Leírás

Roboraptor Blog - Ahol a geekoszféra kezdődik...

Facebook

Utolsó kommentek

Címkék

A napokban szerencsétlenül járt autógyári munkás sorsa önkéntelenül is hozzá járult, hogy sokan azt hihessék, a Terminator-filmekben is látott robokalipszis elkezdődött, de muszáj elárulni, ez még nem az. A héten mozikba került Terminator: Genisys kapcsán összeszedtünk pár filmet, amelyek igencsak borúlátóan látják az emberiség jövőjét a mesterséges intelligencia térhódításának árnyékában. Az angolszász filmkészítés szerencsére az elmúlt évtizedekben elég sok olyan történettel látott el minket ahhoz, hogy a kezdetektől megnézzük, hogyan nőnek majd szépen lassan a fejünkre kedvenc háztartási eszközeink feltúrbózott unokatestvérei.

1. Amikor valami félresiklik:

Rövidzárlat (1986)

A történet szerint egy harcászati robotokat fejlesztő cég központjába szó szerint beüt a ménkű, s életre kelti az egyik kísérleti gépet, 5-ös Johnny-t. Szerencsére az emberiségnek nem igazán kellett itt még rettegőre fognia. A rövidzárlat következtében a főhős robot többé válik annál, mint amire programozták, képes lesz érzelmek kifejezésére, valódi személyisége lesz, a körülötte kialakult káoszból pedig inkább menekülőre fogja. Sajnos lánctalpakkal és beépített lézerfegyverekkel alapból elég nehéz a beilleszkedés, pláne ha az egész amerikai hadsereg az ember robot nyakában liheg.

A Rövidzárlat szerintem sokunk gyermekkorát tette szebbé, ugyanazon a videókazettán őrizgettem évekig, mint amin a közel hasonló történetű E.T.-t is.

Az emberi történelem nagy fordulópontjait számos esetben véletlenek, balesetek okozták, simán elképzelhető, hogy egy valódi, emberi tulajdonságokkal rendelkező mesterséges intelligencia is hasonló hiba folytán jöjjön létre, akkor pedig bíznunk kell a jóindulatában. 

Rövidzárlat (Short Circuit)

Rendező: John Badham, szereplők: Steve Guttenberg, Ally Sheedy, Tim Blaney


2. Amikor még azt hisszük, hogy tudjuk kezelni:

Ex Machina (2015)

A rövidzárlattól eltérően az Ex Machina története már egyel tovább megy. A főszereplő IT-iparmágnás tudatosan akar kifejleszteni olyan mesterséges intelligenciát, amely képességeiben egyenlőséget mutat már az emberekkel. Vannak dolgok azonban, amelyekkel - lehet ő akármekkora zseni és filozófus - nem nagyon sikerült előre számolnia. AVA, a kifejlesztett többedik generációs robotnő minden emberi és mesterséges képességét beveti, hogy ki tudjon szabadulni a kísérleteknek helyt adó börtönéből. Az Ex Machina egyik talán legfontosabb kijelentése, hogy építhetünk embernek kinéző robotot, modellezhetjük a lehető legtökéletesebben agyunk működését, de attól még nem olyan lesz, mint mi.  Ha uralkodni akarunk rajta, az ellenállást fog szülni és azt már nem igazán lehet majd zsebre tenni. 

Ex Machina

Rendező: Alex Garland, szereplők: Alicia Vikander, Oscar Isaac, Domhnall Gleesom


3. Amikor rájövünk arra, hogy ebből tényleg baj lesz:

Én, a robot (2004)

Az Isaac Asimov törtéténe alapján készült film egy kicsit már távolabbra kalauzol minket a jövőbe. Egy szintén robotokat fejlesztő vállalatnál meghal az egyik projektfejlesztő. A nyomok alapján az első számú gyanúsított egy android. A robot társaitól valóban eltérő viselkedésmintákat mutat, a főszereplő nyomozó számára azonban egyre inkább egyértelművé válik, hogy a gép valójában ártatlan és a gyilkosság hátterében egy sokkal nagyobb, világraszóló összeesküvés áll, amely végeredményében az emberiség pusztulásával fog járni.

