A fantasy alapvető hibája, hogy a felnőtté válás történetét hajlamos mézes-mázas, csodákkal zsúfolt, ám mégis túlzottan nevelő szándékú történetbe csomagolni. Számos ifjúsági és young-adult regényfolyam csúszik ebbe a hibába. A varázslók viszont olyan új oldalát mutatja meg a számtalanszor körüljárt témának, amelyre eddig nem volt példa a zsáner történetében. És ez nem túlzás.

Vannak szerzők, akiknek a művei olyanok, hogy az ember már attól elégedett, ha nekiállhat olvasni, mert a stílusával megvesz kilóra. Ian McDonald pontosan ilyen szerző a sci-fi berkein belül. Az egy dolog, hogy nyert már egy rakás díjat, a fontos, hogy nem csupán a kritikusok vannak tőle oda meg vissza, hanem a közönség is imádattal fordul felé, méghozzá nem ok nélkül. Most azonban az a kérdés, hogy vajon meg tudta ismételni a viharos sikert a fiatalabbak körében is?

Manapság nagyon nehéz feladat jó meseregényt írni. Nem a mesés elemek halmozása bonyolult, hanem az, hogy valami igazán eredetit alkosson a szerző. Lakatos Istvánnak ezt második regényében csuklóból sikerült megoldania. Nem csupán a legkisebb királyfi történetét olvashatjuk ezredszerre, hanem kapunk mellé jó adag humort, elképesztő lényeket, szerethető karaktereket és – ami a legfontosabb – egy pöpecül összerakott clockpunk világot.