Itt vannak ők – itt vannak újra: azaz az öregfiúk, az akciómozik ászai! Sajnos, ugyan jelen formájukban, úgy mint A feláldozhatók túl sok jót és emlékezetest mind ezidáig nem köszönhettünk nekik, na de sebaj: továbbra is ott vannak azok a bombasztikus örökzöldek, melyekben szétlőnek és a földdel tesznek egyenlővé mindent, ami csak élő és élettelen. Ebből kiindulva és az új közös filmjük; a (kissé idejekorán napvilágot látott...) The Expendables 3 kapcsán összeszedtük és rangsoroltuk mindegyikük legmaradandóbb akciós/kalandos filmjeit.
Listánk legaljára szorult Jet Li eredetileg Unleashed (Danny the Dog) címűre keresztelt, a jenki filmgyártás boszorkánykonyhájában eszkábált verekedős darabja. A választás és a helyezése kapcsán pedig itt és most jegyzem meg (még mielőtt a kommentek közt bárki vérszemet kapna), hogy ez messze nem Li legeslegjobb filmje, de nem ám. Ugyanakkor, jobb híján bizony ez a legsikerültebb Hollywood-ban készült mozija és minekután a többiek esetében is ezt vesszük figyelembe, így utóbb tőle A nyakörv volt a legnyilvánvalóbb választás. A műről dióhéjban annyit, hogy a vak zongorahangolót játszó Morgan Freeman és a fogadott lányát megformáló, bizonyos Kerry Condon révén néhol akadnak benne érzelmileg enyhén szólva is suta jelenetek, sajnos. Azonban a bunyók, melyeken a hangsúly van, pláne Li-nek és nagyfokú agilitásának hála, bizony ott vannak a szeren.
9. Jason Statham – Crank 2 - Magasfeszültség (2009)
Máris elérkeztünk a társaság kakukktojásához: ahhoz a Jason Statham-hez, aki paradox-módon a 47 évével egyszerre számít az öregfiúk legifjabb és mégis teljesjogú tagjának. Hogy miért? Nos azért, mert Statham jóval a Stallone–Schwarzenegger–Willis hőskor után tűnt fel a színen, és a legyőzhetetlen akcióhősök leáldozó-félben lévő karaktertípusának egyik utolsó hírmondóját tisztelhetjük benne. Ugyanakkor rövid időn belül a maga faarcú, "zéró színészi játék – maximális küzdelem" jeligéjű produktumaival, látszólag behozta lemaradását és mára már gyakorlatilag egy lapon emlegetjük a nagyokkal. Noha munkásságában nincs se egy Terminátor, se egy Rambo, se egy John McClane, de akad egy Frank Martin (A szállító-trilógia embere) és egy Chev Chelios, mely utóbbi kapcsán a Crank 2 című féktelen őrület méltán tekinthető Statham karrierjének egyik csúcspontjaként.
8. Wesley Snipes – Penge (1998)
A sittes jó mozgású Wesley, kinek csillaga az utóbbi években enyhén szólva is eltünedezőbe ment át, ennek ellenére van neki ez a pengés szerepe, mely egy az egyben meghatározza és beazonosíthatóvá teszi őt. A Penge-trilógia és azon belül is elsősorban az alapfilm az, mely anno Snipes akciófilmes pályafutásának megkoronázása volt és melynek bealkonyulását követően látszólag mintha neki is harangoztak volna... Már ami a kamerák előtt rugdosást illeti. Pedig akadtak ám értékelhető filmjei, nem is egy, gondoljunk csak a jóféle Az 57-es utasra (Passenger 57, 1992), a remek A pusztítóra (Demolition Man, 1993), melyben Sly ellenfelét; a mókásan teátrális Simon Phoenix-et játszotta, aztán a '95-ös Pénzvonatra Woody Harrelson-nal, vagy éppenséggel a Vitathatatlanra (Undisputed, 2002) Ving Rhames-szel a szorítóban. De persze hiába is ezek közül mindegyik, Wesley Snipes neve és Pengéé mára már egybeforrt. Így akárcsak a többi legendás akciófilmes ász, úgy ő is elmondhatja magáról, hogy létezik egy figura, akivel lényegében mint önmaga szinonímája emlegetik az emberek, már évek óta.
