A képregényvilág egyik legikonikusabb alakja idén lett 75 éves, így megérdemli, hogy valaki végre elmesélje, honnan jött (MEGINT), miként lett azzá a gótikus detektívvé, akit már nemcsak a médium rajongói, hanem a Christopher Nolan-féle filmek után majdnem az egész világ istenít. A képregények kiadása egy hatalmas iparág, amit fellendített az ezen nyugvó filmek megfékezhetetlen gyártása – nem a Ződ „majdnem Deadpool” Lámpásra gondolok –, és tisztában kell lenni eme médium pénzügyi vonzatával, DE azért mindennek vannak határai! A Scott Snyder féle új eredettörténet sokaknál teljesen jogosan veri majd ki a biztosítékot.

Születésnapok alkalmával néha az ember elmereng azon, honnan jött, mit tett le eddig az asztalra, miken ment keresztül, és találgatja, hogy mi is áll még előtte. Nem volt ez máshogy a Batman képregényekkel sem az elmúlt időszakban.  Scott Snyder és a DC csapat már valamikor tavaly nyáron (nem tudom pontosan mikor kezdődött ez az agyrém, bocs) elkezdte hinteni a morzsákat, hogy hamarosan, valami nagy, hatalmas és sosem látott (khm) fog hamarosan bekövetkezni az éppen futó Batman univerzumban. Nem sokra rá ki is derült, hogy mi is ez a gigászi projekt, amin már nagyon régóta fáradoznak a fiúk: Batman Zero Year.

Akkor most tekerjük vissza egy kicsit az idő kerekét, mondjuk úgy 1987-ig. Tudni illik ebben az évben jelent meg Frank Miller Batman Year One-ja, ami Batman eredetének históriája volt. Nem is inkább az eredetnek, hanem egy ember, egy szimbólum és egy eszme egybeolvadásának története. A képregény bár csak négy részes volt, nem pedig egy tucat (és ugye a különböző tie-inekről már ne is beszéljünk), megtudhattuk belőle, hogyan kezdődött Gordon és Batman kapcsolata, hogy ténylegesen mennyire romlott Gotham, és hogyan lett Bruce Wayne-ből Denevérember. A történet arra mutatott rá, hogy a kezdetekkor az úrfi elég szerencsétlen volt, és idő kellett ahhoz, hogy azzá váljon, akire ma Batmanként gondolunk. Nem utolsó sorban az olvasó bizonyos fokig tudott azonosulni a karakterrel, és itt nem feltétlen csak Bruce-ról, hanem Gordonról is beszélek, mivel hihetetlenül emberiek voltak. A ’87-es képregény személyes véleményem szerint az egyik legjobb Bőregér sztori, és méltán kap helyet a piedesztálon a Long Halloween vagy a The Dark Knight Returns mellett.

No de kicsit elkanyarodtunk a témától. Snyder első kettő (ami igazából egy) Batman történetében egy igen erős karaktert kaptunk. Nos, mondjuk ki, egy badass Batmant, és ez így is van rendjén, mivel a képregényolvasó ingerküszöbe is egyre feljebb és feljebb emelkedik, így a hősnek is követnie kell a kor szellemét, már nem elég a 60-as 70-es évek gyermekded hőse, egy igazi tökös „belevezetem a batmotorom a helikopteredbe, te gazfickó” hős kell. Az egész baglyos sztori nagyon megállta a helyét. Gotham és Batman is kapott újat. Ezt azért fontos kiemelni, mert a szuperhős képregények igencsak repetitívvé váltak. Hősünknek van uszkve 25-30 gonosz kispajtása, akiket szépen elagyabugyál, aztán leporolja kisköpenyét és kéri is a következőt. Mind a Baglyokkal – a titkos társasággal, akik Gothamet végig irányították –, mind a kb. halhatatlan gyilkológépekkel kapott valami újat a Batman-univerzum. A kis apróságok is nagyon a helyükön voltak, például amikor Batmant elkapják, bebörtönzik és megpróbálják az őrületbe kergetni, a képregény oldalai 90 fokkal forognak. Mennyi parányi ötlet, hogy az olvasóval úgy láttassuk, hogy hősünk megőrült, hogy fejjel lefelé tartja a füzetet! Zseniális. Aztán persze jött az ezernyi tie-in (lásd.: ha meg akarod tudni a teljes sztorit, akkor vedd meg az össze valamilyen szinten Batmannel összefüggésben lévő és jelenleg is futó DC füzeteket), és a Death In The Family ciklus, amiről csak annyit mondok, hogy aki kitalálta ezt a Joker ábrázolást az egy zseni és elmebeteg is egyben.

