Cikksorozatunkban szemügyre vettük az 1989-ben debütáló és egyben korszakalkotó Prince of Persia-t, amit további folytatások és rebootok is követtek. A széria utolsó darabjában a befejező részként szolgáló The Two Thrones-ról, valamint a mellékvágányként üzemelő The Forgotten Sands-ről lesz szó. 

Be kell vallanom őszintén, hogy szerintem Frank Miller Daredevil képregényeit nagyon nehéz felülmúlni, sőt megütni a szintet is szinte lehetetlen. Azt is be kell hogy valljam, van otthon egy Bendis voodoo-babám, amit minden nap fogpiszkálókkal szurkálok. De még azt is be kell hogy valljam, az előző két állításomra teljesen rá tudott cáfolni az End of Days. Bendis és Matt mennybemenetele ez. Az irodalmi és filozófiai hős dicső hattyúdala. Mellesleg egy kurva jó képregény...

Cikksorozatunkban elérkeztünk a modern idők hercegéhez (hercegeihez?) is. Az idén 25 éves Prince of Persia nem állt meg a 3D-nél, hiszen nem hagyhatták "lógva" a sorozatot, főleg a '99-es turbánfejű herceg kalandja volt az, ami egyáltalán nem lett jó feldolgozása az eredeti szériának. Jordan Mechner be akarta bizonyítani, hogy  a PoP cím valójában az ő érdeme, az ő dicsősége és bizonyos értelemben az is marad. Az Ubisofttal közösen egy olyan projekten kezdtek el dolgozni, amiben a technikai és anyagi feltételek adottak voltak ahhoz, hogy a régi név újra méltó pompájában tündökölhessen. Az akció/kalandjátékok között a korszak legmeghatározóbb és legújítóbb címét sikerült megalkotni, a Prince of Persia: The Sands of Time-ot.

A hetvenes évek végére a Daredevil a tönk szélére került. Akkoriban mindenki tisztában volt vele, hogy Matt Murdock kalandjai sablonosak, erőltetettek, és hát valljuk be, Daredevil a szegény ember Spider-Man füzete volt. Kéthavonta jelent meg, és többször is felvetették a sorozat végleges megszüntetését, ami az akkori tényállást nézve, nem is annyira meglepő. Ekkortájt csatlakozott – Daredevil #159, 1979. május – a kreatív csapathoz egy fiatal rajzoló, Frank Miller. Rajzolási stílusa rögtön megragadta az olvasók fantáziáját, mivel egy sokkal sötétebb, realisztikusabb New Yorkot mutat, mint akármelyik Spider-Man vagy Fantastic Four képregény. Itt érdemes megjegyezni, hogy már ekkor megmutatkozott Miller tehetsége, mégsem emelkedtek az eladások, mivel a történetek ugyanolyan laposak voltak. Vagyis nem elég egy jó rajz, egy igazán jó történet is kell (KHHM MARVEL NOW!). A változást Denny O’Neil új főszerkesztői széke hozta magával, aki Millert rajzolóból a képregény írójává tette és… robbant a bomba…

Az idén 25. születésnapját ünneplő Prince of Persia az első résszel alkotott forradalmi újításai révén hatalmas sikereket ért el, mint ahogy azt előző cikkünkben is taglaltuk. A játék folytatása szinte szükségszerű volt a kiadó számára. Az új epizód megjelenésére összesen 3 évet kellett várni a játékosoknak, mert a Brøderbund Software, valamint a sorozat atyja, Jordan Mechner sokféle problémával szembesült a fejlesztések során.

A Marvel Studios immáron 2008 óta boldogít minket szuperemberekkel, a Földet leigázni vágyó űrlényekkel, gonosz és jó istenekkel és végre valahára ezek köreiben köszönthetjük az óriás szuperfákat és mutáns mosómedvéket, hogy a többi rosszarcúról már ne is beszéljünk… Mi lehet az oka annak, hogy a Marvel már a tizedik filmjével robbantja fel a nyarat és még mindig nem unjuk őket? Legalábbis ami minket (geekeket) illet… Természetesen az, hogy a Marvel nem csak úgy a vaktában lövöldözik. A képregényes franchise gondosan felépített dramaturgiai és financiális tervezésnek köszönheti sikerét.

Robotzsaru: egy hős, egy fogalom. 27 éve már, hogy sokunk tisztában van vele: ki is Ő, illetve mi is Ő valójában. Aki nincsen, az most kezdjen el idefigyelni! A Robotzsaru (1987) egy szatirikus, dramaturgiailag mesteri, az akciók színvonalát tekintve pedig első osztályú sci-fi akciófilm, ami a nem véletlenül híres-hírhedt „véres ’80-as évek”-nek a terméke, és ez bizony meg is látszik rajta. A rajongók számára immáron 27 év telt el eme alapfilm ismeretével, emlékével, újranézésének nosztalgiájával… Egészen 2014-ig, mire elkerülhetetlenül is elkészült a remake: a "korszerű" Robotzsaru.

Darwin evolúciós elmélete óta keresik a hiányzó láncszemet ember és állat között. Amikor 50 évvel ezelőtt megtalálták Olivért, úgy tűnt, vagy egy rendkívül fejlett majomfaj első példányával, vagy egy félig ember, félig majom hibriddel találkoztak. A majmok bolygójának második része alkalmából lézerliza – félretéve evolúció ellenességét – utána járt az ügynek.

Aki azt hiszi, a Transformers csupán a Michael Bay filmek demerungos, lens flare-es, robotheregolyós dőreségeiben merül ki, van egy jó hírem, a képregények kicsivel ugyan, de nyújtanak ennél szofisztikáltabb szórakozást is. Az első generáció 80 epizódjából most 5-öt emelünk ki.

A Transformers filmek itt vannak közöttünk és el nem eresztenek! Jön a negyedik rész és akkor is meg fogjuk nézni őket moziban (IMAX-ben) ha istentelenül bűn gyenge a dramaturgiájuk, rettenetesek a dialógusok és egyébként is teljesen érthetetlen a történet. Végülis legalább láthatjuk ahogy robotautóemberek agyonverik egymást és tán kapunk egy újabb adag fejtörőt, hogy vajon mik ezek a lények?