A téma tehát itt is hasonló és egy már zabolázhatatlan és kiismerhetetlen szuperintelligencia térnyerését vizionálja. Bár az előző két filmtől eltérően az Én a robot semmilyen értelemben nem egy felejthetetlen alkotás, de szépen játszik azzal gondolattal, hogy amire az ember kapcsol, baj lehet, már simán lehetséges, hogy réges rég belesétáltunk egy általunk létrehozott mesterséges intelligencia csapdájába.

Én, a robot (I, robot)

Rendező: Alex Proyas, szereplők: Will Smith, Bridget Moynahan, Alan Tudyk


4. Amikor elveszítjük az irányítást:

Terminator (1984-2015)

A Terminator-filmek történetéről ha leválasztjuk az időutazós vonalat egy elég tiszta és szomorú kijelentéssel találjuk szemben magunkat: az ítélet napja lényegében elkerülhetetlen. A sorozat első három részében a Connor dinasztia egy átprogramozott "halálosztó" robottal az oldalán (Schwarzenegger) óriási erőket bevetve próbálta meg megakadályozni a gépek világuralomra törését. Egészen a harmadik részig úgy tűnt, hogy ezt talán sikerül is elkerülni, de aztán a jövőből mégis érkezett egy még fejlettebb és a korábbiaknál is kifinomultabb gyilkos gépezet. A Skynet nevű mesterséges intelligencia végül mégis működésbe lépett és elkezdte módszeresen elpustzítatni az emberiséget, egy újfajta háborús kort elindítva.

A legérdekesebb a még 80-as években indult sorozatban, hogy folyamatosan reflektál a kor technológiai fejlődésére. A második részben a Skynetet egy laboratóriumi szuperszámítógép jelentette, a harmadikban pedig már egy minden géppel kapcsolatban álló, az internetet lehetőségeit kihasználó intelligens és kegyetlen program. A 2010-es évekre a nyugati ember tulajdonképpen már a technológia fogjává vált, a számítógépek még öntudatlanok de észrevétlenül máris teljesen körbe fonták életünk minden egyes apró szegmensét, elég félelmetes belegondolni, hogy ez bármelyik pillanatban ellenünk fordíthatóvá is válik.

The Terminator (1984), Judgment Day (1991), Rise of the Machines (2003), Salvation (2009), Genisys (2015)

rendezők: James Cameron (1-2), Johnathan Mostow (3), McG (4), Alan Taylor (5), főszereplő: Arnold Schwarzenegger

5. Amikor már ők irányítanak:

Mátrix trilógia (1999-2003)

A Wachowski testvérek trlilógiája egy olyan nem túl távoli jövőbe kalauzolja el a nézőket, amikor már a nagy háború után javában a robotok irányítanak és kényelmetlen rabszolgasorba kényszerítették szinte az egész emberiséget. Lázadóknak már csak a föld alatt rejtőző apró csoportja maradt csak, miközben a mindent uraló gépek emberek millióit tartják egy fajta krionikus álomban, hogy a testük által termelt energiát hasznosíthassák. Az ellenállóknak nem maradt más választásuk, mint hogy a robotok által generált mesterséges valóságban is felvegyék a küzdelmet a gépek ellen.

Az ipari forradalom óta az emberiség a rabszolgaságot szépen lassan egyre fejlettebb gépekre cserélte le, melyek most már lassan mindenben kiszolgálóinkká váltak, hát bizony elég kemény helyzet, hogy pont azok számára váljunk egyszerű használati eszközzé, nyersanyagforrássá (duracellé), amelyeket épp az ellenkezőjére terveztünk.

Az első rész filozofikus mélységei után sajnos a folytatások már egyszerű tűzijátékká silányodtak, de a befejezés szerencsére (még ha igen giccsesen is), megcsillogtat valami reményszerűséget a számunkra.