Egy kicsit hosszas bevezető után elérkeztünk eredeti témánkhoz: a Batman Zero Year-hez. Az első, ami feltűnik, az a szép minimalista dombornyomott borító, meg kell mondani, hogy pofásnak pofás. A harmadik oldalon ott is feszít hősünk teljes Bőregér szerkóban egy motoron, hátán nem köpeny lóg, hanem egy nyílpuska. El is mosolyodtam, amikor először láttam, hogy át lettem verve, hát ez valami kemény cucc lesz, van már ruha meg minden, mert azért mégsem mertek hozzányúlni a Miller-féle sztorihoz, maximum továbbfűzik vagy valami. Aztán lapoztam. Valóban nem nyúltak hozzá, hanem fogták az egészek és kidobták a kukába. Nos, adott egy maszkmester Bruce Wayne, adott a Red Hood Gang, adott Edward Nigma, meg az egész ismert rouge gallery. Na most kérem szépen, nem akarok hazudni, hogy hol, de egyszer hallottam/olvastam egy nagyon jó gondolatot: Batman – amikor már egy ideje Batman volt – szabadította rá a rengeteg gonosztevőt Gothamre. Mindegyik őt akarta legyőzni, mind azt akarta, hogy ő legyen az Egy, aki megfékezi a Sötét Lovagot. Batman jelenléte a kiváltó ok arra, hogy miért van ennyi szupergonosz/félőrült/Joker a városban. Ez egy zseniális elmélet, és megállja a helyét az eddigi kánonban, hiszen a Year One-ban „még csak” a korrupt rendőrök és a maffia ellen szállt harcba a Batman. Emberekkel, hús-vér, romlott egyénekkel harcolt. Alapvetően tőlük akarta megszabadítani a várost és igazságot tenni ott ahol a törvény már nem tud. Nos, ez nincs benne. A történet elnagyolt, semmilyen. Bruce maszkban rohangál, elkapják és elverik. Aztán Bruce maszkban rohangál, elkapják és elverik. Majd egy gyors reveláció után gúnya fel, rájönni dolgokra, elmenni abba a bizonyos gyárba, végignézni, ahogy egy bizonyos ember beleesik egy bizonyos zöld trutyiba miközben röhög, és hipp-hopp így lett a ChocaJoker. Ezt természetesen egy füzet közepén, mert három panellel arrébb már jön Mr. Edward Nigma és indul a második menet. Eme füzet végén pedig Bruce szájából az „I am the night” teljesen üresen hangzik. Gyors, kapkodó, semmilyen képregény ez. Igen meg kell hagyni, hogy vannak benne szép apróságok, mint például az első Batman (Detective Comic #27) borító interpretálása; a füzetek végén lévő pár oldalas történetekből megtudhatjuk, hogy mi történt akkor Bruce-szal, amikor az egész világ azt hitte, hogy halott. Ezek is érdekesek, de annyit megint csak nem adnak a nagy képhez, ezt a pár oldalt is lehetett volna az alapsztorihoz passzírozni, hogy ne látszódjon ennyire összecsapottnak. A nyomozgatós részek is el vannak nagyolva, nincsenek válaszok, nem volt semennyire katarzisérzésem.

Az idő kérdése is problémás. Year Zeroról beszélünk, vagyis egy évről, és fizikai képtelenség, hogy ennyi minden történjen. Megint csak vissza kell kanyarodnunk Millerhez és ahhoz a konstrukcióhoz, amelyben zseniálisan van felépítve az idő. Lassú, érezhető, emberi. Ez a képregény sokkal jobban hasonlít egy olyan filmre, amely két órába szeretne belezsúfolni egy évnyi történetet, így rengeteg mindent kihagy, elengedi az olvasó kezét, nem vezeti végig a történeten. A füzet magára hagyja az olvasót. Persze a szájbarágás sem jó dolog, viszont a Zero nagyon kevés támpontot nyújt azokhoz az esszenciális kérdésekhez, amikre az olvasónak tudnia kell a választ, ahhoz, hogy úgy rakja le a képregényt, az adott számára valami pluszt, olyat, amit eddig nem tudott. Az író és az olvasó közötti sosem kimondott cinkos kacsintásról beszélek, amikor az alkotó olyan dolgokba nyújt bepillantást a befogadó számára, amiről a karaktereknek még fogalmuk sincsen.

Capullo képi világa egyedi, magával ragadó és kifogástalan. Külön pozitívum, hogy van a képregénynek egy tipikus színvilága és hangulata, amely egy kicsit eltér az eddig megszokott sötét atmoszférától. Ezen a ponton nem kell keresni semmilyen kivetnivalót, a rajz teljesen kiegészíti a szöveget, a központozás és a szisztematikus panelfelépítés kifogástalan lett. Capullo Batmanje egy élettel teli hús-vér Batman, a világ, amiben él, pedig akár valós is lehetne.

Ez a képregény az egoizmus győzelme a tényleges író fölött. Akármilyen relaunch is volt, akármennyire is szeretnének képregényeket eladni, nem lehet megengedni ilyen felesleges köröket. Akkor már inkább készüljön ténylegesen egy új eredettörténet, ne pedig régi sztorik egymásra dobálása és elnevezése nulladik évnek. Az első annuallal ki lehetett volna váltani ezt az egészet, amiben Wayne megrögzötten keresi szülei gyilkosságát elrendelő titkos társaság nyomait. Persze rájön, hogy sosem létezett semmilyen összeesküvés, amiben szülei halála kulcsfontosságú szerepet játszott, halálukat az emberi romlottság és gonoszság okozta. Ez motiváció, ez eredet, ez tűz ki célt. A rádöbbenés, hogy egy korszellem legyőzésére egy ember kevés, így születhet meg egy entitás, egy eszme, egy hős.