Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

Ugyan nincsenek robotherék, idétlenkedő Witwicky-szülők, illetve katonaság az új Transformers epizódban, de akadnak helyette szivarok, forrónacik, és természetesen rengeteg amerikai zászló, naplemente, meg hentelés. 165 percben! De így is jobb, mint a korábbiak...

grimlock_and_optimus_prime_by_galiades-d3hrylu.jpg

Michael Bay és a Paramount találkozása a Transformers franchise apropóján aranybánya mindkét fél részére, csak éppen mi, mozinézők, akik pénztárcájából gazdagodnak, fanyalgunk, annak ellenére, hogy igazolódó prekoncepcióink ellenére mindig beülünk a következő alakváltós-opuszra. Pedig olyanok ezek a filmek, mint az ismert magyar népmese, Michael Bay hoz is egy filmet, meg nem is. 165 percnyi játékidővel, a belerakott CGI-orgiával, robbanásokkal, némi hússal elhiteti, hogy kapunk is valamit a pénzünkért, de amikor kijön az ember a moziteremből, már el is felejti mit látott. Amikor hazafelé felhívtam egy ismerősömet, hogy megosszam vele, milyen volt a film, nem jött ki belőlem más csak címszavak: Optimus, robbanás, fenék, Mark Walhberg, melltartócsipke, robbanás (ja, bocs, már említettem), ööö és forrónacik. Alapvetően ezzel nem is hazudtam, mert az ezeket összekötő matéria, amit dramaturgiának hív a köznyelv, teljesen esetleges.

MICHAEL-BAY_510x317.jpg

Pedig Michael Bay és az előző trilógia utolsó darabját is jegyző Ehren Kruger úgy tűnik sokat töprengett azon, hogy valami működőképes, több szálon futó történetet hozzon össze, de érthetetlen módon a már többször citált 165 perc sem elég, hogy minden normálisan legyen felfűzve egy történeti szálra. Sőt, az ember gyakorlatilag abba fárad bele, hogy ennyi idő alatt folyamatos akció zajlik, és a kisebb leállások nem elégségesek arra, hogy megpihenjen a néző. Pedig az alapfelvetés okos: miután a transzik jól legyakták a legutóbbi részben Chicago ¾-ét, az emberiség köszönte szépen, nemcsak az álcákból nem kérnek többé, hanem en blcoc az alakváltókból. Csak néhányan kapnak „menedékjogot”, de ők is bujkálnak (mert egy Temető szele vagy valami ilyesmi nevű titkos kormányszerv levadássza őket), a texasi csóringer autószerelő/hobbifeltaláló Cade Yeager (Mark Wahlberg) pedig véletlenül rá is akad egyre. Innen indul minden probléma, a nevezett hivatal jól rajtukcsap, ezután menekülni kell. Kiderül, hogy van egy Vesztegzár nevű (álca?) fejvadász, aki a kormányszerv bábáskodása mellett Joshua Joyce-nak (Stanley Tucci), az ambiciózus performanszművész/feltaláló/gyártulajdonos számára passzolja le a robikat, hogy az aztán beolvassza azokat, kinyerje belőlük a transzforiumot (egy új elem), és csepp alakú hangszórót, vagy Berettát gyártson belőlük (WTF?).

OK, értem én, sokan mondják, egy Transformers jellegű látványfilm „nem a történetről kell, hogy szóljon”, de ne áltassuk magunkat, ez csak önmagunk becsapása! Hiába néznek ki jól a harci jelenetek, hiába frankó minden átalakulás, és hiába nagyon menők és méltóságteljesek a dinobotok, ettől még a motivációk, a miértek, és a „dehogyisnemek” súlytalanok, érthetetlenek, és ahogy fentebb már írtam, esetlegesek.

