A hetvenes évek végére a Daredevil a tönk szélére került. Akkoriban mindenki tisztában volt vele, hogy Matt Murdock kalandjai sablonosak, erőltetettek, és hát valljuk be, Daredevil a szegény ember Spider-Man füzete volt. Kéthavonta jelent meg, és többször is felvetették a sorozat végleges megszüntetését, ami az akkori tényállást nézve, nem is annyira meglepő. Ekkortájt csatlakozott – Daredevil #159, 1979. május – a kreatív csapathoz egy fiatal rajzoló, Frank Miller. Rajzolási stílusa rögtön megragadta az olvasók fantáziáját, mivel egy sokkal sötétebb, realisztikusabb New Yorkot mutat, mint akármelyik Spider-Man vagy Fantastic Four képregény. Itt érdemes megjegyezni, hogy már ekkor megmutatkozott Miller tehetsége, mégsem emelkedtek az eladások, mivel a történetek ugyanolyan laposak voltak. Vagyis nem elég egy jó rajz, egy igazán jó történet is kell (KHHM MARVEL NOW!). A változást Denny O’Neil új főszerkesztői széke hozta magával, aki Millert rajzolóból a képregény írójává tette és… robbant a bomba…