A három nagyjátékfilm mellett forgalmazásba került egy animációs sorozat is még 2003-ban Animatrix címmel, a rendkívül formagazdag rövidfilmek közül néhány pont azt az utat járja be egyébként, hogyan lett a XX. század legvégén virágkorát élő technokrata társadalomból egy gyakorlatilag önmaga által leigázott kihalás szélén táncoló faj.

Matrix (1999, 2003 II-III.)

Rendezők: Andy és Lana Wachowsky, szereplők: Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss

 

A szingularitással és annak következményeivel a jövőkutatás már hosszú ideje foglalatoskodik, már csak a “jobb félni, mint megijedni” elv alapján is. Az Index nemrég közölt remek összeállítást a témában, érdemes ezt is elolvasni.

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!

Címkék: film sci-fi elemzés szingularitás Terminátor Matrix Ex Machina Terminator Genisys Rövidzárlat

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://roboraptor.blog.hu/api/trackback/id/tr847595420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zriff 2015.07.06. 16:15:50

A robocop, vagy a surrogates is sötétebben kezeli a robot, és az ember viszonyát.

Tisztességes Természettudomány 2015.07.06. 21:39:08

Egy roboraptor ilyenkor sír a gyönyörtől, mert 1 hónap különbséggel jött a Jurassic World és a Terminator 5.

20 éve erre vártál...:)

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2015.07.06. 22:16:51

Automata? Ebben a következő evolúciós lépcsőfokként jelennek meg, mint az élet fennmaradásának letéteményesei.

Void Bunkoid 2015.07.06. 23:50:54

@zriff: bezonyám.

Geek körökben általában nagy vita kérdése, hogy egy robocop vs terminator összecsapás hogyan végződne.

Az én tippem az, hogy Skynet valamiért nagyon elbaltázta azt, hogy emberből készült robotokat gyártogat, hiába diverzánsnak szánja őket, egy alapvetően túlerőben levő mesterséges intelligencia ugyan mi a francot akarna diverzióval, egy egyszerű képlet alapján full frontális támadással egyszerűen elsöpörhetné az emberiséget :))) naszal, páncélozottság-felépítés alapján még a buta esetlen ED-209 is cafatokra tépne bármilyen terminátort :)

nemecsek ernő áruló 2015.07.07. 05:39:12

"Az első rész filozofikus mélységei után sajnos a folytatások már egyszerű tűzijátékká silányodtak"
Megmondta az Architect: lesz, amit a szavaimból érteni fogsz, és lesz, amit nem.

Kifejezetten örülök, hogy a nagy többség nem értette a Mátrix 2-3-at, és csak a tüzijátékot látta benne, és nem tetszett neki, utálnék mainstream lenni. :D

inkvisitor 2015.07.07. 08:55:59

@Void Bunkoid: Véleményem szerint a Skynet valami erőforrásban komoly hiányt szenved, azért kénytelen egy limitált számú hadsereggel harcolni. Ha belegondolsz, hogy a számítógépek gyártása milyen komoly és sérülékeny infrastruktúrát igényel, ( ritkaföldfémek bányászata, feldolgozása, alapanyagok, chipgyártás, milliónyi részfeladat) ráadásul a szükséges nyersanyagforrások földrajzilag szétszórtak és/vagy radioaktivitással szennyezettek, könnyen lehetséges, hogy a gépek gyártása csak hosszútávon biztosított túlerőt. Viszont az emberek részéről a gyors szaporodáson kívül az a kérdéses, honnan van élelmük? A terminátor jövőjében mindkét félnek komoly ellátási problémái vannak. Az embereknek a kaja hiányzik, a gépeknek az egész ellátásái lánc.

