1991-ben, két évvel a zseniális kalandot követően Bill és Ted visszatértek, hogy egy hasonló, de mégiscsak kicsit másabb kirándulás keretében idétlenkedjenek nekünk. Ekkorra már egész tekintélyes rajongótáborral is rendelkeztek és az első film korrekt bevételeit követően mind a büdzsé, mind a produktumot megelőző várakozás is nagyobbak voltak, mint annak előtte. Végül a két lükét immáron a kisujjukból kirázó Winter és Reeves nem is okoztak csalódást, de az, hogy maga a haláli túra milyen lett, már más kérdés.

A Bill és Ted haláli túrája sok szempontból nagyon hasonlít a zseniális kalandhoz, azonban a sztorit ezúttal is jegyző Chris Matheson - Ed Solomon párosnak sikerült kellőképpen más irányt venniük ahhoz, hogy ne lehessen ráhúzni az önismétlés vizes lepedőjét a srácokra. Még szerencse, hiszen így is épp elég (olykor fárasztó) elem megmaradt az első filmből, amelyeket nyilvánvalóan afféle védjegyekként örökítettek át a készítők. Az egyik ilyen pl. a kincstári idiotizmus a két főszereplő részéről, ami természetesen bocsánatos, még akkor is, ha gyakorta agyzsibbasztó túlzásokba esnek. A másik jelenség a léggitározás, ami Bill és Ted esetében ugyebár hangeffekttel is jár, így végeredményben ugyan aláírom, hogy 20 éve talán mindez mulatságosan hatott, ámde most már kb. az 5. ilyen indokolatlan rohamuk után az embernek elkezd megfájdulni a feje. Ez van, ettől függetlenül a cselekmény érdekfeszítően indul, kapásból a jövőben, amikor a vén rebellis De Nomolos (Joss Ackland) létrehozza a két gyökér tökéletes kiborg másait, majd visszaküldi azokat az időben, hogy iktassák ki Billt és Tedet. Az ugyancsak Alex Winter és Keanu Reeves által alakított "gonosz robot Bill és Ted" jóllehet még vagányabbak és megnyerőbbek is az igaziaknál, miután nincsen bennük semmiféle morális tartás. Visszaidőutaznak hát, megkeresik a gyagyás párost, jól félrevezetik őket (mert azok meg olyan naivak, mint két tinilány), majd végül valahová a sivatagba elfurikázva ki is nyírják mind a kettőt. Csakhogy Bill és Ted szellemei nem nyugszanak, vissza akarnak térni a halálból, következésképpen ezen a ponton kezdődik el az igazi kaland.

Mindazonáltal még mielőtt az ütődöttek túlvilági utazgatásait vizsgálgatnánk, meg kel említenem, hogy bizony nagyon kis szolid halált halnak ám. A gonosz robotok lelökik őket egy sziklaszirtről, ahonnét némi lightos zuhanást követően már szépen a földön fekve látjuk őket. Egymás mellett, behunyt szemekkel, magyarán édesdeden, akárcsak két bébi. Csaknem egymás kezét nem fogják. Na mármost értem én, ogy ez ilyen ifjúsági ökörködés és kötelező korhatár-besorolás már akkoriban is volt, de azért olyan szinten nevetséges és lagymatag egy kimúlás, hogy nézőként az ember már jóformán sértve érzi magát. Ennél azért jobban is ki tehettek volna magukért az alkotók. Na mindegy, a koncepció, amely nyomán holtukban sápadtan és szürkén jelennek meg az amúgy színes világban, legalább ötletes. Egyszer csak feltűnik a Halál (William Sadler), aki ezen a ponton még nem az, de a történet végére ő lesz a film legnagyobb arca. Bill és Ted első körben lerázzák a Kaszást és hazamenekülnek San Dimasba, hogy tegyenek valamit önmaguk feltámasztása érdekében. Hirtelen ötlettől vezérelve meglátogatják a rendőrségen Ted apját, aki zsernyákfőkapitány és épp valami eligazítást tart a többi fakabátnak. Tedet ekkor megszállja egy gondolat és legott belevetődik a faterja testébe. Nahát ami ebből kerekedik, az a film legeltaláltabb poénkodása. Ugyanis a Ted öregjét alakító Hal Landon Jr. olyan szinten briliáns abban a pár momentumában, amíg a Keanu-féle Tedet imitálja, hogy azon nem lehet nem fetrengeni a röhögéstől. Egyszerűen mesteri a pasas! Mellette ugyan a testes kollégájába még Bill beleugrik is, de ő már feleannyira sem tud autentikus lenni, mint Landon.

