Vannak képregények, amelyeknek közük sincs a szuperhősökhöz és vannak olyan képregények, amelyek magáról a nagybetűs életről szólnak. Arról az életről, amit mindannyian élünk. A képregény persze meglepő fordulatokra képes. Olyan hatást is ki tud váltani, mint a Száz év magány, vagy a Tajtékos Napok. Ez az érzés a következő: az ember félmosollyal az arcán hangosan kimondja azt, hogy „bassza meg!” amikor végez az olvasmányával. Ez a képregény is ilyen.

Az 1999-ben bemutatott, John McTiernan rendezte A 13. harcos egy igazi kuriózum a középkori maskarás-kaszabolós filmek tengerében, egy valóságos unikum, amit újkorától fogva világszerte méltatlanul alulértékelnek. A filmben – amely Michael Crichton roppant cseles és az ősi Beowulf-legendának pofátlanul bemutató regényén alapul –, bőven van kraft és látvány is, a már-már a Mel Gibson-alkotásokat idéző vérengzős kaszabolásokról nem is beszélve. Kult-sorozatunk legújabb fejezetében ezt az ínyenc-darabot vesszük górcső alá.

Mit kapunk, ha összeadjuk James Bond arisztokratikusságát, Jason Bourne szadizmusát, és Jack Bauer akkurátusságát? Nos, nem tudom, de ha még hozzácsapjuk a Kick/Ass önreflexív humorát, némi My Fair Lady, Micsoda nő és Rút kiskacsa utánérzéssel megtoldva, akkor tuti, hogy a Kingsmant kapjuk végeredményül.

Aki még nem olvasott Greg Egant, nem tudja mi az a hard science-fiction. Lehetnek róla mindenféle tévképzeteink, olyan ősi elemekkel, mint a Heisenberg-féle határozatlansági reláció, de a zsáner nem ilyen. Egan csinálhat bármit, azt úgy teszi, hogy a legfrissebb tudományos kutatásokra támaszkodik, legyen szó akár számítástechnikáról, fizikáról, matematikáról vagy genetikáról.

Még mindig itt vagyunk! Hiába söpört el mindent és mindenkit az Ultimátum, van még néhány mini-sorozat, amit be kell mutatnunk a kibeszélő keretében. Elsőként a Lost sorozat írójának, Damon Lindelofnak elborult agymenését, az Ultimate Wolverine vs. Hulkot. Spoileres kritika következik.

A Wachowski testvérpár a Mátrix trilógia óta nem dolgozott hozott alapanyagból, vagy képregényt dolgoztak fel (V, mint vérbosszú), vagy animét (Speed Racer), vagy épp egy megfilmesíthetetlennek vélt regényt (Felhőatlasz) vittek nagy sikerrel vászonra. A Wachowski név hallatán mégis mindenki a Mátrix filmekre gondol és nem véletlenül, a testvérpár olyan komplex és magával ragadó univerzumot hozott létre, hogy bőven kifért még belőle egy animációs rövidfilmes összeállítás (Animátrix), három videojáték és egy képregénysorozat is. Érthető hát, miért szöktek az elvárások a magasba, mikor kiderült, hogy új, nagyszabású és nem utolsó sorban eredeti sci-fi készül a Wachowskiék boszorkánykonyhájában.

Múlt héten szerdán mutatta be Szombath Máté első tévéfilm-méretű munkáját, a Feketerigót. A támogatási rendszeren kívül készült alkotást haverok, barátok, munkatársak segítségével hozta össze 400.000 forintból a mindössze 24 éves rendező, három év alatt. Három év akkor is sok egy ember életéből, ha már mögötte van hat-hét nagyjátékfilm, de ilyen fiatalon vállalkozni erre a grandiózus húzásra… Első körben respect! De vegyük úgy, hogy most ezt a körülményt nem számoljuk bele a mű megítélésekor.

A Whiplash az elmúlt évek legcsodálatosabb filmje, ami zenéről, tehetségről és kitartásról szól. Két hihetetlenül tehetséges színész brillírozik, és bemutatkozik a nagyközönségnek Damien Chazelle író és rendező, akiről remélem még nagyon sokat fogunk hallani!

Wachowskiék – akik valaha még fivérek voltak, mára viszont max "testvéreknek" definiálhatjuk őket – másfél évtizedes jelenlétükkel a hollywoodi (látvány)filmgyártás számottevő alakjaivá váltak. Az 1996-ban a Fülledtséggel debütáló, majd 3 évvel később a Mátrixszal egycsapásra a csúcsra érő és filmtörténetet író Andy és Lana (ex-Larry) Wachowski azóta sem tétlenkedtek. Noha nevüket még mindig jóformán a Mátrix-trilógia szinonimájaként emlegetjük, mégis az évek során írtak és rendeztek még ezt-azt – amelyek sorát holnaptól a Jupiter felemelkedése fogja bővíteni –, ennek apropóján pedig rangsoroltuk eddigi munkáikat. – Kapcsold be az övet, Dorothy!

A művészetek sajátja, hogy egyes témák, karakterek felvetődnek benne újra és újra, úgy nagyjából az idők végezetéig. Nem szabadulunk egykönnyen az untig ismételt Odüsszeia-feldolgozásoktól vagy a Rómeó és Júlia ihletésű csöpögésektől. Jelenkorunk egyik ilyen reneszánszát élő témája nem más, mint Sir Arthur Conan Doyle zsenialitásban felülmúlhatatlan nyomozófigurája, Sherlock Holmes valamint hű segítője és egyben krónikása, Dr. Watson.