shitgun 2015.07.07. 10:58:22

@nemecsek ernő áruló: imádom amikor a Mátrix filmekbe valaki hatalmas mélységeket lát bele:) Mikor még aktuálisak voltak a Mátrix filmek, azokon az embereken röhögtem a legjobbakat, akik hosszadalmas filozófiai okfejtésekkel magyarázták el ezt a két mondatba besűríthető sztorival rendelkező szórakoztató blöfföt:)Ezek szerint maradtak még renegát hívők, akik a Mátrixra mint valami bölcsek kövére tekintenek.

nemecsek ernő áruló 2015.07.07. 11:29:21

@shitgun: Azok tényleg vicces emberek, rajtuk én is jót szoktam szórakozni. :)

Nem hinném, hogy különösebben erőlködni kéne azon, hogy hűmekkorafilozófiaimélység, meg faszom, tökre lényegtelen. Azt se mondtam, hogy én ilyesmit látnék a Mátrixba. Csak egy cyber kungfu akció sci-fi thriller, semmi több.

Egyszerűen csak a Mátrix 2-3 pontosan olyan, mint az első rész. Se több, se kevesebb. A végső magyarázat pedig amit a 2-3 adott a mátrix létezésére, és Zionra, teljesen kielégítő, és tökéletesen lezárja a történet szálat, amit az első rész felvetett, sőt, rengeteg olyan kérdést is megválaszol, ami mondjuk már az első rész megtekintése közben, az "everything wrong with Matrix" fejtegetések során felmerül.

shitgun 2015.07.07. 11:34:41

@nemecsek ernő áruló: én azért csalódtam a 2-3. részekben, főleg a harmadikban, mert egyszerűen laposak voltak. Volt egy (nem teljesen saját) teóriám a befejezést illetően, mely szerint a poén az lett volna, hogy Zion meg az egész "való világ" még mindig bőven a Mátrix része, Neo meg a többi makimajom meg csupán hibakereső és/vagy teszt szoftverek. Na az odavert volna, így viszont csak egy jó kis lövöldözés, meg pár igazán kínos pillanat kerekedett ki belőle, leöntve egy rakás blöff-maszlaggal.

nemecsek ernő áruló 2015.07.07. 11:35:58

@shitgun: Dehát pontosan ez volt a befejezés, hogy Zion, meg az egész "való világ" bőven a Mátrix része, konkrétan ki is volt mondva. :O

Bambano 2015.07.07. 11:58:59

volt még a gyilkos robotok (runaway), ahol meghekkelt robotok gyilkoltak, a 200 éves ember, a chappy, az automata, stb.

nagyjából mind arról szólt, hogy amelyik robotban az mi elég fejlett, az mind szabadulni akar.

shitgun 2015.07.07. 12:12:31

@nemecsek ernő áruló: na aztán huné volt ez kimondva? mert jó rég láttam ugyan, de az rémlik, hogy a padon ücsörgött az Orákulum meg a Tervező, és megbeszélték, hogy fegyverszünet.

nemecsek ernő áruló 2015.07.07. 12:19:08

@shitgun: Az Architect Neonak végig erről beszél, a Reloaded vége, és utána Neo állapota ordítja a képedbe. A Kalapácson az orvosi szobában a beszélgetés is szintén lényegében kimondja, hogy mi van. De mondom, nem mindenki értheti is a Mátrix végét, és erről beszéltem, amikor örömömet fejeztem ki, hogy a többség nem érti, csak a csimm-bummot látja benne. :)

shitgun 2015.07.07. 12:23:27

@nemecsek ernő áruló: A Tervező marhára nem erről beszél, arra emlékszem. Ez inkább csak wishful thinking, hogy a szar filmből jó legyen:)

nemecsek ernő áruló 2015.07.07. 12:25:06

@shitgun: Hát akkor javaslom, nézd meg újra, mert nagyon-nagyon erről beszél egész végig! ;)
Hétvégén néztem újra a trilógiát.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.07.07. 12:25:14

a rövidzárlat második része sztem sokkal jobb. :D

protézisesh 2015.07.07. 13:29:19

A Rövdzárlatot nem szeretem (kevésbé polkorrektül: szerintem szar).

