Nem is tudom hol kezdjem… Ez valami zseniális volt. Nagyon régóta vártam, és nagyon féltem tőle, hogy el fogják cseszni. Nem cseszték el. Sőt: minden várakozásomat felülmúlta. A Netflixen egyben megtekinthető Daredevil-sorozat, az eddigi legjobb képregényes tévésorozat – és ezt úgy értem, hogy köröket ver az összes jelenleg futó riválisára. Persze azért messze nem tökéletes a cucc, de a maga 13 részével olyan, mint egyfajta képregénykokain, az fix. De miben más, illetve bizonyos esetekben miben több mint mondjuk a Daredevil-film, avagy az éppen futó Arrow és Agent Carter szériák? A rövid válasz az, hogy nincs elbaszva, a hosszabb választ pedig hajtás után olvashatjátok.

A Daredevil az első abból a négy különböző képregényhősre koncentráló sorozatból, amelyek New York utcáira fókuszálnak. A négy muskétás: Daredevil, Iron Fist, Luke Cage és Jessica Jones. Mindenki megkapja majd a maga kis sorozatát, ami bemutatja az életüket az Avengerek által feldúlt NYC utcáin. Ez remélhetőleg egy franki crossoverbe, a Defendersbe fut majd bele. Hogyha a többit is ennyire faszán eltalálják, akkor remélem, hogy az is úgy fog kiszivárogni, mint a GoT első négy része (TUDOM, HOGY MIND AZT NÉZITEK A DAREDEVIL HELYETT!).

Pár szó a sorozat sztorijáról: Matt Murdock gyermekkorában megvakult, bár megmentette egy papper életét, viszont megnyerte a rádióaktív-folyadék-a-szembe-fröccsen-verseny döntőjét. Ezek után az összes többi érzékszerve bedurrant és mindent sokkal jobban lát/érez/hall mint egy átlagember, vagy a nagymamának öltözött farkas. No de Matt és Foggy Nelson jó pajtások az egyetem óta, megalapítják a közös ügyvédi irodájukat. Juhú, első ügyük Karen Page-hez vezeti őket, aki azért van egy asztalhoz bilincselve, mert megölt egy embert. Persze Matt nagyon hallja a szívdobogást is, és rájön hogy nem Karen a hunyó, szóval elvállalják az ügyet, kiderül, hogy Karent azért akarták rács mögé dugni, hogy ráijesszenek és visszaadjon egy nagyon értékes adathordozót, amin New York alvilágának és újjáépítésének minden egyes centje le van kottázva. Na és akkor most itt álljunk csak meg! New Yorkot azért kell ám újraépíteni, mert az Avengersből jól ismert idegenek, akik beszambáztak a csillagkapun át, amit Loki nyitott ugye, hát azok azért elég szépen feldúlták a várost. Vagyis a produkció nem is tagadja, hogy a Marvel-filmek és a sorozat egy azon univerzumban és idősíkban játszódnak. Innentől kezdve a DC elgondolkozhat azokon a kijelentéseken, miszerint az Arrowban vagy a Flashben nem lesz nagyágyú. Egyszer kétszer még el van szórva egy pár beszólás: „Bárcsak lenne egy acélruhám vagy egy varázskalapácsom!”. Igazán kitűnő. Szóval a sztorira visszatérve: Matt Murdock szeret beöltözni fekete ruhába, és bűnözőket csépelni az öklével. Aztán a pendrive-on talált szálak meg a Matt által megszerzett infók mind egy irányba mutatnak: Wilson Fisk felé, akiről semmit sem lehet tudni, de bizonyára pockok nevelték fel. Ja mert igen: aztán van bonyodalom.

A történet elég jó, sőt zseniális. Mivel egyáltalán nem csak Mattről van itt szó. Bár rengeteg visszaemlékezés van benne, hogy az se üljön háttal a moziban, aki annyira nem vágja a Daredevil-kánont. Néha csak finom utalások vannak, mint, hogy mi is történt Matt anyjával, vagy megjelenik a Michael Bendis-féle King of Hell’s Kitchen kiadvány konkrét borítója, mint újságcímlap. Meg rengeteg apró egyéb morzsa. Észrevehetjük azt is, hogy nem rögtön a fullcsicsa vörös ruciban tolja, hanem egy lecsúszott fekete kendőben és pólónaciban. Persze, mivel Frank Miller utolsó Daredevillel járt tangója a Man Without Fear-ben is teljesen ebben a ruciban van, amikor még tanulóéveit tölti. És pontosan ez itt a lényeg, hogy ez úgy egy eredettörténet, hogy hála az égnek nem az. Vagyis nem a klisés. Coming to age sorozatnak sokkal inkább lehetne nevezni, mert azt az utat mutatja be, hogy Mattből miként lesz ténylegesen Daredevil. Persze nehezen, mivel szerencsétlent annyiszor péppé verik, hogy arra nincsenek szavak. Na de, itt nem csak Daredevilről van szó. Fisk a valaha legjobban ábrázolt nemezis, akit valaha is láttam a képernyőn. Annyira eltalálták a karakter felvezetését, hogy az sejderutyutyu! Először csak beszélnek róla, de úgy, hogy a yakuza és az orosz maffia is fosik kimondani a nevét, aztán meg csak a hangját halljuk, majd egy kopasz mukit látunk egy fehér fal előtt, aki azt mondja, hogy magányosnak érzi magát, persze ez után…

