Most kerül mozikba a Halálos Iramban hetedik része, mely a sors szomorú játéka miatt pont az autóbalesetben elhunyt Paul Walker utolsó főszerepe is egyben. Még mielőtt bevágódnánk a moziszékekbe, hogy Vin Diesel és barátai felbőgethessék a motorokat az orrunk előtt, szerkesztőségünk összeszedett 10 olyan filmet, amelyben így vagy úgy, de hatalmas dramaturgiai szerep jut a sebességnek. Az összeállítás ebben az esetben semmiképp sem tekinthető toplistának, inkább egyfajta műfaji helyzetkép az elmúlt évtizedek autós filmjeinek szinte végeláthatatlan dömpingjéből.

Vissza a jövőbe 3. (1990)

Talán elsőre meglepőnek tűnik, hogy Robert Zemeckis sci-fi trilógiája is helyet kap a válogatásunkban, de ha a történetet nagyon lecsupaszítjuk, tényleg érdekes következtetésre juthatunk a tárgykörben.

Az első részben már kiderült, hogy az időutazásnak a DeLoreannel két feltétele van, egyrészt a fluxuskondenzátor működtetéséhez 1,21 Gigawatt mennyiségű energia szükségeltetik, ami csak plutónimumból nyerhető (vagy ugye villámcsapásból), másrészt, hogy a folyamat beindulásához a járgánynak el kell érnie a 88 mérföldes sebességet. Az ötvenes években játszódó első részben az energiaforrás volt a probléma (ami a másodiktól már háztartási hulladékkal is orvosolhatóvá vált), a harmadikban pedig bizony az a fránya sebesség. A második epizód huszárvágásszerű vége után Marty McFly (Michel J. Fox) a vadnyugat korában találja magát, szomorúan kell tudomásul vennie, hogy bizony évtizedekig kéne várakozni az első liter 95-ös ólommentesre. Dokival tehát meg kell találniuk azt a járművet, amely képes az időgépet a kellő sebességre gyorsítania.

Az ötletes trilógiazáró darab ezúttal a westernek toposzait figurázza ki, a megoldás természetesen itt is a vasút tájékán keresendő.

Speed Race – Totál Turbó (2008)

A lista minden bizonnyal legmegosztóbb eleme Andy és Lana Watchkowski 60-as évekbeli animesorozat alapján készült giccsparádéja. A filmmel kapcsolatban abszolút kár bármilyen értékítéletet tenni, hátra kell dőlni és kész, akitől távol állnak a cukorszerű rózsaszín bárányfelhők között megtartott vibráló autóversenyek és a Disney filmeket idéző dramaturgia, úgyis már tíz másodperc után instant ideggörcsöt kap tőle.

A film végül újabb törést jelentett a rendező testvérpár karrierjében, amelyet csak ideig óráig sikerült a Felhőatlasszal újra kompenzálni. A magam részéről kellemes vasárnapi délelőtti műsornak tökéletesen elment az egyik mozicsatornán, ráadásul pontosan tudtam, hogy utána nem sokkal kapcsolhatok a közszolgálatira Forma-1-et nézni…

Rush - Hajsza a győzelemért (2013)

Kétségtelen, hogy a mostanában a Mercedes házi versenye Rosberg és Hamilton között is olykor felettébb szórakoztató, de a Rush-t nézve rá kell döbbenni, hogy a Forma-1-nek voltak azért ennél magasztosabb pillanatai is.

A 1970-es évek pilótáinak mezőnyéből magasan kiemelkedő James Hunt és Niki Lauda vetélkedése évekig látta el szaftos címlap-sztorikkal a szakújságok szerkesztőit. Az igaz történetet feldolgozó film ugyan nem lett igazán nagy kasszasiker, de mégis kifejezetten emlékezetes alkotás. A kiválóan komponált benzingőzös képek mellett mindenképp említésre méltó, hogy a Thorként ismertté vált Chris Hemsworth (Hunt) képes volt egészen vállalható színészi alakítást nyújtani és méltó partnere lett az inkább európai szerzői filmekből ismert Daniel Brühlnek (Lauda). Kettejük vetélkedése bár néha kissé modorossá válik, általában sikerült izgalmakkal kitölteni a majd két órás játékidőt.

