Nemrég jelent meg A Hihetetlen Pókember különszáma a Kingpin kiadó gondozásában. A jeles esemény, hogy immár 25 éve olvashatjuk magyarul Peter „Pókfej” Parker kalandjait. Eme történelmi pillanat jegyében látott napvilágot ez a kiadvány amely tartalmazza a következő füzeteket: Amazing Fantasy 15., The Amazing Spider-Man 182-183, Spider-Man/Human Torch 3. De ez még nem minden! Ez a kötet nem csak egy képregény, sokkal több annál. Egy kalauz, egy útmutató arról, HOGYAN NE FORDÍTSON AZ EMBER! Fordításkritika következik!

Maga a füzet pofás, tetszetős megjelenéssel bír. Ezzel nincs is semmi baj. Tényleg versenyre kelhetne akármelyik külföldi képregény külső megjelenésével. Örülök annak, hogy a kiadó leszokott a nagyobb (TPB) alakú nyomtatásról, mivel nem egy olyan kötetem van tőlük, ami az első olvasás alkalmával már darabokra is hullott. De hát sajnos ez az egyetlen olyan dolog, amit a füzet jól csinál. A borítón hatalmas betűkkel reklámozza magát RAKÉTA ROBI – aki ugye tudni illik, visszatér – és Pókember. Itt már egy kicsit görcsbe rándult a gyomrom, no de sebaj, hátha jó lesz ez még. Nem lett. Hozzá kell tennem hogy értem a füzet alapkoncepcióját, miszerint az elsőként megjelent Pókember füzeteket adják ki újra benne, de mégis, valahogy olyan, semmilyen az egész.

Az első történet, ki nem fogjátok találni, arról szól, hogy hogyan lett Peter Parkerből szuperjófej, messiás, az árvák és a gyengék védelmezője. Ez 14 oldalon terül el. Ez a hetvenegynehány oldalból majdnem 20%. Egy olyan sztori, amit mindenki tud, kívülről fúj, a gyerekek is ezt szavalják az óvodában. TIZENNÉGY oldal. Igen megint csak értem, hogy a kánon így kezdődött el, igen fontos, oké akkor nagylevegő és túlléptünk rajta. Amin viszont nem lehet túllépni az első csodálatos magyar kifejezés, ami, hogyha létezik az angol nyelvben, akkor svájci bicskával faragok karfiolt a kislábujjamból: „jó az ízlésed, BABÁM”. Hát azért ácsiácsiácsi. A szó teljesen beleillik a kontextusba. Viszont nincs az angolban ilyen szó, így ha fordítunk, akkor szem előtt kell tartani az eredeti szöveg szemantikáját és abba kell beilleszteni azokat a szavakat, amik majdhogynem, megegyeznek az eredetivel. A „babám” kifejezés egyértelműen nem egy ilyen szó. De oké, oké fogjuk rá, hogy a szövegkörnyezet miatt megállja a helyét.

Az első 16 oldal egy mesterművé válik Rakéta Robi kalandjai után. Először is álljunk meg maguknál a neveknél. Rakéta Robi eredeti neve Rocket Racer. Hát nem szégyelled magad?! Hogyha már tükörfordítást alkalmazol, akkor csináld jól. Rakéta Robi. Hogy gondoltad?! A szuperhősök nevei majdhogynem annyira szakrális dolgok, annyira ikonikusak, mint a ruhájuk vagy a képességük. A neve, ő maga. Egy egyértelmű jelölő-jelölt párhuzam. Hiszen gondoljunk csak bele: Nem Bruce Wayne a Batman, hanem Batman alteregója Bruce Wayne. Hiszen a psziché, a tudat maga Batmané. Bruce, vagy Peter, vagy Robi csupán egy kötelező frázis, mivel a szuperhősnek vannak társadalmi és szociális kötelezettségei, amiket az igazi személyisége (a hős) nem tud elvégezni. Peter esetében, tény, hogy kicsit komplikáltabb mivel a két személyiség egymásra hat. De alapvetően a primer személyiség mondjuk a pici Bruce Batmanné evolválodik tovább, nem pedig az idősebb Wayne-né. Ezzel csak arra szeretnék rávilágítani, hogy a hősöknek (Spider-Man, Batman,Superman, Rocket Racer) van nevük. Így nem kell őket lefordítani, főleg, hogyha olyan csodálatos dolgokat kapunk mint: Benyelő Benő (Absorbing Man) vagy esetlegesen Rakéta Robi. De lapozzunk is tovább egy kicsit, tekintve, hogy ez a fordítási fiaskó nem jelen kiadványnak, hanem a korábbi Semic Interprintes hagyományoknak köszönhető.

-          „no lám, hát ettől hasogat a KOBAKOM”

-          „Zakatol a pókösztön, mint egy légkalapács!”

-          „A fene! Mit vacakoljak ezzel a süket pókkal? INKÁBB FÖLNYALOM A ZSÉT….”

-          „…érdemes volt a PLÉHSUSZTERREL FELSPÉCIZTETNI a …..”

Ez kegyetlen. De most komolyan?! Amúgy ez az első két oldalról származik az összes. De később találkozhatunk olyan hasonlatokkal, mint például: „miért érzem úgy magam, mint a vetetlen ágy?”. Vagy Peter belső kétségeivel: „vajon akkor is így szeretne, hogyha tudná milyen undok fráter lettem?”. Ezek után, amikor szegény fordítónk elfáradt, és a Weele-t azért már nem fordította le „Kerekecskének”, viszont lábjegyzetelve van, hogy ez biza egy szójáték a nevével. Akkor most mi van?! Később még visszatérnek a „kis tökfej”, „csibém” avagy a „fújja fel magát” gyöngyszemek. Vagy éppen a „police” felirat lefordítva egy rendőrautón „rendőrség”-re pár oldal után pedig az összes tábla a városban hirtelen angol. Az utolsó rész már fogyaszthatóbb a fentebb említett anomáliáknál. De itt van Pókmobil, ami azért vicces mert… nem az.

A régi képregényeknek ténylegesen megvan a maguk bája. Annyira szerethető és oldschool (erre sincs magyar kifejezés, ami teljesen lefedné a lexémát, így magát az angol szót kell használni), hogy elfeledteti gyermekded mivoltát. Bizonyos mértékig erre is figyelnie kell egy fordítónak, de ez nem jött át. Mert az, hogy a komolyságát elveszi, hát Istenem, nem is volt neki igazán, de, hogy magát az olvasási élményt is elrontsa, az már nem olyan kúl.

Véleményem szerint ez a képregény egy teljesen jó kis ötlet volt. Nem rossz gondolat összegyűjteni és feleleveníteni az első történeteket. De pont, hogy ennek a jelentőséget veszti el a füzet. Erőltetett, és pont azért magyartalan, mivel túl magyaros akar lenni. A nyelv egy nagyon finom műszer, nem lehet csak úgy belenyúlni és ahogy esik úgy puffan alapon, darabokra szedni. Valószínűsítem azt is, hogy a legtöbb olvasónak ez fel sem tűnik. Vesszük a Kingpint mert kb. ez az egyetlen magyar kiadó, ami képregényeket ad ki, de ez akkor sem járja, hogy nem figyelünk eléggé a nyelvi igényességre és hitelességre. Inkább olvasok egy pár Epikus Sort, „csibém”.

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!