Lesz itt minden jellemfejlődéstől kezdve, egy alvilági birodalom felépítésén és bukásán át, konkurenciák és vélt szövetségesek kiiktatásáig, amit persze egy nő miatt történik. Na de ne szaladjunk ennyire előre. A sorozatban csodálatosan van árnyalva a Matt és Fisk között feszülő ellentét, amely minden egyes résszel csak egyre jobban nő. A végén katartikus közöttük a párharc, SPOILER: amit már a franki vörös ruciban tol Matt. Bár a fejrész szerintem nagyon gagyi, de ez csak az én véleményem. És az, hogy a Gladiator csinálja a ruhákat az külön csemege a képregénykedvelőknek (Brubaker: Hell to Pay)

Azért van egy két dolog, amire azt mondom, hogy elszúrták a készítők. Értem én, hogy rommá kell nézni a konkurens tévécsatornák sorozatait, hogy tanuljanak belőle vagy kijavítsák azokat, de azért a jó kellene, hogy rájuk tapadjon, ne csak az a nyavalyás mondat az Arrowból: „Ez az én városom!”. Ha ezt vagy ezerszer nem mondja főhősünk, akkor egyszer sem. Már vártam, hogy Oliver beszambázik és lekever neki egyet, mondván ellopta a szövegét. A másik dolog, hogy nem vagyok száz százalékig kibékülve a szereposztással. Először nem is ugrott be, hogy hol láttam a főszereplőt, aztán hát persze… CHARLIE „CSILLAGPOR” COX az! Nem mondom, hogy nyálgép meg díszhuszár, de ha meg fogtok kövezni, akkor is leírom, hogy Ben Affleck esküszöm valahol karakánabb volt, mint ez a ficsúr. Amúgy, jó színész, meg nincs vele baj, csak nincs benne meg az a minimális pökhendiség, ami Murdockban azért igenis benne van. Vincent D’Onorfio ugyanakkor tökéletes Kingpin: az az ember egy állat, és hogyha neki már nem jutna farhát a hentesnél, akkor inkább nekiadnám, csak ne legyen morci. Elden Henson mint Foggy elmegy, de legalább egy csokornyakkendőt dobhattak volna rá, mert amikor dühöng, akkor egy gonosz kismalacra emlékeztet. Deborah Ann Woll… Hát Karen Pagenek tökéletes Karen Page… de azért… reméljük lesz itt még pálfordulás.

És ugye nem feledkezhetünk meg a minden lében kanál újságíróról sem, akit Vondie Curtis-Hall alakít zseniálisan. Az, hogy miért egy fekete színész játssza a karaktert azt ne kérdezzétek, és nem vagyok én képregényrasszista, de akkor Urich miért is? Aki látta az érti, aki nem, nézze meg.

Na és akkor ugye a kérdés, hogy lehet-e a képregényt ténylegesen vászonra, vagy képernyőre vinni? Igen lehet. A világítás, a hangulat, a fény és sötétség játéka, annyira Daredevilessé teszik a sorozatot amennyire csak lehet. A kameramunka, a koreográfia annyira tökéletesen illik a hangulathoz, hogy az már hátborzongató. A második rész végén látható harcjelenetet konkrétan egy take-kel vették fel. ÉS EBBEN A JELENETBEN MIKRÓKAT DOBÁL DAREDEVIL!!! Ezt nevezem én szórakoztatásnak! 

A sorozat egy kerek egész. Sötét és mégis úszik a fényben. Egy olyan sorozatot dobott a piacra a Marvel, ráadásul egyben mind a 13 részt, hogy azt látva ha lehetne tanácsolni nekik, akkor minden mást kaszáljanak el, hogy erre a Defenders-témára minél több dollár legyen és minél hamarabb tudják folytatni. Mert ugye, tudnunk kell azt is, hogy készen áll-e Matt arra, hogy kinyíljanak az ajtók. Mert hát ugye ott van Iron Fist-es utalások hada... Tehát egy szó, mint száz a Daredevil kötelező mindenki számára!

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!