Tökéletes randifilm. Ennyi. Vidd el rá a csajod, a pasid, vagy a jobb kezed. Nem egy hibátlan alkotásban lesz részetek, de a Valami követ még így is köröket ver az idei horrorfelhozatal mezőnyére.

A koncepció: Adott egy Valami, amit szex útján ”kaphatsz el”, és ha nem adod tovább, követni kezd, és megöl, ha elkap. Főszereplőnk, Jay (Maika Monroe) pedig ebbe a helyzetbe csöppen, a probléma kezelése pedig nem olyan egyszerű, mint azt eleinte hinnénk.
Nagyon nehéz jól működő, emlékezetes negatív figurát teremteni. Sok tényező együttállása szükséges hozzá, így az esetek többségében rendre el is véreznek az ezzel próbálkozó filmek. Főleg a horrorfilmek. Az utóbbi évtized felhozatala nem kecsegtetett minket emlékezetes karakterekkel, egyedül talán a Fűrész-széria gyilkosának sikerült bekerülnie a Klasszikus Gonoszok Ligájába.
A Valami követ készítői totálisan kikerülték ezt a problematikát, nem merülnek el a felesleges horrorfilmes sallangokban, inkább bedobnak minket a tudatlanság megnyugtatóan mély vizébe. A tudatlanság pedig esetükben előny. Nem lamentálunk azon, hogy címszereplőnket gyerekként egy kútba vágta az anyja, nem érdekel minket lerohadt-e az arca egy lakástűzben, még azt sem tudjuk egyáltalán, micsoda vagy kicsoda ez a Valami. De kit érdekel? Senkit. A Valami követ gonosza ténylegesen egy Valami, egy Bármi. Egy megállíthatatlan erő, amely rád akaszkodik, követ, és ha elkap, úgy megb@asz, hogy többé biztosan nem állsz lábra (a szó legszorosabb értelmében).
A film minden esetben nyitott kapukat hagy maga után, amelyek most kivételesen nem zavaróak. Ne kínozzanak minket a kérdések, inkább koncentráljunk arra, amit amerikai horrorfilmtől rég kaptunk: a hangulatra. A film koncepciójából adódóan tökéletesen működik a kilátástalan harc, melyet főszereplőnk vív. Barátai mellette állnak és segítik, de egyedül ő az, akinek küszködnie kell az őt kísértő Valamivel. Úgy, ahogy mi is küszködünk egy lerázhatatlan problémával, csak a mi gondjainkról nem mondhatjuk el, hogy brutális kegyetlenséggel gyilkolnak (…jobb esetben).

Tökéletes választás volt ezt a történetet egy fiktív 70-80-as évek Amerikájába rakni, hiszen a ”retró” hangulat tudat alatt is megidézi a klasszikus horrorfilmek világát. A film zenéje pedig olyan elementáris erővel illeszkedik MINDENHEZ, ami a filmben történik, hogy az valami hihetetlen. Az operatőri munka – ugyancsak nem jellemző –hosszú, kitartott snittekre épül, amelyeket egyszerűen jó nézni.

A lelkendezés után pedig nézzünk szembe az undorító valósággal. A film egy pontján teljesen elveszíti a nézőjét. Az addig megágyazott szabályrendszerét felrúgva, címszereplőjét egy fogyatékos-kanos szellem szintjére degradálja. Szükséges lépés volt ez a készítők részéről, ám mindezt csak azért, hogy a történet végül egy ”igazi” amerikai lezárásba torkoljon. Szomorú dolog, amely mellett eltörpülnek a film butaságai és üresjáratai. Vagy az, hogy a film elkezdi pedzegetni az IGAZ SZERELEM kártyát?! …Azért ott kilengett a toleranciamérő. (Linkelem, de ajánlott inkább elkerülni a trailer megtekintését). 



A Valami követ egy üde színfolt a hányattatott sorsú horror műfajában. Hibái ellenére a magával ragadó hangulat és pár valóban hatásosra sikerült jelenet komplett horrorfilm-élményt tartogat a neki esélyt adóknak.

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!