Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

A Transformers filmek itt vannak közöttünk és el nem eresztenek! Jön a negyedik rész és akkor is meg fogjuk nézni őket moziban (IMAX-ben) ha istentelenül bűn gyenge a dramaturgiájuk, rettenetesek a dialógusok és egyébként is teljesen érthetetlen a történet. Végülis legalább láthatjuk ahogy robotautóemberek agyonverik egymást és tán kapunk egy újabb adag fejtörőt, hogy vajon mik ezek a lények?
SHOW-DE-TRANSFORMERS-20140407124029.jpg
Előre szeretném leszögezni, hogy SOHA nem olvastam Transfomers képregényt, a rajzfilmsorozatról halvány emlékeim vannak, éppen ezért sem szívesen alapoznék ezekre egy álláspontot a franchiseról, mert ezeket a termékeket NEM ISMEREM.

Arra viszont tisztán emlékszem, hogy mikor kicsi voltam, az unokabátyámmal, aki a szomszédban lakott, kvázi közösen használtunk a kertjükben lévő homokozót. Ez volt a mi fiú-birodalmunk. S ahogy
az lenni szokott, a homokvárépítést elég hamar megunva oltári játékkatona csatákat vívtunk, dinó-viadalt rendeztünk, vagy rally pályát építettünk a távirányitós autóinknak. A legjobban mégis azt szerettük, ha a játékkatonák megküzdenek a tudósok által beszédre bírt dinókkal a rally-autókért. Amikor csak a jó idő engedte, nyaranta túrtuk a homokot, hogy üregeket, barlangokat, hidakat, folyómedreket kaparjunk, szinte már a homokozó alatti földrétegbe is belekaptunk. Amit ugye nem szabadott, mert ott lakott valami démoni lény, ami nem szennyezhette be a homokozót, de ha mégis, akkor a dinók és a katonák jól összefogtak ellene. Szóval DSC02105-10907-1300-1300-90-wm-left_top-100-Unicroncomwatermarkpng.jpgjól elvoltunk, rettenetes csaták zajlottak le ezen az alig két és fél négyzetméteren.
 
9-10 éves lehettem, amikor unokatesóm valahonnan kapott egy kicsike sárga autót. Nagy örömmel mutatta, hogy "Nézd Rabbit! Robotautó!" Kezembe vettem a kicsiny tárgyat és közelebbről is megvizsgáltam. Előről hanyag-elegáns, fröccsöntött műanyag autó, alulról három-négy színből megfestett mogorva arcvonású Transformers-figura pihent a tenyeremben. Széthajtogattam, külön a lábait, kezeit és  végül a fejét. Ő volt Bumblebee.

NEM BÍRTAM FELDOLGOZNI A LÁTOTTAKAT!!!

Rögtön az jutott eszembe, hogy jaj, hogy fog ez a játék beilleszkedni a kis birodalmunkba, hiszen nem egészen robot, de nem is egészen autó... Dinó semmiképpen nem lehetett, ez egyértelmű volt (és ekkor még nem szereztem tudomást a dinobotokról... mi lett volna akkor?). Mi ez? tettem fel először magamban, majd hangosan is a kérdést.

És ekkor unokatesóm gyorsan beszámolt arról, hogy kik is azok az autobotok. Van ez a bolygó, a Cybertron, ahol ezek az autó-robot-kreatúrák élnek, és néha háborúznak az Álcákkal, akik ugyanolyanok mint az Autobotok csak rosszak.... Ok. Mi van?

