Az idő eljár feletted és a csilivili rucid felett drága Nick Cave! – jutottam a megállapításra miután megnéztem a 20.000 nap a Földön című, ún. fikciós dokumentumfilmet egy elsőfilmes rendezőpáros, Jane Pollard és Iain Forsyth tollából. A film elvitte a legjobb dokumentumfilm rendezéséért járó díjat a 2014-es Sundance Filmfesztiválon, nyilván majd kiugrottak a bőrükből örömükben, hogy elsőre sikert arattak… Én egészen más miatt ugrottam ki a sajátomból.

...Egy ember kegyetlen. Ezzel az analógiával a legstílszerűbb felvezetni Darren Aronofsky újkori, szupervizuális látomását, a bibliai Noéról és az özönvíz történetéről. Bizony nem véletlen a Gyűrűk Urás kikacsintás, hiszen stílusában maga a film is emlékeztet Peter Jackson megalomán trilógiájára, viszont míg ott sokszor túlcsordult és öncélúvá vált a látványnak a cselekmény fölé emelt dominanciája, addig a Noé esetében ez épp ellenkezőleg történik: Aronofsky és stábja olyan mesteri arányérzékkel elegyítik a vizualitást, a mesélést és a drámát, hogy az már-már művészet.