Taxi (1998)

Ha eszetlen száguldozásról van szó, szerencsére az európai filmeknek sem kell szégyenkezniük. A Luc Besson boszorkánykonyhájából kitörő Taxi-kvadrológia, ha nem is a mozgóképi esztétika csúcsa, de ezen keretek között mégis minimum említésre méltó.

A már lassan állandó börtönlakóként élő Samy Naceri az ezredforduló környékén még agyament taxisofőrként borzolgatta a világ filmkritikusainak idegszálait. Nacerinek olyan kiváló tehetsége van ahhoz, hogy feltuningolt pözsójával utasait minimális idő alatt szállítsa le A-ból B-be, hogy azzal a rendőrségnél már nem szimplán a közlekedésrendészet dolgozóinál okoz pulzusnövekedést. Egy alku fejében segítséget kell nyújtania a Fréderic Diefenthal által alakított nyomozónak is, hogy le tudja vadászni a Mercedesekkel furikázó gonosz, német bankrabló-bandát.

A jó autók mellé természetesen ebben az esetben is szép lányok dukálnak, meglepetten vettem észre, hogy ennek az alkotásnak köszönhetjük, hogy a valóban csodálatos Marion Cotillard nemzetközi karrierépítésbe kezdhetett.

Féktelenül (1994)

Jan De Bont 1994-es már-már kultikus akciófilmjében a sebesség kiváló suspense elemként jelenik meg. Egy őrült terrorista (Denis Hopper) pokolgépet szerel egy busz aljára, s egyetlen szabály van, a jármű nem állhat meg, mert különben bekövetkezik a robbanás. Az őrületes tempó ezek után nem csak átvitt értelemben, de szó szerint is irányítójává válik a filmnek. A kérdés innentől már csak annyi, hogy az akkor még csúcsformájában lévő Keanu Reeves adott időn belül megreformálja-e úgy Amerika közlekedési rendszerét, hogy Sandra Bullock és a buszon tartózkodó többi túsz egy darabban élhesse meg a stáblista kezdetét.

Az egészen sikeres első részt még egy második követte, ahol már egy óceánjáró hajó vált potenciális tömegpusztító fegyverré, amit ezúttal is Sandra Bullock szívott meg a legjobban.

Tolvajtempó (2000)

Ha az autózós menőzést csúcsra lehet járatni, akkor azt minden bizonnyal Nicholas Cage és a mindig nagyon izgalmas Angelina Jolie főszereplésével készült akciófilmben történt meg.

A cselekmény itt is roppant egyszerű, egy váltságdíj fejében Cage-nek egyetlen este alatt el kell lopnia sok tucat autóritkaságot és szállításra készen dobozolnia egy kikötőben. De most komolyan, tegye fel a kezét mindenki a monitora/kijelzője előtt, aki nagy összegekben merne fogadni rá, hogy ez mutatvány végrehajtható lenne a sebességhatár átlépése, illetve a mindenkori KRESZ-szabályok súlyos áthágása nélkül is!

Dominic Sena filmjében tényleg van minden, ami garantálja, hogy még a bemutató után tizensok évvel is állandó szereplője legyen eldugott kábelcsatornák későesti műsorsávjának.

Drive – Gázt (2011)

A 2011-es év egyik legnagyobb filmes szenzációja Nicholas Winding Refn filmje volt. Az üdítő sztárparádén (Ryan Gosling, Carey Mulligan, Oscar Isaac, Ron Perlman) túl sikerült egy olyan ingoványos talajon is helytállnia, ami bizony kevés filmrendezőnek adatik meg, ugyanis nem csak a rétegfilmek kedvelői között emelkedett azonnal kult státuszba, hanem a nagyközönség számára is egy kifejezetten szórakoztató alkotást sikerült abszolválnia.