7. Antonio Banderas – Desperado (1995)
A spanyol szívtipró Antonio Banderas munkásságának csúcsa, az 1995-ös Desperado lett a 7. a listán, melyről egyébként sokan nem is tudják, hogy valójában Robert Rodriguez Mexico-trilógiájának 2. része, azaz az El Mariachi (magyarul A zenész) című '92-es alapfilm folytatása. Szó se róla: nem kis mértékben lett ütősebb és főként nívósabb az első résznél, melyben amúgy még nem szerepelt sem a macsó Antonio, sem a dögös Salma Hayek. Természetesen a későbbi zárótétellel; a 2003-as Volt egyszer egy Mexikóval egyetemben, minden tévhit dacára a trilógia mindegyike amerikai alkotás, hiába is forgatták őket Mexikóban és fókuszálnak az arrafelé "oly gyakori" eszeveszett lövöldözésekre a történetek. Természetesen a Desperado sem szólhat másról: pazar kis leszámolós-film ez, melyben Banderas némi akrobatikus ugrabugra közben ólommal dúsit minden egyes fegyverest, aki 1. nem Ő maga 2. Bucho emberei közé tartozik. Kemény.
6. Sylvester Stallone – Rambo – Első vér (1982)
Az a szomorúságos helyzet, hogy az akciómozik egyik legfőbb legendájának, azaz Sly-nak a repertoárját lapozgatva kiviláglott, hogy minden egyes produkció, melyben főszerepet vállalt, gyengébb annál a filmjénél, mely immáron több mint 30 éve azzá tette őt aki: John Rambo (a tudathasadásos másik felét pedig Rocky Balboa-nak hívják, de Ő egy másik zsánerben játszik). Ez egyszerre sajnálatos és mégis örvendetes, hiszen Sylvester legalább elkönyvelheti azt, hogy a részben az ő agyszüleményét képező Rambo egy valódi örökzöld lett. Egyúttal azonban az nem túl rózsás, hogy egyetlen másik lövöldözős próbálkozásával sem sikerült felülmúlnia az Első vért. Márpedig termése aztán volt ám, sorolhatnám itt a Tango és Cash-t Kurt Russell-el, a Cobra-t, a Függő játszmát, A specialistát, a Bérgyilkosokat Antonio-val, hát még a Rambo-folytatásokat. Utóbbiak közül is véleményem szerint csakis a Rambo 3-at érdemes megnézni, de azt is kizárólag a cselekmény vége felé bekövetkező hiperepikus T-72-es tank vs. MIL Mi-24-es harcihelikopter fight miatt... Összecsapás a köbön.
5. Dolph Lundgren – Tökéletes katona (1992)
A válogatás közepére futott be az az alkotás, amely nem egyszerűen a svéd titán Dolph Lundgren, de egyszersmind a belga balettbajnok Jean-Claude Van Damme legsikerültebb filmje is (utóbbi kapcsán sajnálatos is, hogy olyan méltatlanul elenyésző szerepet kapott A feláldozhatók 2-ben). Bár ők ketten azóta is több (ritkagyenge) unikatos folytatáson dolgoztak együtt és mára már az akcióműfaj darabjainak egész kavalkádját tudják felmutatni. Mégis, hasonlóképpen Stallone esetéhez, pályafutásuk és Amerikába szabadulásuk egyik első filmje; azaz a Universal Soldier az, mely még mindig a leghatásosabbnak tekinthető. Ez hatványozottan igaz szegény Dolph-ra, aki azóta is temérdek verekedős baromságban tűnt fel, mégsem akadt túl sok felemlegetésre érdemes szerepe. Igazán kár érte, hiszen az utóbbi két feláldozós filmből is kiderült, hogyha teret és játékidőt kap, akkor az akciósztárok egyik abszolúte legüdítőbb színfoltját fedezhetjük fel benne.
4. Mel Gibson – Mad Max 2: Az országúti harcos (1981)
Mel Gibson, akiről az elmúlt években megtudhattuk, hogy a mindennapokban igencsak nehéz eset, gyakorlatilag minden idők legmesteribb posztapokaliptikus filmjével képviselteti magát listánkon. A Mad Max 2: The Road Warrior összességében annyira profi munka, a trilógiát író-rendező George Miller-től, hogy 33 év távlatából sem fog rajta az idő. A mű az önnön egésze mellett elsősorban az utolsó harmadát kitevő üldözéses szekvencia révén vált legendássá, mely során olyan kiválóan koreografált autó-, motor- és quad-rongálásokat és karambolokat láthatunk, amilyeneket azóta sem (vagy csak nagyon ritkán). Emellett a környezet és a figurák öltözéke, na meg persze a különböző, változatosabbnál-változatosabb járgányok külleme is mind-mind abszolúte autentikusak, ebből kifolyólag sokat lendítenek az atmoszférán. Nem véletlen tehát az sem, hogy később még maga Miller sem volt képes überelni remekművét, aki a 3. résszel, a Tina Turner-es Beyond Thunderdome-mal némiképp tévútra is terelte a saját franchise-át.
