A Liza, a rókatündér című legújabb magyar film sajtóvetítése után, igenis azt érzem, hogy mindenkinek szükséges van mesékre – bármikor és bármilyen életkorban. Ujj Mészáros Károly által rendezett alkotás egy abszurd, ám annál inkább szerethető bájjal tálalja az igaz szerelem megtalálásért vívott küzdelmet.

Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha minden nő lehetne egy kicsit rókatündér. Bár az évek telnek és folyamatosan alakul át a kommunikáció, egy dolog azonban nem változik, az pedig a tettek és a mondatok mögötti vágy és szándék félreértelmezése. Kicsit könnyebb lenne az igaz szerelem megtalálása, ha pillanatok alatt eltűnnének körülöttünk azok a személyek, akik csak a testi vonzalmat érzik irántunk. Minden mesében ott van a csipetnyi valóság, és bár happy enddel zárul a történet – az a filmből is kiderül, hogy örök szerelem igazából nem létezik. De minek is vágyódjunk az örök iránt, ha az életünk amúgy is mulandó?

Ahogyan a mese is üzeni, inkább vegyük észre azt a személyt, aki önzetlenül tesz meg értünk dolgokat, akkor is hisz bennünk, amikor mindenki más már ellenünk fordult, és ott van végig mellettünk, csak mi nem vesszük észre. Mondhatnák, hogy ez egy újabb giccs a tökéletes pár megtalálásról, ismét egy romantikus komédia magyar köntösben. De mintha ez megoldásában kicsit kilógna a többi közül. Itt nincsenek túlfűtött szexuális jelenetek, nem vágja a hölgyemény a távozó férfi után a féltve őrzött porcelán étkészletet. Liza kislányos naivsággal fordul minden hímegyed felé, akik egy picivel is többre tartják őt, mint puszta ápolónő. A kezdeti kislányos báj aztán a film végeztével egy szolid nőiességé alakul át, mint ahogyan az átélt tapasztalatok is komolyabbá teszik Liza jellemét – és most tekintsük el attól, hogy az átok miatt hullanak el mellőle a férfiak

A közönség tapsolt a sajtóvetítésen, ami azért ritkaság számba megy. Tény, hogy a film többéves kemény munka után jókor jelent meg jó helyen és egy széles befogadó közönség számára. A fiatalok körében vadul dúl a rókamánia, szerintem nincs olyan nap, hogy ne találkoznánk szembe egy táskával, egy felsővel vagy egy sapkával, amin ott virít a vörös ravaszdi. A színészgárda szintén egy tuti befutó – a Csinibaba bebetonozott örök kedvencei vegyítve az újoncok váratlan tehetségével. Természetesen nem minden a kedvező dolgok felhalmozása, tudni kell ezt tálalni is, ami sikerült is ennek a filmes stábnak.

Az alkotás egy igényes keveréke a korszakoknak és kultúráknak. A hatvanas évek japán popzenéjétől kezdve a szüleink korabeli, jó öreg szocreál designján át a finn western-alapú muzsikáig minden megtalálható a másfél órás filmben. Ebben pedig kifejezetten egyedi, mert hirtelenjében nem is jut eszembe hasonló megoldás. Az érdekességekhez még hozzátartozik Ujj Mészáros szeretete a japán kultúra iránt, ami érződik is a Lizában. Nem egy összecsapott munka, ami a legfontosabb, japán kultúrára jellemző elemeket emeli ki, hanem utánajár, kutat és egy kész ötletet valósít meg. Őszintén, a vetítést követően magam is elkezdtem érdeklődni a rókatündér mitológiája iránt, és felettébb érdekes történetekre találtam rá. Jó azzal a tudattal lenni, hogy nem csak Nyugat felé nyitunk, hanem van affinitásunk tőlünk keletebbre is elkalandozni, így mondjuk Ázsiából hozni ihletet, amit beépíthetünk egy magyar filmbe.

Ami még inkább kiemelendő, az pedig az utómunka. Bár külföldi viszonylathoz képest még mindig van hova fejlődnünk, de szerintem, ha csak a hazai palettát nézzük várakozáson felüli a teljesítmény, amit az utómunkáért felelős stábtagok hoztak létre. Az Erzsébet-téren található Prosit Borbár szinte felismerhetetlenül szolgál MekkBurger gyorsétteremként. A madártávlatból felvett képek a térről pedig olyan hatás keltenek, mintha nem is azt a belvárosi helyet látnám, ahol szinte nap mint nap keresztülmegyek. Mind az utóbbinak köszönthetően, mind az alternatív hetvenes-nyolcvanas évekbe helyezés hatására egy teljesen utópisztikus helyre kalauzol el minket a rendező. Budapest tényleg Csudapestté válik Liza történetét elmesélve.

Egy olyan időszakban, amikor válság válságot követ, az emberek okkal vagy ok nélkül bizalmatlanok egymással, esetleg csak a kilátástalan jövő okozta nyomás nehezedik mindenkire. Úgy gondolom egy ilyen kritikus időszak alatt az egyik legjobb megoldás, ha egy meseszerű filmet kínálunk a közönségnek. Ujj Mészáros mintha tudta volna, hogy egy alapból negatívabban gondolkodó társadalom számára ne egy keserű, magyarság jelenlegi helyzetéről szóló filmet vetítsünk a mozivásznon, hanem egy könnyedebb, mégis mély jelentéssel rendelkező művet. Itt-ott felbukkanó helyzetkomikummal, szóviccekkel, az Erik Sumo Band-dalaival fűszerezett, fekete humorral és mesés díszletekkel tarkított közel két órára képes kiszakítani a hétköznapok közül.

A film sikerességéhez hozzátartozik, az igényes megjelenésen és kellőképpen átgondolt díszleten túl, a színészek remek kiválogatása. Balsai Móni szerény megjelenése naivsága és jóhiszeműsége, David Sakurai olykor hőn szerelmes, máskor halálosan féltékeny énje, Bede Fazekas kitartó és komikus macsóalakja, Reviczky megunhatatlan poénjai és Schmied retro-Casanovaként, a sokszínű színészgárda együtt hozták létre a film egyedi és varázslatos atmoszféráját.

Végezetül pedig, hadd idézzek egy szakmabelitől, Gigor Attilától. A filmrendező, illetve forgatókönyvíró szerint mesékre szükséges van mindenkinek, hiszen a valóság bonyolult dolgait a mesék olyan leegyszerűsítve tudják tálalni, hogy észrevesszük közben az igazi lényeget, értelmezni tudjuk azt, amit korábban akarva se tudtunk volna. Ennek szellemében irány a mozi, mert: „Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a…”…

Liza, a rókatündér (2015). Színes, magyar romantikus vígjáték, 98 perc.

- Értékelés: 10/7,5 raptor
- Rendezte: Ujj Mészáros Károly
- Szereplők: Balsai Mónika, Bede Fazekas Szabolcs, David Sakurai, Molnár Piroska, Reviczky Gábor, Szabó Győző