Már akkor ott 10 évesen képtelen voltam feldolgozni, miként lehet az, hogy van egy idegen bolygó, ahol a lények menő autók/repülők/harci-eszközök alakjában nyomulnak egymás ellen, közben arcuk van és robot-ságuk ellenére érzelmekkel bírnak. Valahogy nem fért össze, hogy az idegen világban, nagyon is emberszerű lények élnek. Miért? Hogyan? Nehezen tudtam elképzelni annak a lehetőségét, hogy valahol a világegyetemben él egy faj, ami VÉLETLENÜL éppen olyan alakban létezik mint a földi személygépjárművek. Vagy csak akkor van autó-formájuk mikor a Földön nyomulnak, egyébként hogy néznek ki? Egy cimbi azt mondta, hogy alapvetően robottettel zúznak, de már a Cybertronon is átalakultak valamilyen járművé vagy fegyverré. Szóval ezek amolyan szilícium alapú létformák és csak úgy vannak, cél nélkül, önmagukért, azért mert egyszerűen a létezés puszta tényével rendelkeznek ... ebben mondjuk hasonlítanak az emberi társadalomra, hogy nincsen meghatározott céljuk az életükben. Végülis ez a későbbiekben nem befolyásolta a homokozóbéli háborúinkat, Bumblebee-t kiállítottuk az ablakpárkányra és onnan figyelte végtelen csatározásainkat.

Sok-sok évvel később, tinédzser koromban, megjelent az első Transformers film 2007-ben. Kíváncsian ültem be a moziba, végre választ kaphatok a régóta bennem szunnyadó kérdésekre. Nem kaptam, ellenben a sorozat további részeiből megtudtam, hogy a transformerek:

Képesek fingani. Hiszen gépek, amikre ugye oly jellemző, hogy a testükben felgyülemlett gázokat képesek szellentés formájában eltávolítani a testükből... A transfomerek a filmek szerint az Örök Szikra által képesek létezni, ez indukálja bennük azt, hogy: vannak. Az Örök Szikra így meghajtaná a transikat? Német nyelven ez különösen gusztustalan:



Amellett, hogy a transik finganak, egyéb biológiai folyamatokat is el tudnak végezni, mint a vizelés. Bumblebee az első részben benzint pisál az egyik szereplőre. E szerint akkor mégsem az Örök Szikra hajtja őket, hanem a sima benyakúton kapható 95-ös dízel? Miért van a transikban akármilyen folyadék, ha egyébként a film szerint csak külsőségeikben hasonlítanak a földi járművekre? Egyáltalán mit pisálnak ki?

A transformerek férfi nemi jegyekkel bírnak, azaz vannak heréik. Az alakváltók biztosan nem egymás között szaporodnak, fura is lenne, hiszen valamiért az összes filmben megjelenő transfomers férfi jelemmel van felruházva, holott elméletileg, asszexuális ivartalan lények. Erről egy is egy cimbi adott bővebb felvilágosítást, hogy anno a transfomerek két ős-robot (ŐSROBOT???) hosszú csatározásából jöttek létre, ahol Unicron a harc végén bolygóvá alakult, ahogy Primus is. Míg Unciron maga lett a bolygó és irányítani tudta magát, addig Primus is bolygóvá alakult (Cybertron) aztán egyszercsak lettek a transformerek. Tényleg körül-belül ez történt.

A transformerek szőrösek, de legalábbis szőrszerű robotnyúlványokkal bírnak. E szerint vannak tehát nyugger transformerek, akik a századok alatt szakállat, borostát, de mindenképpen jól fazonra nyírt arcszőrzetet növesztenek ami voltaképpen miért kell? Esztétikumból? Hiúk lennének, csajozni szeretnének? Pedig ugye nincs is nemük...

Névtelen_2.jpg
bearded-transformer (1).jpg
A transformerek szeretik a divatot és a jó szivarokat. A második részben Megatron valami brutál kemény sivatagi teherautóból alakul át menő afrikai kalandorrá. Néha leveszi a sátorponyvát, néha fent hagyja. De mi szüksége van rá? Rejtőzés? Álcázás? Ja mert ő egy Álca... hehe. De tegyük fel, hogy megjelenik a Blahán egy 55 és fél méter magas kendős robot, hát csak fel fog tűnni így is, úgy is! Az új film trailerében megkapjuk viszont a legkeményebb kombót: a sisakos, dohányzó szakállas, badass  gépfegyverező ... szóval no comment. 

