Jómagam már A Gyűrűk ura filmeken sem pörögtem annyira (annak ellenére, hogy nagyon szeretem a könyvek világát, vártam és szerettem a filmeket) de anno mikor bejelentették, hogy az alig 200 oldalas könyvből, A hobbitból egyenesen TRILÓGIÁT fognak készíteni, félni kezdtem. Végül ehhez érkezett most meg a záróakkord.

Az időutazás olyan fiktív technológia, amelyet a sci-fi írók tökélyre fejlesztettek az elmúlt száz évben. Manapság egészen hiábavalónak tűnhet ezzel kísérletezni, mivel az ismert standardok mentén haladva legfeljebb egy jó kalandregényt lehet kerekíteni. Természetesen léteznek variációk: megváltoztathatatlan múlt, időn kívüli főhős, nagypapa paradoxon, duplikáció, alternatív univerzumok teremtése, ezek közül azonban szinte lehetetlen kitörni. Az időutazás napja című magyar regény épp ezért nem is tesz rá kísérletet. Ennél valami sokkal érdekesebbet húz elő a pakliból: tömegcikké teszi a technológiát.

Sok barátom azt állítja, hogy szar a humorérzékem. Mindenen vihogok, ha Chaplin elcsúszik, a Jerry felgyújtja Tom farkát, ha Néma Bob bólint egyet, ha korogni kezd a gyomrom egy tanóra közben, sőt, még ezen a viccen is nevetek: „ Hogy lesz egy póknak telefonja? Felmászik a sarokba aztán telefonja.” /by: H.J.A/. A szemem bekönnyezik, ha van rajtam szemfesték, elkenődik, ha ezt észreveszem, még azon is röhögök. Dumb és Dumber nem lettek ebben a pajtásaim, se velük, se rajtuk nem tudok nevetni. Kritika. 

Az a keserű igazság, hogy Ridley Scott ezt a filmet nagyon eltolta. Nem kicsit, nagyon. Olyannyira, hogy még a mester hozzám hasonló tisztelői is csak álmélkodni és sűrűn sopánkodni fognak majd az alkotást nézve, miután az nem egyszerűen több sebből vérzik, de úgy rossz, ahogy van. Utólag azt kell mondanom, hogy az Exodus, ez a biblikus bóvli oly módon fog bevonulni a filmtörténelembe, mint a 2014-es év egyik legvárósabb ígérete, ami végül a legepikusabb melléfogásnak bizonyult. Kapkodó, elnagyolt történetvezetés, bűnrossz dialógusok és halovány, jóformán a nullával egyenlő harci jelenetek: ez az Istenek és királyok, amit most jól szétcincálunk.

Már második alkalommal került megrendezésre a Roboraptor Podcast Live, ezúttal pedig egy korábban blogunk által már tárgyalt filmet: a Primert tekintettük meg. Nem egyszerű erről a filmről beszélni, de szerencsére a kiváló hallgatóság nyitott volt a párbeszédre! Ebben az évben már csak egy Live Podcast lesz, de januárban újra találkozunk! 

Ash visszatért! Igen ám, csakhogy a hülyéje ugyanabba a kies-kietlen kunyhóba ruccant ki barátnőjével, Lindával, ahol már egyszer... Hoppá-hoppá, na álljon csak meg a menet! Szóval ez ugyanaz a ház, ugyanaz a barátnő és ugyanaz a Necronomicon? Mi folyik itt?! Hát ez a félnótás Ash nem tanult a 6 évvel korábban történt rémségekből? Egyáltalán hogy-hogy életben van még? Mi ez a megannyi déjá vu a sztoriban és úgy mégis miféle folytatás ez? Mivaaan?! - Ilyen és ehhez hasonló égető kérdések merülhetnének fel bennünk, ha még nem láttuk volna a Gonosz halott 2-t. De láttuk. És piszkosul élveztük.

Vannak azok a magyar filmek, amik jobbára úgy készülnek el, hogy fogja magát néhány lelkes ember és a jelenlegi támogatási rendszeren kívül készítik el vízióikat, aztán még találnak is mellé egy-két producert, aki segíti a munkájukat. Valahogy pont így készült A Drága Elza! című új magyar film is, ami hibái ellenére néhány tekintetben dicsérhető alkotás.

Hajdu Szabolcs az a szomorú sorsú magyar rendező, akinek tehetségét ugyan sem a szakma, sem a mozinézők nem vitatják, mégis szinte minden egyes filmjének elkészülte egy-egy robinzonád. A Macerás ügyek, a Tamara, a Fehér Tenyér, az Off-Hollywood és a Bibliotheque Pascal mind-mind olyan filmek, amik bizonyítják Hajdu Szabolcs kivételes írói és rendezői zsenijét, ám külső szemmel érthetetlen miért nem termékenyebb a 42 éves direktor. Az indok egyszerű, rémisztő és akut. Hajdu állandó szélmalomharcot vív az aktuális pénzosztó szervezetekkel, hívják azt MMKA-nak, Emberi Erőforrások Minisztériumának vagy Magyar Nemzeti Filmalapnak. De amíg legutóbbi filmje, a Biblioteque Pascal is valahogyan csak-csak elkészült hosszas vajúdás után (és milyen remek alkotás lett!), addig a Délibábból egyszerűen hiányzik az, ami egy filmet hajduszabissá tesz.

A héten kerül mozikba a Fűrész vágójának és egyes részek rendezőjének, Kevin Greutertnek Jessabelle című horrorfilmje. Elvárások nélkül, erős idegekkel, cigarettával és némi borral felkészülve kezdtem el nézni az ijesztgetős horror kategóriába sorolható  műremeket – aminek egyébként a Paranormal Activity-sek a producerei.