Gyermekkorom meghatározó élménye volt a Kandi Lapok gondozásában megjelent Transformers képregény-sorozat, a mai napig, már felnőtt fejjel is nosztalgikus érzés fog el, ha meglátom a polcomon a füzeteket, de egyszerűen elborzaszt a Michael Bay nevű hurrikán ténykedése. Tisztában vagyok azzal is, hogy két lábon járó robotokat, akik akár magnókazettává is alakulhatnak, nehéz hihető módon, realisztikusan a vászonra álmodni, és nem is akarok azon obskúrusok sorába állni, akik számára sikk ekézni a „direktort”, de könyörgöm! Nem azzal lehet árnyalni egy karaktert (aki ráadásul robot), hogy olyan külső attribútumokat aggat rájuk a forgatókönyvíró, mint sörhas, szakáll, szivar, szamuráj-szerkó, vagy háromnegyedes Neo-kabát! EZEK ROBOTOK! NEM EMBEREK! NINCS SZŐRZETÜK, NEMZETI IDENTITÁSUK ÉS DIVATÉRZÉKÜK SEM!!!

Bemutató1.jpg

Igen, róluk beszéltem!

Ezek ellenére azonban még így is meg lehet kockáztatni, A kihalás kora az eddigi legjobb Transformers epizód (az utóbbi kettőt biztosan simán veri), mert azokat az idegesítő mellékzöngéket, amik korábban jellemezték a filmeket (Witwicky szülők bohóckodása, a legrosszabb vígjátékok vicceskedő bronxi fekáit idéző Ikrek, és egyéb tragikus mellékszereplők), szerencsére kiirtották a szkriptből. Természetesen humora még továbbra sincs az alkotóknak – sőt, innen üzenem, hogy a tréfásnak szánt mondatok egyáltalán nem viccesek –, de ezeket továbbra sem sikerült likvidálni, kinőni. A szereplők továbbra is egydimenziósak, Mark Walhlberg karaktere egyáltalán nem lesz mélyebb az által, hogy valamilyen elmés beszólás során 32-edjére is kihangsúlyozzák, ő olyan konzervatív apuka, aki félti a snittenként más feszülős nadrágban feszülő (haha) 17 éves kislánya szüzességét. Pedig Tessa (Nicola Peltz) nagyon okos, talpraesett, és ő az igazi felnőtt, az egyébként csonka családban (ezek csak 6-10 alkalommal hangzanak el). Na, és ott a pasija, akiről mantraszerűen megállapítják, hogy remek járművezető/sofőr/rallyversenyző. Az egyetlen ember, aki kisebb jellemfejlődésen megy át, az az invenciózus feltaláló, Stanley Tucci, bár a film utolsó harmadában (ami a felvevőpiac nagysága miatt, és a hollywoodi trendeket követően, de történetvezetésileg indokolatlan módon Kínában játszódik), majdnem sikerül az ő jellemét is bazári hülyéskedésre késztetni. További idegesítő mellékzönge, hogy a film két robot antagonistája közül az egyik a játékidő 95%-ában nincs is jelen, a másik pedig kétszer egy percre tűnik fel, majd bejelenti, még visszajön.

transformers_4___optimus_prime_riding_grimlock_by_rawlsy-d752he3.jpg

Ezeket persze feleslegesen írom le... A dinobotok miatt, úgy is megnézed (akárcsak én is még egyszer), akik ugyan szintén keveset vannak a színen, de legalább olyanok, mint amilyennek a trailerben is látszanak. Állatiasak, drabálisak, nem viccelődnek, sőt, nem is beszélnek, de szétzúznak mindent, ráadásul Optimus meglovagolja Grimlockot. ATOM! Ez ugyan nem menti meg a filmet, de ha már ki kell emelni valamit, hát legyenek ők.

Transformers: A kihalás kora (Transformers: Age of Extinction, 2014) - színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 165 perc
- Értékelés: 10/5 raptor
- Rendezte: Michael Bay
- Szereplők: Peter Cullen (Optimusz fővezér hangja), Mark Wahlberg, Nicola Peltz, Stanley Tucci


Kapcsolódó cikkeink:
Transformers - kritika
Transformers 2: A bukottak bosszúja - kritika
Transformers 3: A hold sötétsége - kritika
Transformers 4: A kihalás kora - kritika (st ranger)
10 dolog, amit mindig is tudni akartál a Transformersről, de nem merted megkérdezni - podcast
5 Transfromers-sztori, amit nem ismersz, pedig kéne - elemzés

