Éppen egy napos a Hétköznapi vámpírokról írt kritikám, amiben azt fejtegetem, hogy mennyire nehezen fogadom be a vámpírfilmeket, néhány kivételtől eltekintve. Képzelhetitek mit okozott, amikor megtudtam, hogy egy iráni vámpírfilmről kell írjak. Mégis, kellemes csalódást okozott a Csadoros vérszívó.

Jövő héten mutatják be hazánkban is a Hétköznapi Vámpírok című új-zélandi, dokumentarista vígjátékot. Nekünk már volt szerencsénk látni és hadd éljek a klasszikus médiaközhellyel: "Ha csak egy filmet néznél meg..." Szóval ez mindenkinek kötelező, kiváltképp azoknak akik nem szeretik a vámpírfilmeket!

Nem túlzás kijelenteni, hogy a világon mindenki ismeri a horror egyik klasszikus terepét, a kísértetjárta (vagy helyesebben bármilyen természetfeletti vagy -alatti járta) házat és legalább egy alkotást tud kapásból mondani, ami ilyen közegben játszódik. Talán nincs is ennél elcsépeltebb téma a zsáner területén, kiemelkedni viszont relatíve kevés alkotás tud, mint például a Stanley Kubrick által rendezett Ragyogás vagy H. P. Lovecraft Arkhamben játszódó novellái. Jean Ray flamand szerző klasszikusa, az 1943-as Malpertuis, amely nemrégiben jelent meg magyarul Kárhozott istenek címen és amelyből 1971-ben film is készült, szintén ezt járja körül.

A Lazarus hatás az a fajta horrorfilm, ahol ha a vásznon nem is, a nézőtéren patakokban fog folyni a vér. Minél tovább nézzük, annál több bőrt nyúzunk le az arcunkról (vagy a szomszédunkéról). Nem azért mert annyira rossz a film. Nem. Töménytelen lehetőség van arra, hogy ez egy jól működő, szórakoztató, (okos!) film legyen. Aztán megkajtuk ”ezt”… és még Olivia Wilde sem szexel benne.  

Az alábbi filmek olyan alkotások melyek mind nagyon sajátosan, a zsánertől eltérő, nem szokványos módon mutatják be ember és ösztönlény közötti ellentétet, egy olyan világban ahol az embernek már nem lenne keresnivalója. Ezek a filmek túllépve a műfajon újraértelmezik a "zombi" -t. Az előző részben a 28 nappal későbbel foglalkoztunk. Most többek között a REC I és a REC II is terítékre kerül.

A Dead Island első és második részei után egy még zombibb, még modolósabb, még ugrálósabb játékot kapunk. Nagyot ugyan nem vállal azon túl, hogy hentelni itt is elég keményen lehet, nem beszélve az ugrabugráról, de kooperatív módban kifejezetten izgalmas. Az egészet tekintve ez egy elég pöpecül pimpelt Dead Island. 

Ash visszatért! Méghozzá egyenesen a sötét középkorba. Ami ezúttal még annál is sötétebbnek tűnik, miként azt a töriórákon megtanultuk. Szörnyetegek, boszorkányok továbbá démonok ólálkodnak mindenütt és sanyargatják a szerencsétlen egyszerű népeket. Utóbbiak viszont amilyen ostobák, Ash-t kiakarják végezni, merthogy olyan furcsa az öltözéke és mindemellett sokat jár a szája. Ebből sem lesz egyszerű kimásznia Raimiék kultikus hősének, de hát ki más is találná fel magát, ha nem Ash, a (csaknem) rutinos démonvadász?

Furcsa évet írtunk 2014-ben, már ami a játékcímeket illeti. Ha egy diagramon kellene ábrázolni, hogy az idén hány játék okozott meglepetést és csalódást, valószínűleg egy nyamvadt egyenes vonal nem lenne az ábrán, annyira kiszámíthatatlan lett. Kiugró teljesítményeket láthattunk kis csapatoktól, óriási lebőgéseket a nagyoktól. Ha objektív szemmel nézzük az évet, ez inkább a "folytatások" és remasterelt címek éve volt, amit azért annyira nem szeretünk. Vagy nevezzük inkább rókabőr-lehúzásnak? Mindenesetre pár kellemes folytatás és rengeteg olyan nextgen átportolás is született, ami valamelyik tavalyi nagy cím felturbózott változata. Nézzük, hogy 2014-ben melyek voltak azok a játékok, amik valamivel többet, jobbat, kiemelkedőbbet tudtak mutatni az átlagnál.

Az idei évben is dőlt ránk a rettenet, ahogy azt kell, az alábbi listában pedig igyekszem csak a valóban értékes, vagy ilyen-olyan okokból messzire kerülendő filmekre szorítkozni: instant klasszikus és nevetségesen bárgyú ijesztgetés egyaránt megtalálható a válogatásban – horror volt, van lesz, de egyáltalán nem mindegy, ki merészkedik a műfaj közelébe. A tökéletesen tehetségtelen versenyzők valamiért örömmel kontárkodnak szívügyem környékén – a horrort nyilván költséghatékonynak és egyszerűnek érzik – a lista pedig nem jelez konkrét rangsort: vannak nagyjából egy ligában játszó művek, a csúcsról merülünk egyre mélyebbre a kénköves pokol iszonyú bugyraiban (azért ígérem, a végén megpillanthatjátok a fényt).