A homokozó óta sok idő telt, és a mai napig csak egyre több és több kérdés merül fel bennem a jó Autobotok és a rossz Álcák kapcsán, a három filmet újranézve csak közel 8 oldalt jegyzeteltem végig. Nem azért, mert annyi gondolatom támadt, hanem mert annyi a megválaszolatlan kérdés a franchise filmes feldolgozásával kapcsolatosan, hogy napestig lehetne sorolni. Vagy a Kihalás koráig?


Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: sci-fi képregény trailer elemzés Transformers Transformers 3 Transformers: Revenge of the Fallen Transformers: Dark of the Moon Transformers 2 Optimus Prime Megatron Bumblebee Álcák Autobotok

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr486406589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paráznabillegető 2014.06.26. 19:14:10

újabb fikablog. uncsi.
inkább nézzél kemény pornófilmet, és jegyzetelj arról.
na, az hiánypótló lenne.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2014.06.26. 20:08:14

95-ös dizel mi??--na haggyáá máá!

A nép fia 2014.06.26. 21:19:57

@doggfather: Nem tudom, nem is értem. Az új film kapcsán megint divat lett ócsárolni. Ha már valaki 10 évesen sem fogékony erre, akkor később minek foglalkozik még vele? Nem tudta feldolgozni a gyermekkori sérelmeit?!

Tudom, hogy hemzseg a logikai hibáktól, tudom, hogy értelmetlen dolgokkal van tele, de hát ez ennyit tud.

A Barátok köztöt is 2 millióan nézik naponta, pedig mindenki tudja, mekkora szutyadék. Ennyi. Ekézhetném én is Berényimikiéket, de minek? A sorozatgyártás legalja, és ez nyilvánvaló. A TF-frencsájz meg beszélő robotokról szól, akik emberi tulajdonságokkal bírnak és menő kocsikká alakulnak. Ennyi.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2014.06.27. 00:07:59

az haggyán, de a múltkor a tom és jerryben tomot kettévágta a fűrész és két kicsi macska lett belőle, ami lehetetlen, mert egy véres csomó kellett volna csak maradjon belőle!

És a következő jelenetben meg megint egy egész macska volt, nem igaz, hogy ennyire nem emlékeznek a rajzolók, hogy mit rajzoltak le pont az előző jelenetben!

És ráadásul két lábon járt, nem négyen! Szóval a tom és jerry is tök gáz sztem.

Mr. Rabbit 2014.06.27. 03:19:41

@paráznabillegető: Újabb kommentelő aki egy cikk alapján ítéli meg 10 másik ember munkáját. ;)

Mr. Rabbit 2014.06.27. 03:24:54

A lényeg nem a fikán van, hanem az ízléstelen, logikátlan bugyutaságon. Ami bugyuta az nem jó, az nem épít, az nem szórakoztat. De akinek meg igen, akkor egye meg.

Psyman 2014.06.27. 06:32:41

Nem vagyok egy Transformers rajongó de véletlenül olvastam kicsi koromban az első pár képregényt. Eszerint a Transformerek eredetileg nem autókká alakultak át, hanem mindenféle mássá. De amikor megérkeztek a Földre, az Autobotok el akartak vegyülni, ezért matattak kicsit magukon, hogy földi gépjárművekké alakuljanak át. Pár Álca is ezt tette (Starscream pl.) de sokuk megtartotta azt az átalakulási alakot, amit még a Cybertronról hozott magával. Ez persze a filmekben nincsen benne.

titan 2014.06.27. 11:26:12

@Psyman: naja, a képregény transformers nekem speciel nagy kedvencem volt, és amikor olvastam, hogy megfilmesítik, már sejtettem, hogy nem lesz ugyanaz, de a film messze alulmúlta minden várakozásomat.

Mr. Rabbit! Ha meg akarod ismerni a rendes (logikusabb) történetet, érdemes legalább az első pár füzetet átlapozni. Már ha érdekel. Ha nem, akkor inkább ne.

k0Jack 2014.06.27. 12:00:07

@HK417: valami ilyesmit akartam írni én is. örülök, hogy valaki legalább felfigyelt a bárgyú részletekre :D
süti beállítások módosítása