A rendőrségi bohóckodás befejeztével ellátogatnak Billéhez, ahol is annak mostohaanyja mit ad Isten: éppen egy szellemidézős szeánszot készül tartani a dilettáns barátaival. A két lókötő kap is az alkalmon és felzaklatják őket, mint megidézett lelkek, csakhogy az egész balul sül el, mert Bill fiatal "anyukája" ügyesen felolvas valami átkot a varázslós könyvéből, amivel kapásból a pokol mélyére száműzi Billt és Tedet. Az eztán az alvilágban játszódó periódus a produkció egyik legsikerültebb, ámde mégis legambivalensebb része. Tudniillik míg látványügyileg mind a környezet, mind a trükkök felettébb jól megvannak oldva, addig úgy érzem, hogy magából a pokolból sokkal, de sokkalta többet ki lehetett volna hozni. Pláne ilyen lehetőségekkel, már ami a két ifjú színészt, a díszleteket és az előző filmbeliekhez képest nagyságrendekkel jobb vizuális effektusokat illeti. Kár érte, bár még így is egy - minimálisan hátborzongató, ellenben tényleg - mókás szekvenciáról van szó. A pokolból megszabadulva ismét összefutnak a Halállal, akivel kicsit jópofáskodnak, továbbá legyőzik őt mindenféle béna társasjátékokban, így ezáltal az adósukká válik. Ez az egész utóbb azért konstruktív, mert miként arra már utaltam: a Kaszás a film legviccesebb figurája és ezzel az apropóval vonják őt bele a cselekménybe. Az ő birodalmából immáron vele együtt mennek fel a mennyekbe, hogy ott aztán megtalálják az univerzum legászabb feltalálóját. Hogy miért? Hát azért, hogy annak a segítségével leszámolhassanak majd a gonosz robot változataikkal. Ja és persze, hogy végre feltámadjanak. Mivel úgy azért könnyebb lenne.

A cselekmény fennmaradó részét már nem részletezem, mert bár alapjáraton piszkosul kiszámítható az egész, mégis a maga gyermeteg bája révén szórakoztató tud lenni. A lényeg mindenesetre az, hogy abszolút happy end a történet vége, minden és mindenki a helyére kerül, sőt mi több: nem várt bónuszként akad még egy kifejezetten ügyes húzás is a sztorit kiötlőktől. Nevezetesen az, hogy egy a Vissza a jövőbe-filmekre jellemző poénos időparadoxonnal oldják meg a Bill és Ted mítosz valóra válását, vagyis azt, hogy ezek ketten végül nem csupán zenei szupersztárokká, de a Föld jövőjét meghatározó világbéke letéteményeseivé is válnak. Ez ugyebár az az elem, amit a Bill és Ted zseniális kalandja során még igencsak szkeptikusan fogadott minden néző, mondván kizárt, hogy ilyen félkegyelműek bármi nagy dolgot vigyenek véghez (pláne úgy, hogy valójában még csak tisztességesen zenélni sem tudnak), de itt, a sequelben cselesen megoldják a kérdés mikéntjének megválaszolását. Ja és csak a rend kedvéért említem meg, hogy a srácok zenei (nem)tudásának feljavítását is ugyanezzel a fordulattal orvosolják, ami ugyancsak remek húzás. Illetőleg ha már egyszer ebben a filmben is előkerül az időutazással való machinálás, akkor azzal együtt megjelenik az előző rész egyik abszurd védjegye: az ún. "time game". Ez a kraft abból áll, hogy egy adott szorult szituációban a figurák arra hivatkozva, hogy ők már ezt megélték a múltban és később visszautaztak az időben, hogy megoldják a helyzetet, mintegy varázsütésre ilyen-olyan eszközök birtokába jutnak, csakúgy a semmiből. Ez persze egy logikailag módfelett támadható trükközési fajta, de ebben a tudományosan nem feltétlenül megalapozott mesében elmegy. Szerencsére nem is alkalmazzák gyakran.

A Bill és Ted haláli túrája összességében ugyanolyan mókás nosztalgia-menet, mint amilyen az első kaland volt, habár őszintén szólva én úgy emlékeztem, hogy jobb annál. Az igazság azonban az, hogy nem jobb, de legalább nem is rosszabb. Felépítésileg és dramaturgiailag azonos a '89-es filmmel, ámde a készítőknek szerencsére sikerült olyan új irányt venniük a túlvilági kalandokkal ahhoz, hogy eléggé újszerűen hasson az egész. A trükkök és a látvány rengeteget javult, ennélfogva szemre kellemesebb is nézni az egészet. A színészpáros is ugyanolyan remek, ha nem jobbak, mint 2 évvel korábban voltak. Csakhogy minden új és feljavult pozitívum ellenére, a produkció mégsem képes túlnőni a zseniális kalandon, sem eredetiség, sem szórakoztatás szempontjából. Ez az alkotás a filmtörténelem azon érdekes sequeljei közé tartozik, amik se nem rombolták, se nem is építették tovább az alapfilm nívóját. Ezzel a megállapítással pedig el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy miért is nem készül el már több, mint 20 éve a harmadik rész. Merthogy bizony vagy két évtizede dédelgetik a tervét, mind Matheson és Solomon, mind a hősöket játszó Winter és Reeves. Állítólag a forgatókönyv már időtlen-idők óta készen van, ugyanakkor valahogy mégsem alakul semmi sem a dologból. Legalábbis egyelőre. Igen, ez sajnos azért van, mert anno hiába is öltek nagyságrendekkel több pénzt a haláli túrába, az mégsem lett olyan átütő siker, miként azt várták. Mindenesetre a Bill és Ted kultusz a mai napig virágzik, szóval még mindig megélhetjük azt, hogy egy napon bejelentik a (már öregebb) gyökerek következő kalandtúráját.

Bill és Ted haláli túrája (Bill & Ted's Bogus Journey, 1991)
- Értélelés: 10/8 raptor
- Rendezte: Peter Hewitt
- Írták: Chris Matheson & Ed Solomon
- Szereplők: Alex Winter, Keanu Reeves, William Sadler, George Carlin