Amikor kijön bármi, ami új és kémes, legyen szó akár egy regényről, akár a soron következő Bond-filmről, hiába vagyok rá kíváncsi, mindig ott motoszkál bennem a félelem és rettegés, hogy valami igazán nyugtalanítóan rossz közeleg. Van egy teóriám, mely szerint a kiugróan jó kémtörténetek egybeesik a valódi kémek halálával, vagyis a hidegháború végével és a Szovjetunió szétesésével (véleményem szerint a Bond-filmekre ez különösen igaz, Roger Moore óta nem volt egy sem jó). Szerencsére van köztünk egy John le Carré, aki (nagy valószínűség szerint) kém volt, bő ötven éve pedig kémregényíró, aki minden alkalommal következetesen rácáfol erre a hipotézisemre. Az 1999-es Single & Single kapcsán sincs ez másképp, holott a könyv nagyon vastagon kilóg a műfaj keretei közül.

Manapság nem elegendő egyetlen zsáner területén alkotni, néha nem árt többet is belekeverni a pakliba. Charles Stross a Mosoda-akták sorozatban nem húzta az időt, úgy gondolta, ha már lúd, legyen ezerkilós, és úgy döntött, itt az ideje egy nagy rakással zsonglőrködni. A Pokoli archívum című nyitódarab és a hozzácsatolt A Betontehén-akció annyi műfajjal játszik egyszerre, hogy felsorolni sem lehet mindet.