki.

Rendhagyó módon ezúttal egy Sziget-flash-sel jelentkezünk! Dr. Hardlove és Mr. Rabbit emberkísérletnek vetették alá magukat a Hír24 kamerái előtt. Folyt a sör, a pálinka és a pénz. Nagyon.

A hetvenes évek végére a Daredevil a tönk szélére került. Akkoriban mindenki tisztában volt vele, hogy Matt Murdock kalandjai sablonosak, erőltetettek, és hát valljuk be, Daredevil a szegény ember Spider-Man füzete volt. Kéthavonta jelent meg, és többször is felvetették a sorozat végleges megszüntetését, ami az akkori tényállást nézve, nem is annyira meglepő. Ekkortájt csatlakozott – Daredevil #159, 1979. május – a kreatív csapathoz egy fiatal rajzoló, Frank Miller. Rajzolási stílusa rögtön megragadta az olvasók fantáziáját, mivel egy sokkal sötétebb, realisztikusabb New Yorkot mutat, mint akármelyik Spider-Man vagy Fantastic Four képregény. Itt érdemes megjegyezni, hogy már ekkor megmutatkozott Miller tehetsége, mégsem emelkedtek az eladások, mivel a történetek ugyanolyan laposak voltak. Vagyis nem elég egy jó rajz, egy igazán jó történet is kell (KHHM MARVEL NOW!). A változást Denny O’Neil új főszerkesztői széke hozta magával, aki Millert rajzolóból a képregény írójává tette és… robbant a bomba…

Az idén 25. születésnapját ünneplő Prince of Persia az első résszel alkotott forradalmi újításai révén hatalmas sikereket ért el, mint ahogy azt előző cikkünkben is taglaltuk. A játék folytatása szinte szükségszerű volt a kiadó számára. Az új epizód megjelenésére összesen 3 évet kellett várni a játékosoknak, mert a Brøderbund Software, valamint a sorozat atyja, Jordan Mechner sokféle problémával szembesült a fejlesztések során.

A Marvel Studios immáron 2008 óta boldogít minket szuperemberekkel, a Földet leigázni vágyó űrlényekkel, gonosz és jó istenekkel és végre valahára ezek köreiben köszönthetjük az óriás szuperfákat és mutáns mosómedvéket, hogy a többi rosszarcúról már ne is beszéljünk… Mi lehet az oka annak, hogy a Marvel már a tizedik filmjével robbantja fel a nyarat és még mindig nem unjuk őket? Legalábbis ami minket (geekeket) illet… Természetesen az, hogy a Marvel nem csak úgy a vaktában lövöldözik. A képregényes franchise gondosan felépített dramaturgiai és financiális tervezésnek köszönheti sikerét.

A Marvel Studios bizonyára érezni kezdte, hogy a kedves moziba járó közönség már icipicit talán unhatja a nagyon szuper embereket, akik a nagyon szuper képességeiknek köszönhetően nagyon szuperül újra és újra megmentik a világot. Ennek érdekében nemhogy befejezte önnönmaga univerzumának terebélyesítését, hanem éppen megemelte a tétet: a Marvel képregények közül elővette az egyik legkevésbé ismertet, és jól odasózott vele. Szuperlatívuszok helyett legyen elég ennyi: még nem tértünk magunkhoz a látottaktól, és újra meg akarjuk nézni! Guardians of the Galaxy kritika.