A kiváló formában lévő Gosling (Driver) egy már-már szerzői filmes drámai kezdet után a klasszikus bosszúfilmes hagyományokat megszégyenítő hősfigurává vedlik át. A valóban drámai cselekményt gyönyörűen komponált versenypályás képek, és éjszakai városi autósüldözések színesítik egyaránt.

Sajnálatos, hogy a rendező következő filmje a szintén Gosling főszereplésével készült, Csak Isten bocsájthat meg ennél kicsit megosztóbbra sikeredett.

Grindhouse – Halálbiztos (2007)

Quentin Tarantino neve úgy látszik, immár egyetlen 10-es filmválogatásból sem maradhat ki. Saját Gindehouse omázsa egy őrült kettő az egyben film, melynek főszereplője egy elmebeteg autós kaszkadőr (Kurt Russel). Fekete autójával egy lepusztult amerikai városka legszebb leányaira vadászik. Az alkotás, ha más tanulsággal nem is igazán szolgál, de azt legalább megtudhatjuk belőle, hogy milyen gyorsan kell hajtani ahhoz, hogy ütközéskor egy női láb tőből szakadjon ki a helyéről, persze csak a lendület megmaradás törvényének értelmében.

Minden blődsége ellenére Tarantino mozija egyike az ezredforduló óta készült legjobb feminista filmeknek is, mind ezt teszi úgy, hogy olyan már-már klasszikus autós-nőcis filmeknek is hű emléket állít, mint a Faster, Pussycat! Kill! Kill!

Párbaj (1971)

Steven Spielberg legelső játékfilmjét tekintik Hollywood feltámadásának kiinduló mozijának. A történet érdekes módon a tipikus B-movie-k világát idézi, egy átlagember összetűzésbe keveredik egy rejtélyes kamion sofőrével.

Kevés félelmetesebbet tudok elképzelni annál, mint mikor a főszereplő akármennyire is tövig nyomja a gázpedált, képtelen az életét veszélyeztető sok tonnás gépszörnyet biztonságos távolságban tartani magától.

Párbajuk az ingerszegény sivatagi környezethez képest fordulatokban kifejezetten gazdag, de a feszültségkeltés legeredetibb momentuma mindenképpen az, hogy a főgonosz arcát egyetlenegyszer sem látjuk a filmben.

Ha Spielberg karrierjén valamit valóban sajnálni kell, hogy az évtizedek múlásával ez az eredetiség és bátorság bizony nem keveset kopott. A Párbaj messzemenően túlszárnyalja minden azóta készült munkáját.

Mad Max (1979)

George Miller eredeti exploitation filmjében lenyűgöző módon ötvözte a westernfilmek tipikus jegyeit a benzinzabáló gépszörnyek világával. A sebesség ezúttal a hatalmas távok lehető leggyorsabb legyőzésében játszik kulcsszerepet.

A helyszín ezúttal az ausztrál sivatag, ahol egy volt rendőr (Mel Gibson) posztapokaliptikus környezetben próbál rendet vágni az amúgy nagyon bosszúszomjas motorosbanda tagjai között.

Az első részt ezúttal még két további epizód követte, melyek ha színvonalban nem is vették fel az első résszel a versenyt, vadságban és állatiasságban mindenképpen igyekeztek minimum méltók lenni hozzá. Szerencsékre hamarosan megérkezik szintén Millertől a reboot – ezúttal már Tom Hardy főszereplésével –, az eddigi előzetesek alapján pedig úgy tűnik, akkora őrületet láthatunk hamarosan, hogy azt a bizonyos 3D-s szemüveget egész biztos nem tesszük majd zsebre.

Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess bennünket a facebookon is!