Viszont idegrohamot kapok az I, Robot-tól, ami az Aasimov-féle robot-világot vazelin nélkül kúrja seggbe, aztán a szájba... Az a film kurvára nem arról szól, amiről a robot-világ. Aasimov robot-univerzumában meghibásodott robotok fordulnak elő, amiket jó robotok segítségével fékeznek meg az emberek. A film meg távolról sem ilyen. :( Mintha Anyám tyúkja címmel kijönne egy film, ami a tyúkpörkölt elkészítéséről szól...

b_aranka 2015.07.07. 13:34:01

jó, oké ez sorozat, de minden idők legjobb robot-ember konfliktusa az a BATTLESTAR GALACTICA!
amikor nem tudhatod mi vagy, az állandó menekülés a remény és annak elvesztése: óriási feszültség! Zseniális sorozat (kár hogy a végét összecsapták)

GERI87 2015.07.07. 16:14:06

Ezekből csak az Ex machinát nem láttam, de nem is várok tőle sokat...

Macropus Rufus 2015.07.07. 16:32:28

@shitgun: "mely szerint a poén az lett volna, hogy Zion meg az egész "való világ" még mindig bőven a Mátrix része,"
és tényleg. Amikor Neo felemeli a kezét és a kémrobotok lehullanak akkor esett le, hogy az egész Matrix trilogia a Matrixban játszódik. Nincs kiút. Neo nem szuper ember. Nincsenek szuper képességei a rendszeren kívül, de mégis megjátszotta ezt a mozdulatot ami miatt a robotok ko-t kaptak. Akkor ez bizony csak egyet jelenthet: Zion is a Matrixban van. Nincs kiút.

Balthazor Hellman 2015.07.07. 17:27:27

Érdekes felvetés, hogy Zion a Mátrix része, de nem értek vele egyet. Az Animátrixban sincs erre utalás. Elhangzik a trilógiában, hogy alkotott a gép egy tökéletes gondolatvilágot (feltételezem, egy olyat ahol mindenkinek teljesülnek a vágyai) nos az nem működött. Hát írtak egy új környezetet. Mindig volt valami hiba, így mesterségesen generálnak egy hibát. Az kiszámíthatóan viselkedik, elér az építészhez, ott kifordul a megfelelő ajtón, és újraépíti Zion-t. Egy valamivel viszont nem számol a télapó. És az az emberi döntés szabadsága. (Az orákulum is megmondja, hogy az építész nem lát túl a saját döntésein) Mivel az emberi tudat is programként van jelen, ez képes volt vírust csinálni egy vírusírtóból (Kovács ügynök). Ezt nem tudja a gép kezelni. Erre jó a kieggyezés a harmadik rész végén. Én a Neo-gépek kapcsolatot pont a Kovács féle vírus terjedésének tudom be. Amikor leinti a polipokat, elveszíti a tudatát. A tudata a testétől elválik (ez a halálakor is megtörtént, de ott helyre jött a kapcsolat). Az emberi megbízhatatlanságot a zárójelenetekben az építész is kihangsúlyozza, amikor "tartja a szavát" és aki el akar menni, az mehet... Azt is érdekes, hogy a kaller világa átjáró valahova (elvileg a való világ irányába), de onnan mindenki csak visszament a mátrixba, még az indiai kislány is...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2015.07.07. 19:28:12

"Én, a robot (2004)

Az Isaac Asimov törtéténe alapjá"

Azért a címén kívül nem sok köze volt Asimov történeteihez

GERI87 2015.07.07. 20:59:49

@shitgun:

"hogy Zion meg az egész "való világ" még mindig bőven a Mátrix része, Neo meg a többi makimajom meg csupán hibakereső és/vagy teszt szoftverek."

Ez így is van!
Más logikus magyarázata nem lehet mivel Neo a való világban nem tudná megállítani a polipokat, nem lenne "szuperképessége"!

