A hetvenes évek végére a Daredevil a tönk szélére került. Akkoriban mindenki tisztában volt vele, hogy Matt Murdock kalandjai sablonosak, erőltetettek, és hát valljuk be, Daredevil a szegény ember Spider-Man füzete volt. Kéthavonta jelent meg, és többször is felvetették a sorozat végleges megszüntetését, ami az akkori tényállást nézve, nem is annyira meglepő. Ekkortájt csatlakozott – Daredevil #159, 1979. május – a kreatív csapathoz egy fiatal rajzoló, Frank Miller. Rajzolási stílusa rögtön megragadta az olvasók fantáziáját, mivel egy sokkal sötétebb, realisztikusabb New Yorkot mutat, mint akármelyik Spider-Man vagy Fantastic Four képregény. Itt érdemes megjegyezni, hogy már ekkor megmutatkozott Miller tehetsége, mégsem emelkedtek az eladások, mivel a történetek ugyanolyan laposak voltak. Vagyis nem elég egy jó rajz, egy igazán jó történet is kell (KHHM MARVEL NOW!). A változást Denny O’Neil új főszerkesztői széke hozta magával, aki Millert rajzolóból a képregény írójává tette és… robbant a bomba…

Frank Miller és a szuperhős szex

A #168-as számban bemutatkozik Elektra, a hosszúlábúorgyilkoszsoldosszépségkirálynő, aki egy ellenpólussá válik Matt életében. Tipikus civódás ez egy kicsit, jaj, szeretem, de hát gonosz, vagyis nem gonosz, csak a zöldhasú istent tiszteli. A morális válságot heves agresszióba fojtják bele, ami egyértelműen a szuperhős szexualitás megtestesülése, egy nem 18+-os képregény paneljén. Itt bukik meg véleményem szerint az a hipotézis, miszerint egy átlagos nő megfelelő párja lehet egy hérosznak. Hiába tudja a titkos személyazonosságát, mégsem tud vele azonosulni, mégsem tudja úgy megérteni, vele együtt átélni a hős problémáit, hiszen nem része annak a világnak, amit a protagonista képvisel. Így az Elektra-szál bevezetése magától értetődővé válik.

Az Elektra-ív másik fontos aspektusa a #191-ben materializálódik, mivel Elektra meg is hal, méghozzá Bullseye kezeitől. Sokat lehet vitázni arról, hogy igazából a képregény mikor lépett át a pubertásból a tényleges felnőttkorba, és véleményem szerint ez a mozzanat fontos építőeleme ennek a folyamatnak. Tény, hogy a Watchmen a legszignifikánsabb momentum, de a hozzávezető út is ugyanannyira releváns az amerikai képregény művészet megértésében, mint maga a végpont. Miller három dolgot szeretett volna hozzáadni ehhez az egyenlethez. Ebből kettő sikerült is neki, eggyel viszont elbukott. A tényleges véres erőszak megjelenítése, és a permanens (mindannyian tudjuk, hogy ilyen nem létezik) halál bevezetése előtt le a kalappal, viszont az aktuálpolitikai helyzet metaforikus gyalázása véleményem szerint nem éri el a kellő hatást. Ezt a Born Againben szeretette volna nyakon csípni, de inkább volt egy izzadságszagú próbálkozás, mint tényleges társadalomkritika. Nem vitatott, hogy képregény-történeti szempontból az Elektra-ciklus fontosabb, mint a Born Again, viszont a Born Again hősünk szemszögéből sokkal jelentősebb, hiszen ez a történet emelte fel a képregényt az őt megillető helyre.

Born Again – a majdnem tökéletes képregény

„A pusztítás az alkotás egy formája”. Ez a sokat szajkózott mondat teljesen igaz a ciklusra, amely a #227 és #233 között jelent meg, és a Daredevil volume 1 legfontosabb mozzanatát tartalmazza. De kezdjük az elején!. Karen Page, egy ex-barátnő eladja Daredevil személyazonosságát egy adag heroinért. Természetesen ez a Kingpin[1] fülébe jut, aki eme információ tudatában szisztematikusan építi le Matt életét. Matt természetesen nem tudja, hogy Fisk áll a történések mögött, csupán annyit lát maga előtt, hogy nem csak ügyvédi praxisát veszti el. A bankszámláit befagyasztják, barátai eltávolodnak tőle, sőt, az éppen aktuális hölgy inkább Foggy Wilsont választja, és nem őt. Az utolsó mozzanat ebben a precíziós megsemmisítésben nem más, mint hogy felrobbantják Matt házát, de ami fontosabb, a lángok nem csak a lakhelyét emésztik el, hanem a Daredevil kosztümöt is. A robbantásból Matt rájön, hogy a Kingpin áll minden mögött. Bosszút akar állni, és miközben Fisk felé utazik, majdnem agyonver egy rendőrt és pár fiatalt. Fisk megjegyzése, amit a történtek hallatán tesz, talán az egyik legfontosabb részlet a ciklusban: „láthattad a legbecsületesebb  ember halálát”. Természetesen a bosszú nem sikerült, hiszen Matt csupán árnyéka régi önmagának. Vízbe dobják, de nem hal meg. Egy hajléktalanszállóra kerül, amit apácák vezetnek, ahol találkozik a halottnak hitt édesanyjával, aki visszaadja a hitét. Miller szerint Daredevil csak úgy tud igazi hős lenni, hogyha katolikus hittel rendelkezik, vagyis nem csak jogi, hanem teológiai úton is tud ítélni.

Eközben, az egyetlen ember, aki nem hiszi el, hogy Matt nem patyolat tiszta, az Ben Ulrich, aki nyomozni kezd (hopp egy kis End of Days), majd mikor rájönne, hogy Fisk áll emögött, halálosan megfenyegetik. Nem akarok lelőni minden poént, olvassátok csak el a képregényt, de a telefonon megfenyegetős rész valami zseniális.

Természetesen összefutnak a szálak: Karen találkozik Matt-tel, újra együtt lesznek, lesz új ruha, és kezdődik az egész bűnüldözés elölről. Vagyis kezdődne, de Fisk teljesen kétségbe van esve, hogy Daredevil eljön érte, ezért felbérel valami zsoldos arcot, aki brutálisan erős szteroidokon él, és az amerikai zászlót pingálja magára harc előtt. Nos, ez az a mozzanat, amikor a képregény egy kicsit komolytalanná, erőltetetté válik. Millernek egyszerűen ez nem jött össze, még várat magára a Dark Knight Returns-féle igazi odamondós társadalomkritika. Még a legvégén megjelenik az Avengers is, ez természetesen azt hivatott szimbolizálni, hogy Daredevil is erősen limitált hős, nem tehet meg akármit. Captain America megtalál egy titkos iratot, amiből kiderül, hogy a II. világháború után tovább kísérleteztek a szuperkatona megalkotásával. A legutolsó kép szerintem elrontott, mivel ennyi szignifikáns változás után nem sétálgatunk csak úgy az utcán a volt csajunkkal, aki feldobott minket az ősellenségünknek, ráadásul jelét sem mutatja a heroin elvonásnak, pedig azért eléggé keményen kergette a sárkányt. Túl szép.

Összegzésben a Born Again egy korszakalkotó képregény, amit 2001-ben az olvasók minden idők 11. legjobb Marvel-történetének választottak. Miller pályája egyik csúcspontja, ahol megmutatja, hogy nem csak zseniális rajzoló, hanem piszkosul jó író is.

Folytatása következik...

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!