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: kritika sci-fi robot Transformers Mark Wahlberg Stanley Tucci Michael Bay Nicola Peltz Transformers: Age of Extinction Peter Cullen Transformers: Revenge of the Fallen Transformers: Dark of the Moon Optimus Prime Bumblebee Ehren Kruger Transformers: A kihalás kora

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr896418931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.26. 09:22:09

csak jelzem, hogy már a képregényekben is volt bajszos robi, és szamuráj is. ;)

Mindjárt keresek képeket is.

img3.wikia.nocookie.net/__cb20081223203017/marveldatabase/images/thumb/3/3a/Transformers_Vol_1_80.jpg/300px-Transformers_Vol_1_80.jpg

img1.wikia.nocookie.net/__cb20081223202816/marveldatabase/images/thumb/2/26/Transformers_Vol_1_60.jpg/300px-Transformers_Vol_1_60.jpg

Ez a két kép ugyan arról az álcáról van, bajszost még keresek.

Ezért kérdeztem az előző posztnál, hogy mi a cél vele, mert konkrét tévedésekkel van tele.

Dr. Hardlove · http://roboraptor.blog.hu 2014.06.26. 22:17:09

@doggfather: Ez a Husáng nevű álca az egyik kedvencem volt a képregényben. De a külsőségei teljesen másodlagosak, attól, hogy így néz ki, még nem volt egy szamuráj ;)
Ez a Drift nevű jószág a filmben azonban folyamatosan senseinek szólítja Optimust!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.06.27. 14:54:18

@doggfather: Bajusz: Scourge, Wreck-Gar így elsőre. Van választék. :-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.27. 19:32:20

@Dr. Hardlove: nana, egy tiltott kibertroni harcművészet egyik utolsó művelője volt, azért jellemében is kicsit szamurájos volt. ;)

Nekem is ő volt a kedvencem, és mikor először láttam páncél nélkül, hogy ő egy piros zöld tank akkorát csalódtam, mint ide lacháza. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.29. 07:54:44

nah, megnéztem a filmet tegnap én is, és azt kell mondjam tetszett. Talán az eddigi legjobb tf film lett.

Ami bejött:

-Nem volt egy darab witvicky sem!
-A dinobotok ötletesen lettek bevezetve (bár nem értettem, hogy swoop miért volt kétfejű dinó és robot alakban is, illetve, hogy miért nem fért bele Sludge 5. tagnak ha már a másik 4 dinobot ott volt.
-Galvatron története is szépen lett átvariálva Unicron nélkül is.

Ami nem:
Az első 40 perc, nem is értem, hogy így a 4. filmhez minek kellenek még emberek?! Lehet nem lenne csak másfél óra, de mostanra már simán lehetne CSAK robikkal teli a film.

A szamuráj, meg a dagi/szivaros még csak csak okés, de a zöld amelyiknek ballonkabátja volt az ár nekem is nagy vattafakk volt.

Illetve az se volt világos, hogy az autobotok miért verekszenek egymással állandóan?!

Dr. Hardlove · http://roboraptor.blog.hu 2014.06.30. 09:11:26

@doggfather: Valszeg a kétfejű Swoop-ba integrálták Sludge-ot is! :D
Nem tudom, ezt az anomáliát én sem értettem.

Az autobotok verekedése a maga primitív módján szerintem azt akarta árnyalni, hogy Opti hiányában nem volt egy erős kezű irányító, és hatalmi harcokat vívnak a háttérben a srácok.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.30. 12:27:22

@Dr. Hardlove: igen ez a magyarázat nem rossz (hatalmi acsarkodás), a podcastban hallottam, csak azt a ez után komment írása után hallgattam meg, így került bele ide ez a mondat.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.07.01. 12:53:52

@doggfather:

Nekem nem volt világos, hogy mit keresnek Lockdown hajójában raboskodva de már eleve dino alt móddal.

Egyébként sajnos nem volt ott a többi négy dinobot sem, spinosaurus dinobot nem volt anno, viszont hiányzott Snarl (Stegosaurus) is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.01. 13:28:32

@Pocakos focista: közben átbeszéltük egy másik blogon, és tényleg csak grimlock maradt a régi, illetve őrajta esett a legkevesebb változás talán.

A film szerint ők is lovagok, mint Optimusz csak őket már befogta Lockdown.
süti beállítások módosítása