GERI87 2015.07.07. 21:12:35

@Balthazor Hellman:

"így mesterségesen generálnak egy hibát. "

A mátrixon belül!
Így is áll a "hiba" teória és ez a lehető leglogikusabb, anélkül hogy nagyon elszálljunk egy szuperhős mesevilágba.

Persze, csak azon kívül hogy eleve hülyeség az egész hogy az emberek az "elemek" és ehhez még az is kell hogy tudatuk legyen, egy virtuális valóságban.

"Amikor leinti a polipokat, elveszíti a tudatát. A tudata a testétől elválik"

Már nem emlékszem pontosan hogy volt, de nem is kell ezt túlbonyolítani, ez egy film!
Nincs, nem is volt előre hajszálpontosan kidolgozva a Mátrix univerzum.
Azért ilyen zavaros, meg ködös, mert nincs megmondva hogy mi-miért van...na meg hogy agyalj rajta, azt szeretik az emberek.

Az Animatrix is egy utólagos magyarázkodás...

Unchained Gutenberg 2015.07.08. 18:19:03

Mátrixosok, akkor most bedobok egy másik teóriát.

Neo megváltófigura a Mátrixon belül. Namost. Elmondja Morpheus az 1-ben, hogy ami a tudattal történik, az kihat a valóságra is (ha meghalsz a Mátrixban, meghal a tested). Ha Neo tudata Messiás a Mátrixban, ez nem hathat-e rá vissza úgy, hogy a valóságban is képes megállítani a polipokat? Hm?

GERI87 2015.07.08. 18:43:18

@Unchained Gutenberg:

"ez nem hathat-e rá vissza úgy, hogy a valóságban is képes megállítani a polipokat? Hm?"

Ez is egy lehetőség, de ha így van akkor ez a legrosszabb verzió, mert nagyon gagyi!

Szeretném azt hinni hogy valójában nincs kiút mert végig a Mátrixban vannak...

Ugyanis az 'építész' által elhangzik egy olyan hogy már sokadszorra rombolják le Zion-t amit az aktuális 'kiválasztott' épít ujjá pár emberrel.

Na most, ha ez a valóságban játszódik le, akkor miért nem emlékszik senki erre az emberek közül, hogy már sokadszorra épül fel Zion?
Nem lenne logikus.

Neo a Mátrix 'Zion-i valóságában' rendelkezik erővel, ami ugyanúgy egy szimuláció.
Itt küzdenek, itt választ ki férfiakat és nőket akikkel újjáépítik a várost, kapnak új emlékeket és "elkezdik előröl" a "küzdelmet a gépek ellen", aztán megint lesz egy 'kiválasztott" és így tovább...ez a tökéletlenség a Mátrixban, amit a gépek tartanak fenn hogy a szabadság lehetőségének illúzióját adják meg az embereknek, anélkül hogy az igaz konkrét valóságba kijutnának...

GERI87 2015.07.08. 18:56:48

Hát, utána néztem, és rosszul emlékeztem, mert valóban a valóságban szupermankedik Neo.
Ekkora baromságot...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2015.07.09. 09:07:03

Akinek tetszett a Matrix1, de szerinte 2-3 az szar, az nekem olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy a Gyűrűk Ura 1 az jó volt, de a 2-3 az értelmetlen pénzlehúzás, és összezavarta a történetet.

Tény, hogy a 2-3-ban sokat adtak a látványra, nekem pl. jobban tetszett volna, ha többet beszélnek, vagy jobban bemutatják Sati képességeit, vagy a többi szereplőt.

De így teljes a történet, és tényleg nem baj, hogy nem mindenki érti (hisz benne...), sokan a Bibliát sem képesek értelmezni... és mégis... ezt is vizsgálták híres filózofusok.

Egyébként nincs benne matrix a matrixban csavar, hacsak azt nem nézzük, amikor azt mondják, hogy a hiedelmeid teremtik a valóságodat.
...illetve... amikor felrobbantják a Nabukodonozort, és Morpheus rájön, hogy tulajdonképpen ő is egy álomvilágban élt...