3. Bruce Willis – Die Hard 3 - Az élet mindig drága (1995)
Ím a dobogó legalsó fokán foglal helyet a standard zsarus akciófilmek egyik legkirályabbika: Az élet mindig drága, melyre egyúttal mint a létező egyik legfrankóbb buddy filmként is tekintünk. Nem érdemtelenül, hiszen a Bruce Willis – Samuel L. Jackson alkotta eleinte utálatos, de később összetartó páros tökéletesen hozzák karaktereiket. Még el is vinnék a filmet a hátukon, ha nem lenne a gonoszt pazarul játszó Jeremy "Simon" Irons, aki a show-t ugyan el nem lopja, de mindenesetre rengeteget tesz hozzá. A cselekmény során kivitelezett akciók pediglen elejétől a végéig hibátlan iparosmunkák a rendező John McTiernan-től, melyeknek és a már említett jól megválogatott szereplőknek köszönhetően, a tökéletes akciómozi egyik sajátos receptjét kapjuk meg eredményül. Azt már ugyebár mondanom sem kell, hogy egyben ez a Die Hard-széria legklasszabb része is. Az a tény pedig, hogy az (eredeti) magyar szinkronja valami páratlanul parádés lett, már hab a tortán.
2. Harrison Ford – Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981)
Hosszas tűnődés és lélekmarcangolás után a dobogó második fokára "kényszerült" az a Raiders of the Lost Ark, és az az Indiana Jones, melyek nagysága csupán Ford másik alteregójának; Han Solo-nak a vagányságával vetekedhet. Az igazság az, hogy simán megérdemelné a győztes pozícióját is, azonban végül azért találtatott nálam legyőzöttnek a befutóval szemben, mert míg az egy ízig-vérig akciófilm, addig a jó öreg Harrison mozija inkább "csak" kalandfilm. Természetesen küzdelmes akció a frigyládában is akad, méghozzá nem is kevés, de lássuk be: ezek kivétel nélkül inkább tréfásak, semmint véresen komolyak. Pedig micsoda remekmű ez a film! Egy elévülhetetlen legendát teremtett Jones karakterének személyében, egyúttal Ford-ot a legikonikusabb Hollywood-i nevek közé emelte. A Lost Ark tulajdonképpen minden momentumában és elemében tökéletes: kár is rá több meddő szót pazarolni. Egy időtlen klasszikus immáron ez az Indy-film.
1. Arnold Schwarzenegger – Terminátor 2: Az ítélet napja (1991)
Befejezésül mi más is lehetne a bajnok, mint az akciófilmek császárától a maga legászabb karakterének a legprímább filmje: a Terminator 2: Judgement Day. Az író-rendező-producer-mindenes James Cameron azon kevesek egyike, aki elmondhatja magáról, hogy két olyan kajak folytatást is letett az asztalra, melyek utóbb jobbnak is bizonyultak az elődjeiknél: ezeknek egyike A bolygó neve: Halál (Aliens, 1986), a másik meg a T2. Utóbbi hovatovább azon ritka filmek egyike is, melyben az előző felvonás gonosza ezúttal jót játszik és ha lehet, még emblematikusabban, mint annak előtte. Mindez mondjuk nem kizárólag Arnold kifogástalan fizikumának és a megmosolyognivalóan mókás akcentusának tudható be. Hanem egyszerre köszönhető a kifogástalan forgatókönyvnek, a kitűnő trükköknek és akció-szcénáknak, illetve a telitalálat szereplőgárdának. Közülük is kiemelendő a T-800-as mellett/után minden idők egyik ugyancsak legkifinomultabb negatív figuráját; a félelmetes T-1000-est alakító Robert Patrick-nek. Egy szó mint száz: Az ítélet napja az a fajta hibátlan akciómozi, amit bármikor elővehetünk és sokadszorra sem unalmas, de még csak réginek sem hat, mivel olyannyira lett jól sikerült és komplett, hogy az egyszerűen példaértékű.
Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!
Utolsó kommentek